Rossz hír! :(

Sziasztok kedves olvasók! Egy rossz hírrel érkeztem, ami tudom, hogy így karácsony táján nem éppen a legjobb, de ez van...most lehet utálni, de úgy érzem nektek mindegy is, hiszen-megint ezzel jövök-úgysem komiztok, és nem érdekel titeket. A fejezetet sajnos nem tudtam befejezni és ma már nem is tudom, hisz karácsony van, vendégek jönnek-mennek és megy a munka...szal az ünnepek utánra halasztom a fejit, úgy is kibírjátok, ha érdekelne kaptam volna komit az előző fejihez... :(
puszy
Barbie

10. fejezet-Szerelem és szenvedély

Sziasztok! Nem tudom, mennyire vártátok ezt a fejit, hát most elhoztam. Remélem, tetszeni fog nektek és megtiszteltek néhány komival. Köszönöm! Puszy!

Bella szemszöge:

Edward felkapott engem és rohantunk a szobánkba, ahol aztán nem várt sokáig. Azonnal ajkamra tapadt és le sem lehetett volna szedni rólam, bár ami azt illeti én sem akartam, hogy abbahagyja. Szomjamat próbáltam csillapítani, de minden hiába, mert minden egyes csókjával egyre többet és többet akartam. Megállíthatatlanul kezdtem szerelmem testéről letépni a nem oda illő anyagokat, hiszen már szomjaztam teste meztelen látványára. Ha belegondolok, már rég voltunk így együtt. Ilyen vad és szenvedélyes gyönyörben már rég nem volt részünk, de most itt az alkalom, hogy bepótoljunk minden jót, ami kimaradt mostanában. Annyi gondunk volt és mégsem volt semmi. A hatalmas csend sokkal nagyobb gondot okozott a családban, mintha lett volna  valami bonyodalom. Bonyodalom, amit mostanában túlságosan sokszor érzek. Valami közeleg, de most csak Edward a fontos. Csak mi ketten. Hogy ne kelljen ajkunknak szétválni széttéptem a felsőjét, így nem kellett kibújnia belőle. Amúgy sen húzta volna fel még egyszer, mivel Alice azt úgy sem engedte volna, akkor meg nem mindegy, hogy végzi.
Edward egy laza, gyors mozdulattal levette rólam a felsőmet és apró mellem tenyerébe mélyesztette és úgy gyurmázta, mintha képes lett volna átformálni azokat. Forró csókokat lehelt nyakamra, amitől én azonnal lángba borultam. Az ágyra zuhantunk, én derekára fontam lábaim és szorosan tartottam őt. Nem engedtem volna akkor sem, ha az életem múlt volna rajta. Felnyögtem, ahogy kulcscsontomhoz értek ajkai.
-Szeretlek Edward!-vallottam be kéjtől fűtött állapotomban.
-Mondd még kérlek!-kérte szerelmem és én nem voltam rest tenni, amire kértek engem. Ha csak ezen múlt a kényeztetés, akkor hajrá.-gondoltam magamban. Széles mosolyra tárultak ajkaim, majd apró mondatok sorozatára nyíltak.
-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!...Szeretlek!-hajtogattam eme vallomás sorozatot. Kifejezetten tetszett a hatás, amit Edwardból keltett ez az apró mondat.
Melltartóm vonalát követve végig csókolta mellem ívét, majd hasamra tért át. Nadrágom lassan húzta le, közben a felszabadult területre csókokat hintett. Oh, milyen édes csókokat is! Vadul fenekembe markolt, majd hallottam a nadrágom földet ért. Váratlanul fordítottam helyzetünkön és most ő volt az, aki alulra került. A nadrágját egy pillanat töredéke alatt téptem le és ezt láthatóan ő sem bánta. Azt az apró anyagot, ami férfiasságát takarta viszont kínzó lassúsággal húztam le róla. Apró türelmetlen morgások hagyták el torkát, ami engem kifejezetten folytatásra ösztönzött.
-Bella!-nyögte, mit sem törődve, hogy esetleg odalent egy röhögő Emmett hallgat minket. Engem nem merne szóvá tenni, hiszen már bebizonyítottam neki, hogy akkor végzek vele, de Edwardnál biztos vagyok benne, hogy szóvá fogja tenni a dolgot. Igaz, akkor azt is megbánja majd, hogy megszületett még ember korában.-mosolyogtam el magam, de Edward felhevült pontja újra magára vonta a figyelmemet. Lassan közelítettem meg azt, ami számomra jelenleg a világ közepét jelentette, Edward már türelmetlen izgatottsággal várta ajkam, de az utolsó pillanatban fejem feltoltam és a várt puszi most a köldökére került és nem egy arasszal lejjebb. Úgy fújtatott, mint egy durcás kisgyerek. Felhajoltam hozzá és lágy csókot leheltem ajkára, amitől egy pillanat alatt elszállt minden gondolat a fejéből. Ez büszkeséggel töltött el, hiszen nincs mindenki ilyen hatással rá. Csak én. Kizárólag csak én.
Visszahajoltam eredeti helyemre és végre kényeztettem egy kicsit ott, ahol most a legjobban szüksége volt a kényeztetésre. Szerelmem apró morgásokkal vegyített sóhajokkal jutalmazott és munkám eredménye sem maradt el, mivel a következő pillanatban Edward egy kielégült nyögéssel jelezte, hogy megmászta azt a bizonyos hegyet.
Fölé gördültem és egy forró, szenvedélyes csókkal próbáltam tovább kényeztetni érzékeit. Álla vonalán végig siklottam ajkammal és meg sem álltam csípője határáig. Csókoltam, simogattam, ami csak fokozta vágyát. Hirtelen azon kaptam magam, hogy már Edward van felül és épp a melltartóm kapcsával ügyködik. Hatalmas kacajban törtem ki, amit ő rendesen zokon vett. Jöhet a kiengesztelő akció.-mosolyogtam el magam erre a gondolatra.  Egy gyors mozdulattal Edward fölé kerültem és ráültem férfiasságára, bár még rajtam volt a bugyim, egy kicsit dörgölőztem, mint egy kis cica a gazdija lábához. Ő felnyögött és letépte rólam a melltartóm. Megjegyzem ennyi lett volna az imént is.


Edward szemszöge:

Azzal, amit Bella képes velem művelni, kikészít teljesen. Már nem bírom türtőztetni magam, így egy villámgyors mozdulattal választottam le róla azt a szexi melltartót, ami miatt nem rég kinevetett engem. Most bosszút álltam rajta. Így jár, aki kínos helyzetbe hoz a feleségem előtt. Míg Bella érzékien dörgöltem hozzám selyem bugyiját, én apró kerek mellein időztem kezemmel. Olyan szenvedéllyel szeretem, és olyan gyengédséggel is egyszerre, amire talán senki sem képes. Sokat gondolkozok azon, mi lenne velem, ha nem találkoztunk volna pár évszázaddal ezelőtt.
Ahogy rajtam ült, kezem fenekére siklott és egy fenék markolós elterelő hadművelet során letéptem róla azt az apró selyem-csipke csodát, ami engem most rettentően zavart. Ő egy apró sikkantással elintézte a dolgot. de még nagyobb meglepetésére fordítottam helyzetünkön és gyengéd kényeztetésbe kezdtem. Először ajkára tapadtam és édes csókokkal kényeztettem ajkát, mely nemrég még engem, illetve türelmetlen pontomat masszírozta. Végig pusziltam arca minden szegletét, közben ő sóhajtozott. Olyan édesen szexis volt. Egyszerűen nem találok olyan pillanatot, amiben ő nem lenne igazi nő. Olyan sokoldalú. Egyszerre szexi, édes, anyáskodó, bombázó, kedves, okos...és napokig sorolhatnám, milyen tökéletes feleségre leltem. A gondolatmenet közben persze serényen cselekedtem is, hiszen már kerek melleit csókolgattam és különféle technikákkal kényeztette azokat ajkam. Kezemmel végig simítottam azon a csodálatos testen, amitől teste ívbe feszült. Ez büszkeséggel töltötte el mellkasom és azonnal kidomborodott a telítettségtől. Egy laza mozdulattal hasára fordítottam és most hátára került a sor. Simogattam és csókolgattam, amit naphosszat képes lennék folytatni, de türelmetlen sóhajok sietették munkámat, így visszafordítottam, majd lassan haladtam legforróbb pontjához. Kezem követte ajkam, és mégis gyorsabb volt, mert kezem már gyengéden simogatta a forróságtól fűtött felületet. Ajkam azonnal kezem segítésére sietett, amitől szerelmem torkából egyre kéjesebb, egyre türelmetlenebb sóhajok és halk morgások törtek fel. Jó volt ezt hallani tőle. Kifejezetten simogatta érzékeimet. Amikor már remegett alattam a gyönyörtől, fölé gördültem és forró csókban forrt össze ajkunk, de hogy vágyunk se hűljön ki, Bellat fenekénél fogva megemeltem egy kicsit és végre behatoltam, amitől teste ismét gyönyörű ívbe görbült, és csak akkor engedte ki, amikor lágyan végigsimítottam testén. Amikor végre rám emelte tekintetét, lassan mozogni kezdtem. Ő csípőmre fonta gyönyörű lábait és fenekét megemelve ösztönzött a mielőbbi folytatásra.
-Szeretlek!-nyögte és én megálltam egy pillanatra, ő rám nézett, én pedig válaszul vadul csókolni kezdtem, majd folytattam előző tevékenységemet közben még mindig forrón csókoltuk egymást. Kezeit hajamba kapaszkodva jelezték, hogy mennyire élvezi, amit csinálok.
Hirtelen Bella megfordította állásunkat és most ő volt felül. Erőteljes lökésekkel mozgott felettem, én pedig hátát simogattam, amitől ő alig látható ívbe helyezte gerincét. A mozdulatok egyre gyorsultak és én már teljesen elvesztettem a fejem. Már éreztem, hogy közel volt az, amire mindketten annyira vágytunk.
Bella megállt egy pillanatra, ő is szerette volna elhúzni ezt az érzést. Magamhoz húztam és úgy csókoltam őt, mintha az életem múlna rajta. Ő is mohón falta ajkamat, majd állam ívét kényeztette, aztán lassan újramozdult.
Én megfordultam vele és mohó, erőteljes lökésekkel kényeztettem őt. Bella lihegve, nyögve hajtogatta a nevem és ismét hajamba túrt kezével. Nyakamba kapaszkodva húzott közelebb magához és most ő volt az, aki úgy csókolt, mintha az élete múlt volna rajta.
Egyre gyorsabb és gyorsabb, forróbb lökésekkel kísértem őt a mennyekbe és már én sem álltam messze a csúcstól.
-Szeretlek!-mondta ismét kedvesem és én felnyögtem, mert a következő pillanatban már a mennyekben repkedtem a gyönyörtől, de még nem álltam meg, hiszen Bellanak is látnia kell azt, amit én láttam az imént. A mennyország kapujában álltam és csak rá vártam.
Szerelmem is felnyögött, háta ívbe feszült, lábujjai begörbültek és fogai vadul harapták édes ajkát. Annyira gyönyörű volt. Amíg csukva tartotta szemét, alaposan szemügyre vettem ezt az Istennőt.
-Bella?-szólítottam meg szerelmem, amire ő még mindig kéjtől fűtött, kíváncsi tekintettel figyelt rám. Elmosolyogtam magam, ami őt is erre késztette. Gyönyörű mosolya beragyogta a szobát.
-Tudom, szeretsz.-mondta magabiztos mosollyal az arcán. Igen és én is tudom, hogy ő is szeret engem.
-Tudom, hogy tudod, ahogy azt is tudom, hogy te is szeretsz engem.-mondtam én is vigyorogva. Rám nézett és lágyan végigsimított arcomon, majd hajamba kapaszkodva közelebb húzott magához, hogy egy forró, szerelmes csókban részesítsen engem. Nem győzöm megköszönni a sorsnak, hogy őt nekem ajándékozta és folyton azért könyörgök, hogy soha ne vegye el tőlem. Remélem, soha nem veszítem el őt!

Egy kérés! Remélem nem túl nagy

Sziasztok! Egy nem is olyan régi blogomon írtam egy történetet, amit most szünetre ítéltem, mivel nem sok érdeklődést mutattak iránta az olvasók, így sem kedvem, sem ihletem nem volt a továbbírására. Úgy döntöttem, hogy pihentetem egy kicsit és majd a későbbiekben folytatom. De, hogy ne álljon üresen a blog, úgy döntöttem, hogy írok egy történetet, ami nem lesz olyan hosszú, de remélem annál izgalmasabbra sikerül :)

A kérésem csak annyira lenne, hogy ha van egy kis időtök és úgy gondoljátok, nézzetek be és olvassátok el a tartalmát, a prológust, illetve a szereplők menüpontban megismerhetitek a szereplők többségét,  persze majd bizonyára bővülni fog a történet során... :) szóval köszönöm szépen /előre is/ ha valaki benéz és esetleg, ha még nem túl nagy kérés, akkor szavaz, vagy komit ír a prolihoz :)

A blog címe: Utolsó fénykép

Köszönöm,

Puszi

Barbie

Híreim

Sziasztok! Az a nagy hírem van, hogy nem tudom hova ígértem a fejiket és mi egyéb volt már, ugyanis már egy hete kórházban vagyok, vagyis már nem tegnap este jöttem haza, de még nagyon sokat kell pihennem. nem tudom, lehet ti a helyemben őrülnétek egy 3 hetes őszi szünetnek, de én ennek nem nagyon tudok őrülni, mint tudják néhányan ebben az évben lesz érettségim és nem jó ilyen sokat hiányozni...a lényeg az, hogy még nagyon kell vigyáznom magamra, mert a betegség ami miatt kórházba feküdtem ráment a májamra, a lépemre és a manduláim is már majdnem összeértek... :( szóval nagy bajban voltam és egy kicsit még abban vagyok, de most már jobb...nem is ezért írok most nektek, hanem csak jelentkeztem és ígérem a sok pihenés mellett megpróbálok még ha lopva is, de írni a fejiket és hamarosan hozom is :) Puszi!
u.i.: Remélem nem haragudtatok meg, ha valahol elmaradt a feji érkezése, bár már kiírtam az időpontot, de én sem terveztem kórházba menni :(
Barbie

Híreim

Sziasztok! Bár a szavazást kiraktam és jó néhányan arra voksoltak, hogy folytassam a történetet most mégis felmerül a kérdés bennem, hogy van értelme? Ugyanis senki az ég világon nem képes egyetlen szóban sem megfogalmazni a véleményét és ez rohadtul bánt engem. A napokban töprengtem a történet sorsán és íme meg is hoztam a döntést. Két választásom volt, folytatom vagy befejezem végleg. Eddig úgy döntöttem, hogy folytatom a történetet, mert ti azt kértétek a szavazatok alapján, de én azt látom, hogy ez nem így van. Ti talán nem is vagyok kíváncsiak a történetemre, vagy ha azok is vagytok talán úgy gondoljátok, hogy nem ért meg a feji egyetlen szót sem... :( Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a történet nem lesz teljesen befejezve. Nem akartam a komi határt visszahozni, mert tudom itt már az sem használt volna, ezért úgy döntöttem, hogy ebből a könyvből már csak 8 feji van hátra, hát befejezem úgy, ahogy eredetileg is terveztem és ennyi, utána nem írok harmadik könyvet, talán írok majd a későbbiekben egy másik történetet helyette még nem tudom, ez majd akkor el fog dőlni. Igazából szerintem ez a döntés már senkit sem érdekel, csak gondoltam mégis megosztom veletek, nehogy az legyen, hogy nem tettem meg... Sajnálom, nagyon szerettem ezt a történetemet és magamnak be is fogom fejezni, de ide már nem fog felkerülni, mert nem látom értelmét.
Puszi
Barbie

Új blog!

Sziasztok! Igen jól látjátok, nyitottam egy új blogot. Megint. Viszont szerintem már ez lesz az utolsó blogom... :)
Nem szándékozok újat nyitni, mert most szeretnék befejezni minden elkezdett történetet és azok helyére újabb és újabb történeteket hozhatok, így nincs szükségem több új blogra.
Kérlek titeket, hogy nézzetek be és olvassátok el a prológus már fent van. A blog még némi változtatást kíván, de mindent csak szép sorjában. Ha elolvastátok, kérlek titeket, hogy írjátok meg nekem véleményeteket!
Köszönöm! Puszi!
Blog címe: http://barbielenyei.blogspot.com/


U.i.: Hol maradnak azok a komik az előző fejinél? Ilyen szar lett? :(

9. fejezet- Túl nagy a csend

Sziasztok! Meghoztam az ígért fejit és nagyon remélem, hogy kapok hozzá komikat, mert kiharcoltam, hogy hozhassam nektek a fejit :)

Szóval komira fel! :)

"Akit feledni akarunk, arra gondolunk."



Bella szemszöge:

A harag nagy úr és én tudom, hogy Emmettre sosem kellene haragudnom, de néha már teljesen kikészít és az agyam nem tudja eldönteni, hogy mi a helyes cselekedet. Tudom, hogy nem kellene így éreznem, de egyszerűen nem hagy nyugodni a tudat, hogy valami forr a háttérben és én nem tudok róla. Nem szeretem a meglepetéseket, így nem venném zokon, ha nem lepne meg valaki egy támadással.
Néha az emberek úgy érzik, ha minden nyugodt, akkor ők is azok lehetnek, de ilyenkor hatalmasat tévednek. Mert én vadászként megtanultam, hogy sosem lehetek elég óvatos, főleg nem akkor, ha van mivel ellenem fordulni. Elvégre a családomért cserébe az életemet is odaadnám.
Már hetek teltek el azóta a majdnem halálos nap óta és én úgy érzem magam, mint akit kicseréltek. Bárkivel képes lennék harcba szállni, kivéve a családomat. Na az is igaz, hogy pár napja nekimentem Emmettnek, ami ebben a pár hétben már a tizedik alkalom, de nem tehetek róla, hogy olyan hamar felidegesít a családomra tett megjegyzéseivel. Az kicsit sem érdekelne, ha engem csipkedne valami ostoba viccel, de a családom szent és sérthetetlen.
-Most gyere felém! Érezd a talaj és a légáramlat rezdülését! Csukd be a szemed! Érezned kell, különben az egész semmit sem ér.-tanítottam lányomat. Az ő vérében sokkal inkább benne van a vadász ösztön, mint a fiaméba. Lányom szinte többször ugrik neki néhány vámpírnak, mint Matthew teszi. Ő sokkal inkább mellettük van, mint ellenük. Az is igaz, hogy a Cullen család mellett nem is igazán találkozik hozzájuk hasonlóval. Kivéve Reid, aki lassan már teljesen lányom életének részévé vált. Ahogy fiamé lett Gwendolyn. Semmit sem tudok gyermekeim szívük választottjáról, de ez nem lesz így sokáig, hiszen ha kell még saját maguktól is megvédem gyermekeimet.
Lányom a következő pillanatban felém kezdett futni és amikor már majdnem teljesen elém ért, felugrott és támadni próbált.  Egyenlőre még sikertelenül. Már napok óta gyakorlok vele és úgy érzem, nagyszerű vadász lesz belőle. Nagyon ráérez a dologra, csak az a baj, hogy néha hamar feladja. Ez az, amit ki kell küszöbölnünk, különben vadászként örök vesztes lesz.
-Drágám túl szigorú vagy vele.-szólt rám Edward. Egy másodperc töredéke alatt elé kerültem és ajkára forró csókot leheltem. Matthew is itt állt velünk az erdő egy tisztás részén.
-Engem nem tanítottak. Most mégis élek...még.-tettem hozzá. Valamiért nagyon rosszat sejtek. Már egy jó ideje nem történt semmi, bár ennek természetesen csak őrülnöm kellene, de az fenébe is vadász vagyok és a vadászok élete sosem volt ilyen nyugodt. Főleg nem akkor, ha az a vadász az ellenséggel áll össze és a tetejében a múltban megölt vámpírok miatt sem kedvelnek éppen. Mondhatom, hogy szinte minden vámpír, akinek még van mersze, engem keres, hogy megölhessen és fejem kitűzhesse trófeaként.
-Vigyázz, jövök!-kiáltotta el magát lányom és a következő pillanatban szerelmem nyakában csimpaszkodott Heloise.
-Hát ez kész volt Heloise. Így akarsz egy olyan szuper vadász hátba támadni, mint anya?-kérdőn emelgette szemöldökét fiam, lányom pedig kiöltötte rá a nyelvét.
-Gyerekek!-csitította gyermekeinket Edward. Ezen elmosolyogtam magam. Félek. Félek, hogy ez az egész egy álom. Félek attól, hogy a tanács nem hagyja szó nélkül a boldogságom. Főleg nem akkor, ha a boldogságom vámpírok mellett van. Mindentől félek. Még attól is, hogy ez a pillanat elmúlik és a boldogságot felváltja a pokol kínzó fájdalma.
-Mi a baj Bella?-karolta át aggódva derekamat. Edward mostanában túl sokat aggódik miattam. Persze valóban furcsán viselkedtem ez idáig, de most kifejezetten jól érzem magam és éppen ez az, ami aggaszt.
-Szeretlek!-vallottam be szerelmemnek, ahogy mélyen a szemébe néztem, mintha meghatódott volna. Ajka kecsesen oldalra mozdult és egy félisten mosolyt villantott felém.
-Szeretlek!-mondta ő is, majd forró csókban részesítette szerelmes szívem.
-Anya, ha nem haragszotok, akkor folytathatnánk?-szakította meg szerelmes pillanatunkat Heloise.
-Oh persze ne haragudj!- váltam el szerelmem ajkától, bár szívem majd meghasadt ettől a mozdulatomtól.


Heloise szemszöge:

Anya és apa szerelmesen simogatták egymást és csókokat osztogattak egymás ajkára, de én már türelmetlenül toporzékoltam azon a helyen, ahol nem rég még le akartam támadni anyámat, hogy megmutassam neki, tudok olyan jó lenni, mint ő. Valahol mélyen hatalmas irigység bujkál bennem. Bár azt is jól tudom, hogy a tudását átadja nekem. Én is olyan jó akarok lenni, mint amilyen ő is.
-Anya, ha nem haragszotok, akkor folytathatnánk?-zavartam meg ezt a szerelmes pillanatot. Még egy dolog ami miatt irigylem őt. Ott van neki apa. Akkor csókolhatja meg, akkor ölelheti át, amikor csak akarja. Bátra szerelmet vallhat a fülébe suttogva. Reid még nem tette meg ezt a lépést, de én sem szeretnék kezdeményezni, elvégre ez nem a nő dolga.
Abban a pillanatban, hogy megszólaltam anya felém vette az irányt és már a földön fekve próbáltam szabadulni erős karmai közül, de nem ment.
-Remélem nem zavarok!- hallottam meg a világ legédesebb hangját és abban a pillanatban felpattantam, ezzel anyát a földre dobva. Már csak akkor eszméltem fel, mit tettem, amikor huppant a talajon.
-Bocsi!-húztam össze magam, amire persze drága testvérem jót kacagott. Éreztem, hogy zavarban vagyok, amivel addig nem is lenne gond, hiszen bőrömön nem látszik, viszont a szemem sajnos mindent elárul. Reidre pillantottam és ő mélyen belefúrta magát tekintetembe. Már egyre zavartabb voltam, amikor Matthew sikeresen a karjaiba lökött.
Olyan édes volt az illata. És az ölelése is olyan erővel hatott rám, hogy nem bírtam szabadulni a karjaiból. Talán nem is akartam.
-Na akkor most mi megyünk is. Majd később folytatjuk.- mondta anya, de én még ekkor sem váltam el az ölelő karoktól.
-Szia!- köszönt pár perc elteltével Reid. Szívemet boldogság töltötte el és legszívesebben ajkára tapadva vallanék szerelmet neki. Jól lehet ez kissé nyájasan hangzik, de ha valaki igazán szerelmes nem foglalkozik senki mással csak azzal, amit érez a szeretett személy iránt.
Olyan hosszú és mély pillantást vetettünk egymásra, hogy szinte úgy hatott, mint a filmekben a lassított felvételeken.
-Én...szeretnék valamit mondani....-kezdte félénken Reid és én hirtelen ötlettől fogva ajkára tapadtam és ő nem tolt el magától.


Matthew szemszöge:

A tisztáson történtek után szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy testvérem szerelmes abba a Reid nevű fiúba. Féltem őt, hiszen nem ismerem és ezt szóvá is fogom tenni.-gondoltam magamban és abban a pillanatban belépett a szobába az említett személy. Heloise.
-Szia! Hol hagytad a kis szerelmed?-kérdeztem, de ő láthatóan nagyon zaklatott volt.
-Hagyj már! Nem a szerelmem, érted?-üvöltötte. Most már teljesen biztos voltam abba, hogy valami baj történt.
-Mi a baj?-kérdeztem aggódva testvéremtől.
-Reid, vagyis megcsókoltam őt.-vallotta be Heloise és én nagyon meglepődtem, hogy akkor most miért sír.
-De akkor miért sírsz? Mert ne haragudj, de én ezt nem értem.-értetlenkedtem, amire ő dühösen meredt szemembe, majd kezeit arcomhoz érintette és én elméjébe láthattam.
"Azon a tisztáson voltak, ahol anyával gyakoroltak. Reid lágy hangon köszönt, ami nekem felettébb furcsa volt, hogy szemében hatalmas szerelmet láttam, mégis mintha ezt nem akarná, hogy tudják mások is.
-Én...szeretnék valamit mondani....-kezdte, de Heloise abban a pillanatban ajkára tapadt és úgy csókolta, mintha az élete múlna azon. Reid nem tiltakozott, de nem is volt benne akkora a vágy, mint testvéremben. A következő pillanatban húgomat két oldalról közrefogta, majd eltolta magától. Heloise értetlenül pislogott és visszakéredzkedett a fiú karjaiba, de ő ismét tiltakozni kezdett.
-Várj, Heloise! Mit csinálsz?-kérdezte Reid, de láttam rajta, hogy amit kimondta ezeket a szavakat, máris megbánta azokat.
Drága húgom elkeseredetten kapott szájához, s csalódottan és fájdalmasan rázni kezdte a fejét. A következő pillanatban pedig úgy rohant onnan, mintha puskából lőtték volna ki. Fájdalmasan zokogva rogyott össze a közelben lévő patak partján, ahol egy apró szikla volt a támasza. Keservesen zokogott, ahogy a ropogós kőre hajtotta bánatos fejét."
-Várj ez az egész csak percek töredéke volt és már órák óta eljöttünk onnan? Hol voltál eddig?-vontam kérdőre, amire ő kisírt tekintettel nézett rám.

Edward szemszöge:

Szerelmem és én a tisztásról egyenesen a szobánkba jöttünk és én azonnal ajkára tapadtam. Ő vadul viszonozta azt és szinte tépte róla a ruháimat.
-Szeretlek Edward!-nyögte, amikor nyaka vonalát ízleltem.
-Mondd még kérlek!-kérleltem őt.
-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!... Szeretlek!-ismételgette kéjjel telt hangon.
-Szeretlek!-mondtam végül én is és finoman lehúztam felsőjét, hogy apró kerek mellei végre már csak résnyire legyen bőrömtől.

9. fejezet ízelítő

Nos, még nem zárult le a szavazás, de addig úgy döntöttem, hogy azért írom a fejiket és a szavazás végén meglátom mi lesz. Szóval egyenlőre folytatom, de ez még rajtatok is múlik. Nem értem, hogy miért nem kapok visszajelzést tőletek. Én töröm magam és ti le se sz**tok engem, már elnézést a kifejezésért, de én így érzem, amikor ezt teszitek velem... :( na nem papolni akarok, hanem csak hoztam egy kis ízelítőt a következő fejiből, bár még nem tudom mikor hozom a fejit, majd nemsokára kiírom az érkezés időpontját is.

"Bella szemszöge:
Néha az emberek úgy érzik, ha minden nyugodt, akkor ők is azok lehetnek, de ilyenkor hatalmasat tévednek. Mert én vadászként megtanultam, hogy sosem lehetek elég óvatos, főleg nem akkor, ha van mivel ellenem fordulni. Elvégre a családomért cserébe az életemet is odaadnám.
Már hetek teltek el azóta a majdnem halálos nap óta és én úgy érzem magam, mint akit kicseréltek. Bárkivel képes lennék harcba szállni, kivéve a családomat. Na az is igaz, hogy pár napja nekimentem Emmettnek, ami ebben a pár hétben már a tizedik alkalom, de nem tehetek róla, hogy olyan hamar felidegesít a családomra tett megjegyzéseivel. Az kicsit sem érdekelne, ha engem csipkedne valami ostoba viccel, de a családom szent és sérthetetlen.
-Most gyere felém! Érezd a talaj és a légáramlat rezdülését! Csukd be a szemed! Érezned kell, különben az egész semmit sem ér.-tanítottam lányomat. Az ő vérében sokkal inkább benne van a vadász ösztön, mint a fiaméba. Lányom szinte többször ugrik neki néhány vámpírnak, mint Matthew teszi. Ő sokkal inkább mellettük van, mint ellenük. Az is igaz, hogy a Cullen család mellett nem is igazán találkozik hozzájuk hasonlóval. Kivéve Reid, aki lassan már teljesen lányom életének részévé vált. Ahogy fiamé lett Gwendolyn. Semmit sem tudok gyermekeim szívük választottjáról, de ez nem lesz így sokáig, hiszen ha kell még saját maguktól is megvédem gyermekeimet..."

Puszi

Barbie

Mit szóltok?

Na emberek. Nem tudom, hogy az iskola miatt nem írtok nekem komit, bár ez biztosan lehetetlen, hiszen a nyári szünetben sem rohantatok le a komikkal! Szóval úgy gondolom, hogy már nem érdekel titeket a dolog, így most kérdezlek titeket, jobb lenne, ha lezárnám ezt a történetet és újat kezdenék helyette? Kérlek komi formájában, vagy a chat-nél írjatok nekem és ne hagyjatok kétségek között. Sajnálom, ha arra a döntésre juttok majd, hogy hagyjam abba, de ha nincs rá érdeklődés minek vesződjek a feji ékezésekkel...én szeretem annyira ezt a történetet, hogy befejezzem, de ha nem látok rá igényt, akkor majd csak magamnak, de a közel jövőben befejezem....akár így akár úgy...Remélem, hogy ehhez a bejegyzéshez legalább veszitek a fáradtságot és írtok nekem, ha már eddig nem tettétek meg! Sajnálom, hogy így alakult, de úgy néz ki, senkit sem érdekel már a történet...legalább is, ha nem írtok nekem, akkor én ezt látom az egészből :(
Puszi!
Barbie

8. fejezet-Tik-tak-tik-tak

Sziasztok! Meghoztam a 8. fejit. Remélem őrültök és kapok érte komit, és nem csak egyet :)

Jó olvasást! Puszi!

"Életem nagy eszméje - ő maga. Ha minden egyéb elpusztul, és ő megmarad, én is tovább élek; ha minden egyéb megmarad, és ő megsemmisül, hatalmas idegenné változik a világegyetem: nem érezném, hogy a része vagyok."


Bella szemszöge:

A szívem egy hatalmas dobbanással vetett végett őrült ritmusának és éreztem, a döntés megszületett. Hirtelen kipattantak szemeim és mintha minden kis részecskét másképp látnék, mint ezelőtt.
Aztán Edward aggódó arca került szemem elé. Olyan gyönyörű volt, mint még soha. Pedig aztán én mondom, eddig sem panaszkodhatott, mert nagyon-nagyon jó képű fiatal vámpír volt, de most mintha minden legalább az ezerszeresére nőtt volna.
-Bella jól vagy?-kérdezte szerelmem aggódva. Lassan, semmi hirtelen mozdulattal nem akartam elijeszteni őt, megérintettem arca bal oldalát a jobb kezem segítségével. Mintha már nem lett volna olyan hideg, mint ezelőtt és egy kicsit puhább lett számomra. Bőre bársonyos és sokkal drágább gyémántokkal volt bevonva. Valóban, mintha az addigi gyémántszerű ragyogása a mostanihoz képest csak fakó csillogás lett volna.
Kezem nyomán kisimult homlokán azok a bizonyos gondolkodó ráncok, majd elmosolyogta magát.
-Szeretlek! És mellettetek bárhogy is legyek, jól vagyok.-feleltem percekkel később. Hirtelen még négy kar tekeredett testemre, épp úgy, ahogy egy kígyó tenné.
-Nos, ha már ilyen nagyon szerettek, akkor elmesélhetnétek együtt, hogy mi történt velem, illetve mi volt abban az időben, amíg én eszméletlen voltam ,vagy mi.-parancsoltam kis családomra és éreztem, hogy kissé zavartan beszélek, amit az új icipicit csilingelő hangom okozott. Hirtelen felálltam az ágyról, de ezt olyan sebességgel tettem, hogy azt még egy vámpír is megirigyelné.
Családom is egy kis meglepettséget mutatott arcán, kivéve Carliset. Kérdőn néztem rá, amire ő helyet kért magának az ágyon.
-Figyelj Bella! Ez az egész Jane harapása miatt volt, amikor megszülte az ikreket és ő, hogy megmentsen megharapott. Már eleve az is meglepő volt, hogy túlélted a harapását, de az, ami most vagy még annál is meglepőbb csoda, akár hiszed akár nem. Szóval ezt a harapást nem lett volna szabad túlélned, mind azt hittük, hogy ha akkor nem is, ezzel a napokig tartó eszméletlen állapotoddal meghalsz. Úgy értem, mindenki felkészült erre, bár senki sem akarta elfogadni.-hajtotta le magyarázata közben a fejét. Én bátorítólag vállára helyeztem kezem, amire ő rám nézett, majd mosolygott egyet. -És most itt vagy, méghozzá egy új eddig ismeretlen lényként. Sokkal erősebb vagy, mint egy vámpír és mint egy vadász. Mivel te mindegyik vagy egyszerre. A véredben lévő vadász gén és a nem rég belekerült vámpír gén harcot vívtak egymással, ennek következtében viselkedtél olyan furcsán és olyan dolgokat tettél, amiket alapból nem tennél meg, sőt...-állt meg egy pillanatra, és itt Heloisera nézett. Azonnal vettem a lapot. Nem rég, amikor magam is meglepődtem, hogy voltam képes hagyni, hogy a lányom egyáltalán könyörögjön a bocsánatomért, de ennek tetejében még nem is bocsátottam meg neki és elküldtem őt. Igen jól emlékszem erre a napra.-De véleményem szerint magában képtelenség az, hogy valamelyik részed is győzzön ebben a harcban, sőt már eleve az, hogy túl éled a küzdelmet. És lám, valami csoda folytán mindkét gén 100 százalékosan a véredben van, ne kérd, hogy ezt megmagyarázzam, mert még magam sem tudom, hogy történhetett, de ha engeded, erre minél hamarabb választ találok néhány kísérlettel.-fejezte be végül a mondhatni véleményét az általam létrejött új "fajról".
-Addig is jó lenne, ha tesztelnénk az esetleges új képességeidet.-célozgatott Emmett egy párbajra. Gonoszan elmosolyogtam magam, amitől mintha Emmett bátorsága egy pillanatra inába szállt volna. Majd hatalmas nevetésben törtem ki, amit persze Emmett nem díjazott.
-Egyenlőre jobb lenne, ha még pihennél egy kicsit, ugye Emmett?!-atyáskodott Edward. Annyira jól állt neki, amikor így féltett engem. Erre a kijelentésére egy hatalmas szenvedélyes csókot nyomtam ajkára és ő meglepetten nézett vissza rám.


Emmett szemszöge:

Máris tervezgetni kezdtem a különféle bunyóinkat Bellaval. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy elméletben mindig én voltam a hős győztes. Ezen elmosolyogtam magam és éppen ekkor mordult fel Edward. Most éppen a nappaliban ültünk és vártuk az eredményeket, mert Carlise az emeleti egyik szobában berendezett vizsgálóban fedezte fel Bella molekuláinak új szerkezetét.
-Emmett befejeznéd Bellaról való képzelgéseidet!-förmedt rám Eddy fiú, amire mindenki elnevette magát. Ez a feszült helyzetben nagyon jól jött.
-Ed mi lenne, ha máskor kevésbé két értelműen fogalmaznád meg abban a parányira zsugorodott agyadban a fellelhető mondataidat. Nem csodálom, hogy te lettél a gondolat olvasó, elvégre a saját gondolataid elég parányiak, már ami a minőséget illeti...-kötekedtem fivéremmel, amire kivételesen most ő is csak nevetett válaszul. A következő pillanatban pedig kinyílott a vizsgáló ajtaja és egy szinte nekem is alig kivehető fénygömb tartott felém, majd a nappali ablakon át, megjegyzem velem együtt távozott. A következő pillanatban pedig már pár száz fa kidöntésével foglalkoztam, mivel éppen repültem a gömb általi lendület következtében.
Pár másodpercbe beletellett, mire feltudtam állni. Ez kissé fájt nekem, de még mindig tudtam harcolni. Felálltam és megláttam a felbőszült Bellat, ahogy a Cullen villa előtti erdő kezdeténél állt és csak rám várt. Hangosan felkacagtam.
-Na mi az Bella erőre kaptál?-viccelődtem, amire ő vicsorogni kezdett, mint valami pincsi, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy a talajtól egyre messze kerülök, mert Bella általi fénygömb éppen ki akar repülni a Földként ismert bolygóról.
-Bella állj le hallod!?-kiáltottak a lentiek, bár rémesen halk suttogásként hatott hangjuk, mivel már olyan messze kerültünk a talajtól.


Carlise szemszöge:

Éppen az utolsó vizsgálatokat végeztem, amikor odalentről meghallottam Emmett elég csúnya csipkelődését. Bella kedély állapota olyan hirtelen változott meg, hogy még csak figyelmeztetni sem volt időm Emmettet, sőt még Edwardot sem gondolatban persze.
Bella egy ezred másodperc alatt tűnt el és rontott ki az üvegen át Emmettel a markában. Mindenki meglepve és megszeppenve figyelte az eseményeket.
Elképesztő volt, hogy milyen erő hatalmába került a két gén segítségével. Arra már rájöttem, hogy emberi gén már nincs benne. Úgy értem külsőleg persze ember, de nincs semmire sem szüksége abból, amire egy embernek van. Még csak látszatot sem képes teremteni. És ez még számomra is rémisztő volt.

Új blog!

Sziasztok! Igen jól látjátok már megint egy új blog, de ha egyszer nem bírtam már magammal! Na szóval ez a blog twilight alapú, így szerintem sok embert érdekelni fog és remélem, hogy azoknak tetszeni is fog. A prológus és a tartalom már fent is van. Kérlek nézzetek be és véleményezzétek, ha csak a feji alatti pipával, de ez sokat jelentene nekem! Köszönöm! Puszi!
Barbie

Blog:  Háború és Szerelem

7. fejezet-Harci szellem

Sziasztok! Ahogy ígértem ma hoztam a fejit! Őrülök, hogy lassacskán gyarapszik a r.o.-k száma! :)<3

Ez most nem lett olyan hosszú, de remélem azért tetszeni fog! Puszi mindenkinek! Jó olvasást! Őrülnék néhány kominak! :)

"Az embereket hibáikkal együtt kell szeretni. Hogy ez mennyire igaz, akkor tudjuk meg, ha elvesztünk valakit."


Jasper szemszöge:

Épp szerelmemmel feküdtünk az ágyunkon, amikor Alice látott valamit a jövőből. Éreztem rajta, hogy aggodalom vette át testét és segíteni akartam.
Szerelmem némán zokogni kezdett a karjaimban és én csak attól féltem, hogy nem tudok majd segíteni. Könnyíteni akartam lelkén, és egy hatalmas nyugalom hullámot küldtem felé, melytől szinte azonnal látható volt az eredmény. Kicsit megnyugodott, amitől én sem voltam feszült, így mindkettőnknek jó volt.
-Alice most akkor mondd mit láttál?-kérdeztem kedvesen és minden szót kihangsúlyoztam, hogy ő is kellőképp nyugodtan mesélje el látomását.
-Nos, én láttam, ahogy Bella...Bella...-dadogta szerelmem és én szorosan megöleltem őt.
-Mi történt Bellaval?-tettem fel a legfontosabb kérdést, ekkor a földszintről zajokat hallottam, majd kicsapódott az ajtó és Edwardék rohantak be azon. Szín tiszta aggodalom és fájdalom vett körbe mindenkit.
-Alice!-szólítottam feleségem és együtt rohantunk a nappaliba. Ami azonban ott várt, az mindenkit ledöbbentett.


Esme szemszöge:

El sem lehet mondani, mekkora fájdalom egy szülőnek, amikor szenvedni látja gyermekét. Az én esetemben az összes gyermekem szenved, de a legjobb Bella. Teljesen élettelen állapotban csüngött Edward karjaiban. Most pedig még mindig ugyanúgy fekszik a kanapén. Edward kétségbeesetten simogatja és szólongatja őt, de mintha nem is hallaná. Talán már nem hall minket.-erre a gondolatra Edward rám morgott. Megértettem őt, hiszen engem is épp olyan félelemmel töltött el ez a tudat, mint őt.
-Hívom Carliset.-jelentettem ki és már a telefon a fülemen volt. 3 kicsengés után felvette szerelmem.
-Halló!-szólt bele halkan, de számomra hangosan.
-Drágám? Azonnal haza kell jönnöd! Bella nagyon rosszul van. -utasítottam, szerelmem pedig lecsapta a telefont. Tudom, hogy csak azért tette, hogy minél hamarabb ideérjen.
Nem telt bele 5 percbe sem és szerelmem már az ajtón száguldott be. Gyorsa puszit nyomott arcomra és Bella mellé térdelt a kanapénál.
-Mi történt fiam?-kérdezte Edwardot. Fájdalmas arcát apjára fordította. És mesélni kezdett.
-Nos az egész olyan hirtelen történt. Senki sem számított rá. Az egyik pillanatban még nevettünk, aztán Mathew hazavitte Gwendolynt, Heloise pedig Reid lakásához ment. Mi pedig szerelmemmel beültünk a kocsimba és épp indulni készültünk, amikor Bella a szívéhez kapott és üvölteni kezdett a fájdalomtól, aztán semmi. Egyszerűen hátrahajlott a feje az ülésben és nem szólt többet. Azóta mozdulatlanul fekszik. Nem érzem az életjeleit és nem reagál semmire sem. Még rám sem.-esett kétségbe Edward. Carlise nyugtatólag vállára helyezte kezeit, majd Bella felé fordult.
-Minden tőlem telhetőt megteszek, sőt még annál is többet.-bizonygatta szerelmem és vizsgálni kezdte Bellat.


Heloise szemszöge:

Fülig érő mosollyal léptem a házunkba, mely most különös élettelenséggel csillogott. Próbáltam nem figyelni a már percek óta tartó rossz érzésemre. Azonban arra nem számítottam, hogy ez a rossz érzés okkal szorítja össze szívemet.
Mindenki a nappaliban tartózkodott és a kanapé körül gyülekezett. Nem értettem ekkor még, mi lehet a baj. De erre hamar választ kaptam, amikor közelebb léptem a "tömeghez". Anyám szinte holtan terült el, s nagypapa épp próbált valami életjelet kérni tőle. Ahogy elnéztem nem sok sikerrel. Hirtelen fejbe csapott a felismerés. A különös viselkedések és a rosszullétek nem a terhesség jelei voltak, hanem talán az égiek anyám életével akarnak büntetni egy tiltott szerelem miatt.
-Anya!-rohantam közelebb testéhez és szorosan átöleltem nyakát. Haja most is olyan illatú volt, mint gyermekkoromban. Megijedtem, hogy talán soha többé nem fogom hallani, ahogy leszid, ha rosszat csinálok. Soha nem aggódik már értem és nem kér számon a késés miatt. Többé soha nem látom, ahogy szereti apát és ahogy minket is szokott. Nem látom a világ leggyönyörűbb mosolyát sem. Nem hallom hangját, mely oly sokszor mesélt nekünk. És nem tanít meg azokra a dolgokra, melyek vadászként fontosak számára.
A nyakába borulva zokogtam, közben éreztem, hogy apa lágyan simogatja hátam, de ugyanúgy szenved, mint én.
-Nem akarom elveszíteni őt!-kiabáltam, amire apa magához húzott és szorosan megölelt. El akartam rohanni onnan. De túl szorosan tartott karjaiban. Rohanni akartam, amíg nem találom a boldogságot, anyám életét, mely kiszökött testéből.
Nem sokkal érkezésem után, Matthew is megjött. Épp úgy reagált a látványra, mint én, sőt talán ő még rosszabbul vette a dolgot. Elvégre a lelkiismerete tudatta vele, hogy nem éppen úgy bánt mostanság anyával, ahogy megérdemelné.
Mindenki jól tudta, hogy anya a születésünkkor szerzett vámpír harapás miatt még szenvedni fog. Talán még bele is hal. Matthew anyára tapadt és sírni kezdett. Egyetlen szócskát ismételgetett: "Bocsánat!".

Napok teltek el úgy, hogy anya meg sem mozdult. Nem szólt, nem lélegzett, nem evett. Egyetlen életjelet sem hagyott maga után. Féltem, hiszen ez csak egyet jelentett. A biztos halált...

Bella szemszöge:

Már nem tudom mióta fekszem, így rezdületlenül. Mióta kell elviselnem ezt a kínzó égető fájdalmat. A lángok nyaldosták testem belső rétegeit és én ordítani tudtam volna a fájdalomtól. De nem tettem. Nem tettem, mert nem akartam fájdalmat okozni azoknak, akik valószínűleg körülöttem aggódnak.
Talán napok is elteltek már élettelen testem felett. Talán már el is temettek, abban a tudatban, elvesztettek engem.
Amikor már magam is elhittem ezt az utóbbi gondolatom, egy jelet kaptam a külvilágból. Szerelmem és gyermekeim édes hangja engem hívott. És akkor megláttam őket, ahogy fekete ruhában kezükkel intettek maguk felé, hogy kövessem őket.
Végig néztem magamon és nem láttam mást csak fehér szövetet. Az egész úgy hatott, mintha halott lennék.
Aztán elindultam szerelmemék felé. Először lányom kisírt szemeit pillantottam meg, de hamar eltűnt, így nem tudtam megkérdezni, miért sír.
Ezután fiam felé fordultam, aki csak egy apró mondatot ismételgetett: "Bocsánat!", majd épp úgy, mint testvére, ő is eltűnt a szemem elől. Nem maradt más, csak Edward és én. Nem mertem felé egy lépést sem tenni, hiszen féltem attól, hogy ő is köddé válik, amikor odaérek hozzá.
Meglepettségemre, most ő közeledett felém és még mindig felém tartotta kezeit, hogy megfogjam. De én még mindig féltem attól, hogy elveszítem őt. Harcoltam magam ellen, hogy ne érjek hozzá. Hogy kibírjam azt a kínt, amikor szenved, mert valamit nem úgy teszek, ahogy ő akart. Most a kezemet akarta, de én nem adtam, mert akkor talán ő is elment volna. Egyedül nem bírnám a harcot.
Mérhetetlen fájdalom nyílalt testem minden egyes részébe és majd beleőrültem a tudatba, hogy talán többet nem láthatom a családomat. Nem csókolhatom szerelmem és nem láthatom gyermekeim gyönyörű mosolyát. Nem vásárolhatok Aliceszel, hogy ezzel is neki szerezzek örömet. Nem érezhetem Esme aggódó anyai szeretetét és Carlise orvosi és egyben apai szigorát. Jasper nem mesélhet nekem többé a harcos múltjáról, Rosalie szépségét már nem csodálhatom többet. A nagy mackó Emmett pedig nem bunyózik többé velem. Többé nincs Bella. Semmi sincs, ami én voltam. Úgy éreztem, egy világ dől össze azzal, ha én most meghalok.
Harcolni akartam és fogok is. Harcolok. Erős akarok lenni és mindent túl élni. Mindent megéltem már, vagyis túl sok mindent ahhoz, hogy most engedjem elveszni létem. A szívem úgy zakatolt mellkasomban, mintha most új életre kelne, hogy aztán ismét elvesszen a semmiben. Nem hallottam még szívemet dobogni, de most úgy érzem, inkább soha ne hallottam volna. Kétségbeesetten lüktetett helyén és majd kiugrott onnan. Már-már szinte fájdalommal töltött el dobogása. Hallottam, hogy körülöttem mindenki megdöbbent és félt is egyben. Szerelmem és gyermekeim két oldalról támogattak engem. Gyermekeim kétségbeesetten zokogtak mellkasomon, míg szerelmem kezemet szorongatta és engem hívott. Mennem kellett, de hova? Menjek az örök megnyugvás szigetére és felejtsem el a családom, vagy engedelmeskedjek férjem és gyermekeim kérésének és térjek vissza hozzájuk? Döntések. Hibák. Végzetes eredmény...

ízelítő!

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy a következő fejiből kaptok egy kis ízelítőt, bár még készülőben van, de szerintem ez bőven elég arra, hogy felcsigázza az érdeklődéseteket....Jó körömrágást a teljes részig :)

most gonosz voltam, bocsi! :)

Szóval remélem ennek az apró résznek is kellőképp őrültök a teljes fejezetig! Puszi!

"-Mi történt Bellaval?-tettem fel a legfontosabb kérdést, ekkor a földszintről zajokat hallottam, majd kicsapódott az ajtó és Edwardék rohantak be azon. Szín tiszta aggodalom és fájdalom vett körbe mindenkit.
-Alice!-szólítottam feleségem és együtt rohantunk a nappaliba. Ami azonban ott várt, az mindenkit ledöbbentett."

6. fejezet- Család, szerelem

Sziasztok4 Meghoztam a 6. fejit, ahogy írtam oldat a blogon. Remélem tetszeni fog nektek és írnak, akik eddig is megtették :) Köszönöm! Jó olvasást! Puszi!

U.i.: Ezt a fejit azoknak ajánlom, akik az előző fejinél komiztak! <3

"A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (...) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik."


Bella szemszöge:


Boldog voltam, mert eljött a hétvége és minden rendben telt ebben a pár napban. Ma kirándulni megyünk a hegyekbe, ahol sátorozni fogunk és egy teljes napot együtt töltünk.
-Drágám, minden bent van?-kérdeztem szerelmem, aki egy apró csók után bólintott.
-Matthew, Heloise indulás!-kiáltotta Edward, amire a gyerekek kacagva rohantak ki a házból. Mindketten szeretnének bemutatni valakit. Én már izgatottan várom, hogy kik azok a szerencsések, akik gyermekeim szeretetét élvezhetik.
-Akkor ők biztosan odatalálnak?-kérdeztem aggódva gyerekeimtől, akik szinte szinkronban bólogattak.
-Akkor mehetünk!- adtam ki az utolsó parancsot és már mindenki a kocsiban volt, indulásra készen.

A hegyi levegő nagyon jól esett. Mélyeket szippantottam a friss levegőből, ami szinte csiklandozta tüdőmet. Heloise és Matthew kacarászva pakoltak ki a kocsi csomagtartójából, míg Edward a sátorokat állította fel.
Már este volt, amikor mindennel végeztünk. Zajokat hallottunk nem messze a táborozási helyünktől és nem sokára megláttuk az érkezőket.
-Szia!-szaladt egy gyönyörű lány mellé fiam és boldogan karolta át, majd egy lágy puszit nyomott a lány ajkára. Az én fiam épp olyan udvarias, mint az apja volt. Mindig tisztelettudóan bánt velem, ahogy most fiam teszi ezzel a lánnyal. Valahogy nagyon emlékeztetett valakire, de még nem tudom megmondani, kire.
-Szia! Bella vagyok Matthew sógornője.-nyújtottam oda kezem, ő pedig mosolyogva fogadta el azt.
-Tudom. Én pedig Gwendolyn a világ legszerencsésebb lánya.-mondta, amiért boldog voltam. Valóban annak érezheti magát, mert a fiam olyan, mint az apja. És mellette én is különlegesnek éreztem magam. De hogy értette, hogy tudja ki vagyok?
-Igazán? Honnan tudod?-kérdeztem rá.
-Onnan, hogy büszkén mutatkozom az ő oldalán és szeretem őt. Végtelenül udvarias...-kezdte sorolni, de én nem erre értettem a kérdést.
-Úgy értem, honnan tudod ki vagyok?-helyesbítettem a kérdésem.
-Oh vagy úgy. Nos én, szóval...-dadogta, ami nagyon furcsa volt. Edward felé sandítottam, és ő is ugyanúgy nézett erre a lányra, mint én. Tudtam, ő is arra gondol, amire én.
-Jaj Bella, tudod ha nem haragszol érte, akkor elárulom, hogy nagyon sokat meséltem rólad. Tudod szerintem nincs még egy ilyen sógornő a földön, mint te.-mondta fiam és nagyon meghatódtam.
-Jaj Matthew!-húztam magamhoz és megöleltem. Nem húzódott el, így gondoltam, nem szégyelli kimutatni az érzelmeit a barátnője előtt. Mindent félretéve kedves lánynak tűnik, így nem is aggódtam kifejezetten. Persze mindig volt valami, ami bökte a csőrömet, de most nem foglalkoztam vele.
-Bella?-szólított meg lányom, amikor elváltunk fiammal. A hang irányába fordultam és megláttam lányom szeme fényét. Egy fiút. Gondoltam, hogy lassan ő is megérik arra, hogy fiút választ magának úgy, ahogy testvére is tette.
-Helló Heloise nővére vagyok.-mutatkoztam be és neki is kezet nyújtottam. Közben Edward ismerkedett fiam barátnőjével. Annyira furcsa volt a gyerekeim szájából a nevemet hallani és nővérként meg sógornőként bemutatkozni, mikor én a büszke anyuka vagyok.
-Szia! Heloise mondta, hogy gyönyörű nővére van, de nem gondoltam, hogy ennyire.-bókolt. Edward féltékeny képét látva elnevettem magam.
-Köszönöm! De inkább ne elemezzük egymást, mert életem szerelme féltékeny lesz.-mondtam nevetve, amire mindenki felnevetett.
-Elnézést én csak arra gondoltam, hogy Heloise és az ön anyukája bizonyára gyönyörű nő volt, mert csodálatos vonásokat örököltek.-javította ki magát, amire szerelmem büszkén mögém lépett és átkarolt engem. Mint egy doromboló kiscica, úgy bújtam Edwardhoz.
-Azt hiszem, mi jól kijövünk majd egymással, hiszen rokonok leszünk.-célozgatott Edward arra, hogy ez a fiú a lányommal, én pedig szerelmemmel leszek a jövőben is. Imádtam, amikor féltékeny.
-Jaj elnézést, amúgy Reid Garwin vagyok.-nyújtott kezet és szorosan megszorongatták egymást szerelmemmel.
-Na ha már így megismerkedtünk, akkor irány a tűzifa!-adtam ki a parancsot.-Mindenki párba és kizárólag fát gyűjtenek!-emeltem fel mutatóujjam, amire mindenki össze-össze pillantott a párjával. Elindultunk és egy csomó fát szedtünk. Amikor visszaértünk már mindenki ott volt és csak ránk vártak. Szerelmem sunyi módon feltartott minket, pedig pont én mondtam, hogy kizárólag a fa gyűjtésével foglalkozzunk. Nem tettünk semmi különöset, csak egy kis tipi-tapi történt.



Edward szemszöge:

Miután tüzet raktunk a fiúkkal horgászni mentünk a hegy lábához, mert ott volt egy gyönyörű apró tavacska. Elégedetten vonultunk vissza, amikor már egy hatalmas tál halat fogtunk. Én kizárólag bottal, hiszen úgy kevésbé érzik a veszélyt a halak, mivel én ugye vámpír vagyok. Fiam is először pecabottal próbálkozott, de nem járt sok sikerrel, így követte Reid technikáját, aki szabad kézzel kapkodta a halakat a tó közepén úszkálva, ezzel is felém zavarva a hal rengeteget.
A lányok épp fent kacarásztak és valami gyümölcs félét próbáltak eldarabolni. Ha jól láttam, akkor volt ott kókusz, eper-hozzá egy kis csoki, amit még fel kell olvasztani-banán, alma, cseresznye és néhány citrus féle.
Ezt biztosan Bella találta ki, meg Heloise, hiszen ők ketten folyton zöldségeket, meg gyümölcsöket ennének. Bár Bellanak nincs szüksége élelemre az emberek közelsége miatt rá kellett szoktatnia magát a táplálkozásra. Heloise pedig emberi mivolta miatt táplálkozik, ahogy Matthew is. Már csak az a kérdés én hogyan tuszkolom le a torkomon ezeket az undorító falatokat.
Bella kacéran belemártotta az epret a már felolvasztott csokiba és érzékien nyalogatni kezdte. Köpni nyelni nem tudtam, amikor őt néztem. Aztán hirtelen minden világossá vált. Csak játszik vele, de még megkapja a magáét csak maradjunk kettesben.
A két mellette ülő leányzó felkacagott a reakciómon, én pedig "véres" bosszút forraltam drága feleségem ellen.
-Na várj csak Isabella Cullen!-förmedtem rá játékosan és mutatóujjammal megfenyegettem, hogy ez bosszúért kiált.
-Ugyan Mr. Cullen ne vegye úgy a szívére ezt az apró játékot. Nem ismeri a viccet.-játszott szerelmem, és láthatóan élvezték a többiek is a mi kis játékunkat. Elnevettem magam és szorosan magamhoz öleltem életem, majd lágy mégis szenvedélyes csókot leheltem ajkára. Szinte izzott a levegő körülöttünk.

Másnap reggel fitten "ébredtünk" szerelmemmel. A tálak csörömpölésével ébresztettük a hét alvókat.
-Ébresztő! Reggel virradt!-kiabáltunk szerelmemmel a sátrak bejáratánál.
Nyűgösen bújt elő mindenki, kivéve egy valakit. Gwendolyn eltűnt. Megijedtünk, hogy számolunk el a szüleinek az eltűnéséről.
Ekkor hirtelen lépteket hallottunk és Gwendolyn szabadidőben lihegett az egyik bokornál.
-Te meg mit csináltál?-kérdeztem tőle.
-Futottam. Valami baj van?-értetlenkedett. Még fel sem fogta, hogy mennyire megijesztett minket.
-Legközelebb szólj mielőtt elmész valahova, mert nagyon megijesztettél minket.-lépett mellé fiam és megölelte őt.
-Ne haragudjatok, de korán elmentem és senkit sem akartam felkelteni.-mondta és titokzatosan felénk sandított.
-Ugyan anyai szigorral rendelkező nővérkém!-bökte ki nem tetszését Heloise. Mire én dühösen rá emeltem tekintetem. Ő pedig fülét farkát behúzta és Reid mögé bújt. Mindenki hatalmas nevetésben tört ki.
-Bella reggeli után elmehetnénk sétálni egyet.-vetette fel ötletét Heloise. Szerelmemre néztem, aki vállat vont a dolog felett, így gondoltam miért ne.
-Remek ötlet. Esetleg, ha nem vagytok fázósak, úszhatnánk is. Tudom, hogy nem süt a nap és elvileg egész napra felhős időt mondtak.-céloztam Alice meteorológusra. Olyan jó lenne, ha nem kellene titkolózni a sem a gyerekeknek sem nekünk. Úgy élhetnénk, mint a normális emberek lennénk.
-Nos részemről benne vagyok.-mondta Heloise.
-Nekem sincs kifogásom ellene.-csatlakozott Matthew.
-Ahogy nekem sincs.-lépett fiam mellé Gwendolyn.
-Nos akkor már én sem lógnék ki a sorból. Nem hiszem, hogy nem bírnám a hideg vizet.-jegyezte meg Reid.


Reid szemszöge:

Annyira szép, amikor nevet és védelemre szorulva a hátam mögé bújik abban bízva, hogy majd én megvédem őt. Olyan, mintha nem is az lenne, ami. Ő megmondta, hogy nem téved és mi egymásnak vagyunk teremtve. Tényleg nem tévedett. Már most úgy érzem, hogy halálosan szerelmes vagyok ebbe az angyalba. Számomra neki köze sincs a valójához. Ő inkább angyal, mint vámpír.
-Heloise?-szólítottam meg, és ő kérdőn rám emelte tekintetét.
-Igen?-kérdezett vissza.
-Nos szeretnék valamit elárulni neked, ha már úgy érzem készen állsz rá.-említettem és itt mivoltomra céloztam. De majd csak, akkor, ha ő is bevallotta, mit érez irántam, mert akkor biztosan nem fog haragudni. Tudnia kell, hogy a mi találkozásunk soha sem volt véletlen. Bár azt a részét kihagyom, hogy veszedelem megfékezése miatt vagyok itt. Nagy harc vár rájuk, amit talán megnyernek, talán belehalnak. De én az életem árán is megvédem őt, őket.
-Akkor majd én is elárulok egy titkot.-mondta és a szívem gyorsabb iramra váltott.
Elindultunk a nagy sétára. Néhány alacsonyabb hegyre is felmerészkedtünk. Aztán fára másztunk, ami nagyon muris volt. Főleg amikor Bella annyira lenyűgözte férjét, hogy az majdnem leesett a fáról. Ahhoz képes, hogy vámpír képességei révén nem tudna leesni, Bella sok mindent kihoz belőle. Igen jól tudom kik ők. Még ha titkolják is előttünk. Ami persze normális. Én sem tennék mást. A lényeg, hogy előttem nem kell titkolniuk.
Később előkerült egy tollas szett és játszottunk. Mindenki mindenkivel és mindenki ellen harcot vívtunk. Először minden páros egymással, majd váltottunk. Addig játszottunk, míg mindenki volt mindenkivel. Nagyon sokat nevettünk. Ez a nap nagyon szép volt. És őrülök, hogy végre haladnak a családban, mert ha ez így ment volna tovább, talán mostanra már nem lennének egy család. Széthullóban voltak és most végre Matthew megtette az első lépést. Akármennyire tiltott a szerelme, nagyon jót tett neki a létezése. És úgy szintén Gwendolyn számára is.
Nagyon sokat beszélgettünk. Megismertük egymást és nevetgéltünk egymás múltján, melyekben sok bénázás volt és még több "égés".


Gwendolyn szemszöge:

Matthew folyton kedveskedik valamivel. Amikor a tóban úszkáltun mindig a közelemben volt, hátha szükségem van rá. Persze én legszívesebb a nyakába kapaszkodtam volna és csókoltam volna, ahogy csak lehetett. Eddig még nem csókolóztunk úgy igazán. Csak néhány lágy puszi csattant el, semmi több. Matthew túlságosan udvarias és tisztelettudó, ami persze nagyon jó és Bella helyében én is épp olyan büszke lennék, mint ő. Tudom, hogy Bella nem a sógornője szerelmemnek, de hagyom, hadd játszanak. Elvégre ők sem tudják, én ki vagyok, ahogy anyám sem tudja, ki Matthew. És ez így jó. Egyenlőre.
Nagyon szeretem Matthewt és az életem is odaadnám, csak neki ne essen bántódása. Abba belehalnék. Nélküle az életem üres lenne és nem létezne. Úgy érzem nagyon sok megpróbáltatáson kell még túlesnünk ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk.
Ez a hétvége életem legjobb napjaihoz fog tartózni. Odateszem ezeket az emlékeimet, ami egy Matthew nevű mappa és a vele kapcsolatos emlékeimet tárolom ott.
-Légy jó! Jó éjszakát!-nyomtam egy hatalmas puszit ajkára, amitől ő csukott szemmel fagyott meg. Annyira édes volt. Nála jobb fiúról nem is álmodhatnék. Remélem örökké ilyen marad. Nagyon szeretem őt.
-Te is légy jó! Jó éjszakát!-viszonozta jó kívánságomat. Elmosolyogtam magam és elindultam.
A park sötét volt, de én nem féltem. Miért is félnénk. Anyám sok mindenre megtanított, hogy meg tudjam védeni magam. Bár most nem hiszem, hogy sor kerül erre. Amúgy volt egy ikertestvérem, de ő sajnos még pár éves korunkban meghalt. Bár anyám folyton azt hajtogatja, hogy csak eltűnt. Még él valahol és ránk vár. Ezt én persze kétlem, hiszen egy alig 3 éves kisgyerek nem ült be egy biztonságos helyre és táplálta magát, arra várva, hogy anya jön és megmenti őt.
Sok mindent el kell mesélnem szerelmemnek, de félek, hogy már nem olyan szemmel fog rám nézni, mint eddig. Ha megtudja minden titkomat, amit féltve rejtegetek a világ elől, talán megutál. De abba belehalnék!

Egy hatalmas kérés!

Sziasztok! Nem rég írtam, hogy van egy új blogom és lenne egy hatalmas nagy kérésem. Kérlek titeket, hogy nézzetek be oda és olvassátok a történetemet! Egy angyalkáróé szól, de későbbre tartogatok egy meglepetést, amit nem hagyhattok ki! Kérlek nézzetek be, olvassátok és komizzatok! Köszönöm! Legyetek jók!
A blogom címe: Fekete Bárány

5. fejezet- Küldött

Sziasztok! Ahogy ígértem meghoztam a fejit, nem szabok komi határt, mert megelégeltem, hogy mindig könyörögnöm kell mindössze 3-4 komiért a 18-ból...blablabla... :(

Szóval tudom, hogy akik eddig rendszeresen írtak, azok ezek után is fognak.. Nem hagynak cserben!

Nekik ajánlom ezt a fejit: Florence Ploody , Liliom és még az a néhány személy, akik néha-néha ír komit! :) Jó olvasást! Puszi!

"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet. "




Matthew szemszöge:


A hétvége csúcs szuper volt. Nagyon boldog voltam. Elmentem a Denali klánhoz, mert már rég látogattam meg őket. Éppenséggel késő este érkeztem meg, így hétfő reggel egy kicsit fáradtan megyek iskolába. Anyuéknak még nem is meséltem, hogy ott volt két új Volturi tag. Nagyon szépek voltak, bár szépségük nem ér fel az én áhítatot szerelmemmel. Belátom, szerelmes vagyok, s ezt Gwendolyn még nem tudja, ahogy más sem. Jó lenne apuval, vagy anyuval beszélgetni egy kicsit. Úgy érzem elhidegültem tőlük. Ez valószínűleg a sok titoknak köszönhető. Annyira szégyellem magam, amiért elhanyagoltam őket, és nem férkőzhettek a bizalmamba. Kerülöm őket és tudom, hogy ezzel megbántom a családom, de a szerelem elvette minden érzékemet és egy gyenge pillanatomban még lebukom apám előtt. Az ő képességétől félek a legjobban. Gwendolyn titka nagyon nagy falat számomra, de a szerelem mindenre képes. Ő is megtartja az én mivoltomat, így kvittek vagyunk. Ő sem szeretne elveszteni engem. Már nem...
-Anyu? -szólítottam meg drága jó anyukám, nagyon szeretem őt. Csak most vettem észre, mennyire szomorú. Biztos miattam, mert nem törődtem eleget mostanában a családdal. Pedig régen elválaszthatatlanok voltunk.
-Igen kisfiam?-virult ki, mint tavasszal a virágok. Én is elmosolyogtam magam. Amikor mosolyog olyan gyönyörű. Az én anyukám a legszebb a világon.
-Csak arra gondoltam, hogy milyen régen volt úgy igazán együtt a család...-kezdtem, amire egyre élénkebb mosoly terült el arcán. Végre miattam boldog.
-Szeretnél egy családi napot?-kérdezett rá arra, amit már percek óta próbálok kinyögni, de nem megy. Túlságosan rég szólítottam meg őt, úgy igazán.
-Igen, valami olyasmire gondoltam és talán bemutatnék nektek valakit.-kezdtem bele a legnehezebb részbe, hiszen eddig nem volt példa arra, hogy egy szerelmemet bemutattam nekik. Ami azt illeti eddig még barátnőm sem volt. A lányok mindig sóhajtoztak utánam, de én nem voltam az a "kihasználom a csajokat, mert úgyis hagyják magukat" típus. Vártam. Vártam, amíg eljön az igazi, akivel igazán boldog tudnék lenni.
-Kiről lenne szó?-lett kíváncsi. Szeme csillogott a boldogságtól. Talán nem is kezelnék olyan rosszul a dolgot.
-Nos egy...egy...-dadogtam, amire elmosolyogta magát.
-Egy lányt szeretnél bemutatni, igaz?-kérdezte kedvesen, amireén bátortalanul bólintottam.
-Értem. És mióta ismeritek egymást?-jött az újabb kérdés, de még mindig nem láttam, hogy feszült lenne, vagy dühös...Ennek semmi jelét nem mutatta.
-Elég ideje ahhoz, hogy azt mondhassam nagyon fontos számomra.-feleltem egyszerűen, amitől anyám szeme könnybe lábadt.
-Mi a baj anya? Valami rosszat mondtam?-kérdeztem ijedten, hiszen most értem el, hogy boldog legyen miattam, erre sírni kezd.
-Nem, de annyira hasonlítasz apádra. Ő is ilyen határozott volt, amikor választott. Bár a szíve ellen senki sem harcolhat.-suttogta, majd megölelt engem.
-Köszönöm!-mondta és nem értettem, mit köszön meg.
-Szívesen, de mit?-értetlenkedtem, amire elnevette magát. Letörölte a könnyeit és magyarázkodni kezdett.
-Azt, hogy újra bízol bennem.-válaszolta két könnycsepp letörlése között. Annyira édes volt, amikor így szipogott.
-Nem szólsz bele, hogy kit választottam?-kérdeztem meg, amitől a legjobban tartottam.
-Miért kisfiam, közétek tudnék állni?-feleltem kérdéssel, amit fontolóra vettem. Valószínűleg az én részemről nem, de mi van Gwendolynnal? Bizonytalanul megráztam a fejem, ő pedig egy apró puszit nyomott fejem búbjára. Szorosan magamhoz öleltem. Annyira rég volt már ilyen megható pillanatunk.
-Köszönöm anya!
-Én is. De most már menj, mert elkésel a suliból. Mi is nem sokára indulunk.-mondta, én pedig úgy tettem, ahogy mondta. Felpattantam a konyha asztaltól, mivel épp a beszélgetés előtt fejeztem be a reggelit, amit kivételesen anya készített.
Felkaptam a táskámat, amiben már minden cuccom bent volt. A kocsi hangos dörömböléssel indult. Az éjszaka fáradalmait eme dorombolással nyújtózta ki magából, majd villám sebességgel indult előre. Amint kiértem a főútra, ahol már mások is vannak, lassabb tempóra kapcsoltam kocsimat.
Megint egy park fele lévő séta kocsikázás-gondoltam magamban és elmosolyogtam magam az édes emlékek hatására.
Gwendolyn lehajtott fejjel, egy apró mosollyal a szája sarkában, baktatott az utcában, ami a park szélén található.
Amikor rádudáltam, hatalmasat ugrott állóhelyében. Felkacagtam, hiszen nem tudtam, hogy ilyen ijesztő vagyok.
-Szia! Nem is tudtam a mai napig, hogy ennyire rémisztő alak vagyok.-jegyeztem meg, amire ő megjutalmazott azzal a bájos mosollyal, amit csak felém villant.
-Szia te szörnyeteg! Azt akarod, hogy itt mentem szívrohamot kapjak?-kérdezte viccelődve.
-Nem venném a szívemre, ha bármi bajod esne.-mondtam, ő pedig közel hajolt hozzám és apró ártatlan puszit lehelt ajkamra. Már ettől az apró gesztustól a fellegekben jártam.
A suliban egy mosollyal váltunk el és egy öleléssel. Ő is és én is siettem az órámra, ami angol volt. Itt volt már húgom is. Helyet foglaltam helyette. Arca sugárzott, bár nem értettem, mi baja lehet.
-Tudtam.-súgta, de nem tudta befejezni, mert a tanár ekkor lépett be az osztályba. Csak kérdőn néztem rá, de nem szólt továbbra sem. Úgy utálom, amikor ilyen idegesítően titokzatos.
A tanár egész órán feleltetett. Szerencsére én és húgom hamar megjegyezzük a tanulni valót, így velünk nem volt gond, ellenben az osztállyal. Minket nem is igazán kérdezett. Egy-két nehezebb kérdés, amit az osztály valószínűleg egynegyede tudna megválaszolni, és már kaptunk is egy-egy ötöst érte.
Büszke voltam magamra, de még mindig volt valami, ami bökte a csőrömet.
-"Mire gondoltál?"-írtam egy papírra kérdésem, hogy ne zavarjam meg az órát.
-"Hallottam, amit reggel anyának mondtál."-írta és akkor minden a helyére kattant. Hallgatózott.
-"Hallgatózol? Mondd csak mióta nem bízol a családba, hogy a hátuk mögött tudod meg azokat, amik nem tartoznak rád?"-háborodtam fel és igencsak dühösen pillantottam húgomra. Mégis mit képzel? Miért nem várja meg, amíg megérik arra a bizonyos bizalomra?
-"Ugyan nem értem miért kaptad fel a vizet? Nem tettem semmi rosszat. Különben is véletlenül hallottam meg, hogy egy csajról van szó. Ennyi. Én pedig már enélkül is biztos voltam benne, hogy miért kerülöd a családod. Ha már a hibákról van szó."-vágott vissza Heloise. Beláttam volt abban igazság, hogy én semmit sem róhatok fel neki, hiszen én sem vagyok hibátlan.
-"Sajnálom! Igazad van."-kértem tőle bocsánatot, amire húgom döbbent arccal nézett vissza rám.
-"Mégis mi a fene ütött beléd?"-kérdezte. Nem értettem a kérdést.
-"Nem értelek."-írtam, de a tanárnő elvette a levelünket.
-Vagyok oly megértő, hogy nem kezdem el olvasni az órai levelezésüket, de ha ez még egyszer előfordul, nemhogy elolvasom, de az egész iskola tudomást szerez erről a levélről...-mondta a tanár, majd az osztályhoz fordult és lassú határozott mozdulattal tépte a legapróbb darabkákra levelünket és a kukában landolt.
A következő órán ismét együtt voltam húgommal, de nem kockáztattam ennél a tanárnál, így nem kérdeztem semmit. Egész órán figyeltem, bár ezt az anyagot már napok óta újra és újra átvesszük, mert az osztály nem érti. Kellene valami korrepetálás féle, hogy az órákon folyamatosan tudjunk haladni és ne csússzunk el az anyaggal. Nehéz lesz ezt a pár órát is behoznia a tanárnak.
Algebra. A diákok kedvenc anyaga. Azt hiszem ez látszik is rajtuk. A tanár olyan szenvedéllyel beszél erről az anyagról. Szerintem, ha tehetné egész évben csak ezt az egy leckét tanítaná nekünk. Talán a tanév végére minden diák megértené az algebra lényegét.
A következő órán külön voltam húgomtól, mivel neki spanyol óra lesz, nekem pedig német. A spanyolt már kívülről fújom, ahogy húgom is. Nem is értem, miért megy arra a tantárgyra, ha egyszer jobban beszéli a nyelvet, mint a tanár.
A németet csak egyszer tanultam, még aputól, de hátha a tanár tud valami újat mondani, bár apu sok éves tapasztalata erről a nyelvről, szerintem felül múlja a tanárnő tudását.
Ezen az órán Gwendolyn is itt van. Ezért valamiért őrülök, hogy nincs itt húgom. Jó az is igaz, hogy ő plusz tantárgynak vette fel a németet, így abból nem muszáj vizsgáznia az év végén. Viszont nem is elleneznék.
Gwendolyn ragyogott, amikor asztalunknál ült és megjelentem az ajtóba. Nem sokkal érkezésem után, jött a tanár is és az óra kezdetét vette. Nagyon sok mindenről beszéltünk az órán. Az egyik feladatnál a padtársunkkal kellett beszélgetni. Természetesen az egész óra németül folyik, hiszen másképp nem is értenénk meg a németet.
A nap további része lassan telt. A plusz órám ma csak olasz volt, amin unatkoztam, mert sajnos Gwendolynnak előbb haza kellett menni, így erre az órára nem jött be. Még alig ment el pár perce, de már eszméletlenül hiányzott nekem.
Óra után egyenesen hazamentem. Most nem volt kedvem semmi máshoz. A szobámba mentem és elővettem a gitáromat, ami már kiskorom óta megvan.
Amikor csak tehettem játszottam rajta, bár mostanában ezt is sokat hanyagoltam.
Ujjaim szabad útra keltek a húrokon és én hagytam. Lassan összekovácsolódott egy saját dal, ami Gwendolynról szól. Gyönyörű dallama belepte az egész szobát.
Valaki lassan bedugta a fejét ajtómon és csendesen helyet foglalt ágyam végében.
Meghatottan hallgatta játékom és a dal végén hatalmas tapsvihar köszöntött. Boldog voltam. Új szüleményem lekottáztam egy hangjegy füzetbe, amit tavaly kaptam, hogy ha saját számokat akarok, legyen mibe írni. Azt hiszem ezt meg kell hálálnom apunak, hiszen tőle kaptam ezt a füzetet. Emlékszem, amikor kaptam és pár napra rá azért szidtam húgomat, mert rajzolt a füzet előlapjára. Most jobban megnézve szép volt az a rajz. Egy színes madár pár repül a hangjegyek közt és vidáman dalra kelnek ők is. Nagy tehetsége van húgomnak, ha rajzról van szó. Gyönyörűen vezeti a ceruzát. A művészet az ő világa...és valahol nekem is, bár én kevésbé vagyok tehetséges, azért még én is szoktam rajzolni...A művészet lelkünk kinyilvánítása és minden művészet, ami belülről jön. Ezt még anyutól tanultam, amikor kiskoromban elkészítettem első rajzomat a családomról. Akkor még vékony vonalakból állt minden tagja a családnak, de anyu azt mondta: "Ne törődj a világ véleményével, ha te így látod a világot, úgy szép. Mert magunk alkotjuk. A véleményünk szüleménye, amit papírra vetünk, vagy szélnek engedünk. Azok is mi magunk vagyunk és ha ezt nem fogadjuk el, magunkat tagadjuk meg."-jól emlékszem minden egyes bölcs szavára és megfogadtam mindent, amit mondott. Úgy tettem, ahogy ő jónak látta és ezt sosem bántam meg, hiszen akkor talán nem is lennék most ilyen boldog.



Heloise szemszöge:

Nem hittem a fülemnek, amikor Matthew bevallotta anyának, hogy egy lány miatt hanyagolt el mindenkit. Nem volt ideje még arra sem, hogy a szobájában csendben ülve, elő vegye a gitárját és játszon rajta. Pedig ez nála nagy szó.
Egy ideje már engem is kerül, pedig régen szinte előbb tudtam meg, ha valami baja volt, mint anyuék. Nem kosarazik velem, ami régen kedvelt közös sportunk volt. Meg a pingpong, amit anyuékkal négyesben szoktunk játszani. Aztán ott a tenisz pálya is, ami gyerekkorunk óta megvan, mert egy hirtelen ötlettől vezérelve játszani kezdtük ezt a sportot. Jól ment, bár már nem tudom mikor nyúltam utoljára tenisz ütőhöz. A suliban jelentkeztem heti egy órában lesz időm teniszre.
Bár eddig csak egyszer tudtam elmenni, az is két hete volt utoljára. Pedig szeretem ezt is, ahogy sok minden mást.
A nap lassan telt. Talán csak azért, mert már nagyon vártam az utolsó két órám, ami felvett tantárgy volt. A 8. órámhoz érve izgatottság hulláma futott át testemen. Nem tudtam miért. A tanár szerint én vagyok eddig a legjobb diákja, bár nem bíztam el magam. Hiszen az ember élete végéig tanul. És ez így jó. Mit kezdene az ember, ha már mindent tudna. Már nem is lenne izgalmas a tanulás játéka.
-Szervusztok gyerekek! A mai napon portrékat fogunk készíteni, még hozzá az új diák segítségével.-jelentette be a tanár és ekkor belépett az ajtón egy félisten. Nem tudtam levenni róla a szemem, annyira csodálatos volt. Egy képzeletbeli isteni fény vette körül testét. Tekintetünk szinte azonnal találkozott és nem tudtunk elszakadni egymástól. Ezt a többiek is észrevették.
-Nos kérlek Reid foglalj helyet azon a széken ott.-mutatott a tanár az asztala melletti székre, ami mögött már egy kissé koszos lepel adta a hátteret. Tökéletes pozícióban rajzolhattam le őt.
-A feladat a következő, óra végéig végezni kell vele, szóval igyekezzetek és olyan technikát válasszatok, ami gyorsan készül. Lehet festeni, bár azt csak azok, akiknek óra után nincs más feladata, mert itt befejezheti, aztán lehet még rajzolni szénceruzával...Ezt csak Heloisenak ajánlom, hiszen nektek az még nehéz lenne és csak pazarolnátok, amit nem engedhet meg az iskola magának. Szóval Heloise szénceruzával rajzol, a többiek meg találják ki milyen technikával, de igyekezzetek!-utasított a tanár. Elővettem az eszközeimet és már rajzoltam is, bár közben ittam minden porcikáját ennek a félistennek. A rajzom nagyon szép lett, de csak a modellem is az volt. Óra végén elégedetten vettem tudomásul, hogy a tanárom ragyogott a büszkeségtől.
-Heloise hát egy gyönyörű! Büszke vagyok, hogy téged taníthatlak. Ritka az ilyen tehetség.-mondta és nekem nagyon jól estek a szavai.
Elégedetten pakolgattam el munkámat és minden eszközt, amit használtam, amikor valaki megszólalt. Hangja édesen simogattam fülemet. Amikor felpillantottam alig hittem a szememnek. Vakító szépsége mellett én is különlegesnek éreztem magam.
-Helló, megnézhetem?-kérdezte a rajzomra célozva. Előkaptam a művemet és büszkén mutogattam a róla készült csodámat.
-Nagyszerűen rajzol. Olyan vonásokat is lerajzoltál, amiket más aligha vesz észre. Tehetséges vagy az már biztos. Még egy pont az angyali szépséged mellé.-mondta egy féloldalas mosoly kíséretében. Imádom!
-Köszönöm! De ha ennyi bókot kapok, elpirulok.-mondtam és valóban úgy éreztem, hogy kezdek pirosodni.
-Neked még az is jól áll.-bizonygatta, amire most már biztos, hogy rák vörös lettem.
-Köszi!-leheltem erőtlenül. Természetesen miatta kerültem ilyen eszeveszett állapotba. Elveszi minden erőmet, testem karjaiba vágyik. Mosollyal a szám sarkában távoztam a teremből.
A következő órám zongora volt. Imádtam játszani a billentyűkön. Ez nyugtatólag hatott lelkemre. Már ha nekem van olyan. Vajon egy vámpír- vadász-ember mennyire lehet emberi? Úgy értem, az embernek van lelke ugye, de nekem vajon van-e? Lehet, hogy csak egy harmadnyi lelkem van, épp annyi, mint amennyi emberi rész van benne.
Lágyan játszottam az isteni hangszeren. Finom mozdulatokkal játszottam és mindenki megbabonázva hallgatta játékom. A zongora és köztem lévő kapcsolat mélységes. Talán nevetni fogtok, de a játék és a játékos között különös kapcsolat alakul, így születik az a lágy dallam, amit a zongora is ad. Ő rajtam keresztül mutatja meg lelkét.
-Gyönyörű volt kincsem!-súgta anyám egész halkan, amikor véget ért a dal. Elégedetten hajoltam meg a tapsvihar előtt. Apa büszke vigyorral a képén elismerően bólogatott. Amikor odaléptem hozzájuk megsimogatta hátamat. Csak most tűnt fel, hogy itt van ő is. Az én istenem...


Euphrosyne szemszög:

Nem mehetek vissza többet, de majd ő elég lesz arra, hogy rajta keresztül mellettük lehessek. Láttam, hogy szükség lesz rá, mert általa bontakozhat ki a pajzs, mely megvédi őket a jövőtől. Attól a pokoli jövőtől, ami rájuk vár. A szél lágyan hordozza magával a gonosz hírnökét, míg nem célba ér. Kíméletlenül elpusztítva, ami az útjába tér...

Bejelentés

Sziasztok! Lenne mit bejelentenem.
1.Úgy döntöttem a támogatóim hatására, a történetnek lesz 3. könyve.
2.A frisselés nem tudom milyen időközönként lesz, majd hozom, ha kész a feji!!!!
3. Nem szabok komit, mert tudom, hogy akik eddig írtak nekem, azok ezután sem hagynak cserben engem! Gondolok itt Florence Ploody-ra, Liliomra és még néhány emberre, akik ha nem is mindig, de írnak komit nekem! Köszönöm nekik! Ők támogatnak engem, amikor úgy érzem valamit elrontottam a történet írása során. Ők azok, akiknek azért akkor is tetszik a törim és ezt ki is nyilvánítják, ha az nem happy end-el végződik! Az élet sem habos torta, erre már sokan rájöttek, szerintem.
Azt hiszem ennyi lenne. A következő feji érkezését majd kiírom valamikor a szokásos helyre!
Még egyszer köszönöm azoknak, akik támogatnak engem.
Puszi!

4. fejezet-Titok

Sziasztok! Hát nagyon szomorú vagyok, mert az előző fejihez, amit megjegyzek még a hónap elején írtam, nem kaptam 3 komit...ezért úgy döntöttem, hogy bosszút állok...ameddig bírom erővel írok anélkül, hogy kapok komit vagy sem, de amint megelégeltem a blognak vége lesz! Már nem látok rá akkora érdeklődést, mint az első könyvnél...Egy már biztos nem lesz 3. könyv, bár őszintén szólva már meg volt tervezve, de mindegy...ha nem érdekel senkit, akkor nem erőszak...Ennyit szerettem volna írni és itt a feji annak ellenére, hogy nincs meg a komi határ...a bosszúm pedig annyi, hogy amíg nem látok min.4 komit nem állok neki a következő fejinek.Sajnálom!

Jó olvasást! Természetesen köszönöm azoknak, akik írtak :) ők tartják a blog lelkét! :) <3

Komikat!

"Kerülöm a tekintetét. Ahogy keresztülvágok a helyiségen, végig magamon érzem, de kényszerítem magam, és nem viszonozom a pillantást. Nem szabad egymásra néznünk. A legkisebb villanás is túl egyértelmű lenne. Az egész világ leolvashatná arcunkról a titkot."


Matthew szemszöge:

Másnap reggel nagyon fáradtan ébredtem. Túl sok minden kavargott tegnap a fejemben, amiért nem tudtam elaludni. És ennek most iszom meg a levét.
-Jó reggelt!-köszöntem álmosan, amikor a konyhába értem.
-Szevasz Eddy pici fia! Ki volt tegnap az a csaj?-lépett be Emmett és szokásához híven idegesítette a jó népet.
-Emmett hagyd nyugodtan megreggelizni Matthewt!-szólt rá Esme.
-Köszi mama! Már nagyon idegesítő a jelenléte.-jegyeztem meg, amire egy apró barackot nyomott a fejemre és elviharzott. Gondolom szokásához híven meccset nézni a tv-ben.
-Csináltam neked és a testvérednek palacsintát! Jó étvágyat!-tolt elém egy hatalmas adag palacsintát juhar sziruppal. Imádtam az ilyen reggelit. Már épp végeztem, amikor Heloise végre felébredt. És lejött reggelizni. Én még gyorsan kivettem a gyümölcskosárból egy zöld almát, felkaptam a táskám és már ott sem voltam.
-Elmentem a suliba!-kiabáltam, majd a kocsimba pattantam és már ott sem voltam. Még elmentem arra fele, amerre Gwendolyn menni szokott az iskolába. Amikor odaértem, épp sétált a park szélén. Nagyon elgondolkozhatott, mert csak a harmadik dudálásomra figyelt fel.
-Oh szia! Ne haragudj! Csak egy kicsit elgondolkoztam.-magyarázta.
-Szia! Semmi baj, de min tudja törni ennyit a fejét egy hozzád hasonló lány.-mondtam. Remek fogalmazás ötös. Egyszerűen, amikor vele vagyok elfelejtem még azt is, hogy kell beszélni. Elmosolyogta magát. Gondolom ő is észre vette a bakizásomat.
-Sok mindenen. Például, hogy hálózza be a szeretett fiút? Vagy, ha megkérném egy titok megtartására, akkor megtartaná-e? Meg ehhez hasonló apróságok.-mondta már a kocsiban ülve.
Az iskola parkolóban megálltam és egy pillanatig mindketten hallgattunk.
-Elszeretnél valamit mondani? Mert ha az imént rám céloztál, nem kell félned.-mondtam és ezalatt mindkét dologra céloztam.
-Nos azt hiszem a behálózásban nem tudsz segíteni.-kezdte.
-De ha megmondod kiről van szó, akkor talán igen.- válaszoltam kissé bátortalanul.
-Úgy hívják Matthew, bár a vezeték nevét még mindig nem tudom, ennek ellenére nem tudom kiverni őt a fejemből.-mondta és én nagyon megőrültem.
-Nos akkor én is elárulok egy titkot. Ez a Matthew is épp úgy érez, mint az a Gwendolyn nevű lány, bár még ő sem tudja a teljes nevét, s még így sem tudja kiverni őt a fejéből.-mondtam, mintha nem is rólunk lenne szó. Gwendolyn arca közeledni kezdett, míg nem ajkunk egybeforrt és lágy táncba kezdett. Egész testemben bizseregtem. És csak az járt a fejemben, hogy mindenkitől megvédjem őt. Bárkitől, ha szükséges...
-És ezek után meg tudhatnám a teljes neved?-kérdezte izgatottan.
-Igen. A nevem Matthew Cullen. És neked?-kérdeztem.
-De előbb ígérd meg, hogy nem szólsz senkinek, mert az igazi nevem a te családod ellensége.-mondta titokzatosan.
-Ugyan egy olyan lány, mint te nem lehet ellenség.-döbbentem meg.
-Mondd neked valamit az a név, hogy Clio Thomas?-kérdezte félve, amire én elhajoltam tőle. Anyám nagyon sokat mesélt nekem arról a nőről. A neve hallatán elfogott a méreg és a gyilkolási vágy.
-Az a nő egy...-akartam mondani a jelzőket, de Gwendolyn apró mutatóujjával betapasztotta a számat.
-Figyelj, ha őt szidod, azzal engem is szidsz.-mondta és én csak most fogtam fel, hogy ki ő.
-Ezt nem hiszem el!-jelentettem ki amit gondoltam.
-Kérlek, ne mondd el senkinek és ígérem, én sem szólók egy szót sem.-mondta riadtan. Én ideges voltam, de egy apró bólintással mégis belementem a titoktartásba. Bár tudtam ebből még hatalmas galiba lesz.
Egész nap kerültem anyáékat a suliban. Mindig találtam valami kifogást, hiszen apa közelében nem biztos, hogy magamba fojtom kellőképp a gondolataimat.
-Sziasztok! Ma későn megyek haza, mert a haverokkal leszek egy kicsit!-jelentettem be, amikor a kocsiknál voltunk.
-Jól van amúgy hétvégén elmész a nagyival és a papával, meg testvéreddel együtt valahova kirándulni és vadászni egyben.-mondta anya halkan.
-Jól van! Akkor sziasztok!-köszöntem és már ott sem voltam.


Heloise szemszöge:

Annyira sietős volt Matthewnak ma, hogy meg sem várt engem, így egyedül mentem megint iskolába. Nagyon gyanús nekem.
-Anya, elmentem!-kiabáltam és amikor a lépcső tetején megjelent kezemmel egy apró puszit küldtem felé, amire ő elmosolyogta magát. Az én anyukám a legszebb a világon, amikor mosolyog, meg máskor is.
-Szia életem!-köszönt el és már el is tűntem onnan.
Az iskolai nap is gyorsan telt. A parkolóban épp úgy, mint az egész nap folyamán került minket Matthew, amit anyuék is észrevettek. De nem kerítettek neki túl nagy feneket.
Majd én akkor is kiderítem, hogy mi folyik itt! Ebben biztosak lehetnek!

Bella szemszöge:
-Bella annyira köszönöm, hogy megtanítottad azokat a sztriptíz mozdulatokat, mert valamivel már fel kellett frissítenem a kapcsolatunkat. -ujjongott Alice.
-Na igen az biztos, hogy Emmett teljesen be volt sózva tőle. -szólt Rosalie is. Pár hete tanítottam nekik és ők elutaztak pár napra, ott pedig megmutatták mit tanultak. Kis vadmacskák voltak. Jut eszembe most már nekem is kellene valamit csinálnom az én kis férjecskémmel.
-Milyen táncról van itt szó?-csatlakozott szerelmem.
-Oh hát nem tudtad, hogy a te kis feleséged milyen rossz kislány?-szólalt meg Emmett a háta mögött.
-Na ja az én Alice cicám is olyan vad volt, mint még soha.-egészítette ki Jasper a nagy mackót.
-Férfiak, nem hogy őrülnének, ha a feleségük kedveskedni próbál nekik.- forgattam meg a szemeimet, amire Edward szorosan magához vont.
-És én miért nem kaptam ebből a finomságból?-kérdezte durcásan Edward.
-Nos tudod ezt a dolgot hétvégére tartogattam, mert hogy miénk lesz a ház. Az egész ház.-mondtam, amire szerelmesen a nyakamba csókolt.
-Szeretlek!-mondta és megcsókolt, bár még mindig háttal álltam neki.
-Én is szeretlek Edward Cullen!-mondtam.


/hétvégén/

Lázasan készülődtem, amikor a többiek elmentek és Edwardot elzavartam, mondván vásároljon valamit, amire a gyerekek hazaérnek, legyen valami emberi is a bendőjükben.
A szobánkat is hangulatossá teremtettem. Egy kis rózsaszirom ide, egy kis rózsaszirom oda és már kész is. Na meg némi gyertya és egy zene, amire riszálhatok kedves férjemnek.
Amikor megérkezett a nappaliban vártam.
-Kérlek csukd be a szemed, mielőtt meglátnál engem!-kértem, amit ő készségesen teljesített.
Betettem a zenét és levettem a kötést szerelmem szeméről.
A zene lágy hullámaira forgattam érzékien csípőmet. Alaposan dörgölőztem szerelmem férfiasságához. Lassabb elidőztem minden egyes ruhadarab levételénél, így kínozva kis férjem vágyát.
Hosszú kínzás után végül szerelmem mohó vágyával találtam szembe magam, és még csak pislantani sem tudtam, de már az ágyon élveztem Edward vad érzelmeit. Szerencsére ruha már nem volt rajtam, mert annak annyi lett volna. A saját ruháját is széttépte magán. Pedig azt nekem kellett volna tennem.
vadul tapadt ajkamra és nyakamra felváltva. Szinte alig tudtam kiélvezni az egyik kényeztetést, amikor áttért valami másra.
Minden apró előjáték nélkül belém hatolt és mindketten felnyögtünk a gyönyörtől. Ahelyett, hogy lassú kínzó irammal kezdett volna, egyből gyors ütemmel kezdett és azt csak fokozta és fokozta.
-Edward! -nyögtem a gyönyörtől.
Vadul hajába markoltam és felemeltem fejét, mert éppen a nyakamat kényeztette és nem engedett ajkához.
Mohón falni kezdtem ajkait és engedtem a vágyamnak.
Miután mindketten a gyönyör kapujába értünk, lihegve borultunk egymás karjába. Még soha sem töltöttük ilyen vadul ezeket a perceket.
Órák kérdése volt és kiszálltunk az ágyból. Persze csak azért, hogy a zuhany alatt folytassuk elfojtott vágyainkat.
Ekkor vettem észre, hogy az előző gyönyör hatására fel sem tűnt, mennyire szétkarmoltam szerelmem felső testét.
A testén ejtett sebeket apró puszikkal próbáltam behinteni, mert sajnáltam, amit tettem.
-Kis vadmacska voltál, de nem bántam, mert sokkal jobban fáj az a tudat, hogy eme nagyszerű képességed eddig titkoltad.-mondta és újból ajkamra tapadt. És a vágyak tengerén elmerengtünk.
Miénk volt a hétvége. Csak a miénk...s a vágyainké.

Új blog!

Sziasztok! Napok óta nem hagy nyugodni egy történet a fejemben és ma beadtam a derekam neki! Így született meg egy új blogom, amin jelenleg egy saját történet íródik, de később talán olvashattok mást is...egyenlőre erről még nem szólók semmit, majd eldől....:) Kérem azokat, akik szeretik az írásaimat, nézzenek be ebbe a blogomba is és szeretettel várom máskor is. A prológus már fent van, remélem kapok hozzá komikat!

Köszi! Puszillak titeket!

A blog címe:

Fekete Bárány

3. fejezet-Különös lány

Sziasztok! Mint írtam, ma hozom a fejit és itt vagyok vele. Az igazság az, hogy most így visszaolvasva az előző feji nem igazán tetszett még magamnak sem, de ezt most próbálom korrigálni ezzel a fejivel. Nekem tetszik, Kérésre írtam egy kis Matthew szemszöget is:) Nekem nagyon tetszik az ő karaktere, ilyen fiú, bár egy kicsi önbizalma lehetne:) na de nem árulok el semmit, majd ti elolvassátok és véleményezitek Remélem, hogy ez nektek is tetszeni fog. Komikat! Jó olvasást! Puszi!

"Ő az első szó, ő az utolsó,
Mikor felkelek reggel, és a fejem lehajtom,
Ő az egyetlen érték, és összes jó,
Kinek emlékét őrzöm, és meg is tartom."

Bella szemszöge:

Már hetek teltek el azóta a rossz nap óta és egész jól érzem magam. Most. Valamikor csak úgy jön a rossz érzés, bár előtte semmi jelét nem mutatom. Próbálok normálisan viselkedni, de valami nem engedi az igazi Bellat feltörni. Valami úgy érzem felemészt belülről...
-Szeretlek!-mondta szerelmem és nekem nagyon csiklandozta az érzékeimet ez a vallomása. Minden pillanatban hallgatni tudnám és tudom, hogy ezt sosem unnám meg.
-Szeretlek!- mondtam én is és ajkaira tapadtam. Nem szándékoztam elszakadni tőle. Minden percben csak csókolnám őt és simogatnám. Szeretem, imádom, nem tudok nélküle élni. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.
-El sem tudom képzelni, hogy mi lenne az életemmel, ha te nem lennél nekem. Neked köszönhetem, hogy ilyen csodálatos gyermekeink születtek. Nagyon fontosak vagytok nekem. -vallotta be szerelmemnek, amit mindig is éreztem, érzek és érezni  fogok, ameddig csak élek. Nem, még utána is.
Forró csókban forrtunk össze. De ez a csók más volt. Vágyakozóbb, vadabb és szomjasabb. Nem tudtunk betelni a másikkal. Beültem szerelmem ölébe és közben erősen a hajába túrtam a kezemmel, amit nagyon szeretett. Ő pedig belemarkolt a fenekembe, amit viszont én imádtam. Ahol csak értük egymást, simogattuk.
Aztán egy kicsit vadabban meglöktem szerelmemet, így ő elterült az ágyon és várt. Várt a további kényeztetésre.
-Edward!-mondtam elfúló hangon, mert ajkai nyakamra tévedtek és körkörös mozdulatokkal kényeztette azt a pontot. De hogy én se maradjak "munka" nélkül, pólója alá nyúltam és simogatni kezdtem, aztán amikor éppen abbahagyta a nyakammal való játékát, levettem egy laza mozdulattal a pólóját. Majd ismét hátralöktem.
-Te kis vadmacska!-mondta egy huncut mosollyal az arcán.
-Kihozod belőlem a vadállatot. -mondtam én is, mint egy rossz kislány.
-Szeretlek!- mondta, de a végén elakadt a hangja, mivel kezemmel elértem egy bizonyos pontot. Benyúltam a nadrágjába és ahogy csak tudtam simogattam meredező férfiasságát. Közben ő kéjes hangokkal jutalmazta munkám.
Halk sikoly hagyta el számat, mivel Edward egy gyors mozdulattal fordított állásunkon. Most ő került felülre. Széttépte rajtam a felsőmet, ezért Alice kifilézi. Majd a melltartóm is hasonlóképpen járt, mint az a szép top, amit csak két napja kaptam és ma húztam fel először. Bár Alice sosem engedi, hogy egy ruhát akár kétszer is felvegyünk.
Apró puszikkal hintette be mellem, majd nyelvével köröket rajzolt azon. Én közben próbáltam befejezni, amit nemrég elkezdtem.
Kezével megállította a kezem, mivel már majdnem célba értem játékommal. Majd letépte még útban lévő nadrágomat és felső testem végig csókolta, kínzó lassúsággal haladt lefelé. Vigyázott, hogy még véletlenül se érjen legforróbb pontomhoz. Aztán óvatos puszikat lehet még a bugyin keresztül, majd megfordítottam helyzetünket. Kikapcsoltam a nadrágja övét és levettem róla a nadrágot, majd a következő, és egyben utolsó ruhadarabját is, hogy végre célba érjek. Kezembe vettem vágya bizonyítékát és finom mozdulatokkal indítottam el játékom, remélve, hogy most célba érek. Hagyta, hogy kényeztessem őt. Óvatosan a számba helyeztem és nyelvemmel segítettem végül a paradicsom édes vízére.
-Szeretlek!-húzott fel magához egy csókra én pedig ráfeküdtem tökéletes testére. Izzott a levegő köztünk, már amennyit magunk közt hagytunk...
Belemarkolt a fenekembe és úgy, ahogy feküdtem rajta, hirtelen fordított rajtunk közben egy pillanatra sem megszakítva csókunkat.
Lassan haladt lefelé nyakam vonalán, s egyre lejjebb és lejjebb kalandozott, míg nem elérte vágyam izzó tűzét. Kínzóan finom ujjai kísértek a mennyország legmagasabb emeletére.
Miután mindketten megismerkedtünk a másik testével, felhúztam magam szerelmem testén és az ölében meredező vágyára ültem, ő pedig a fenekembe markolva végre behatolt.
Felsóhajtottam olyan jól csinálta még ezt az apró mozzanatot is. Kezével végig szántott hátamon, közben ajkai melleimet kényeztették. Én pedig hajába túrtam kezemmel és hangos sóhajokkal adtam tudtára, hogy mennyire jól esik, amit csinál. Egyre vadabb és gyorsabb lökésekkel ajándékozott meg szerelmem és én élveztem. Nagyon is élveztem. Amikor végül mindketten a gyönyör kapujába értünk, érezni lehetett a forró levegőt körülöttünk.
Zihálva borultunk egymásra és most már lágy csókkal pecsételtük meg előző szerelmeskedésünket.
-Szeretlek Edward Anthony Masen Cullen!-mondtam ki szerelem hosszú nevét. Nem bántam, hogy hosszú, sőt imádtam kimondani, és hozzátenni, hogy én is Mrs. Cullen és Mrs Masen vagyok. Egyszerűen hatalmas boldogsággal és büszkeséggel önt el a tudat, hogy ő az enyém és én az övé vagyok.
-Én még jobban szeretlek Mrs Cullen.-mondta, majd apró puszit nyomott számra és megajándékozott azzal a féloldalas mosolyával, amivel már a kezdetekkor elkápráztatott.

Matthew szemszöge:

Már alig vártam, hogy elérjem az utolsó órámat, ahol végre láthatom őt. Van egy lány, akivel együtt járok olaszra, sőt a minap megkért, hogy korrepetáljam belőle, aminek én nagyon őrültem. Azt hiszem el tudnám vele képzelni az életet. Jó tudom ez egy kicsit korainak tűnik, de egyszerűen amikor a közelemben van úgy érzem, hogy azonnal magamhoz kell ölelnem, és el sem engedném a karjaimból.
-Szia!-lépett mellém az áhított lány.
-Szióka! Mi újság?-kérdeztem kedvesen és próbáltam egy kis közönyösséget mutatni, bár nagyon nehezemre esett. Legszívesebben szerelmet vallottam volna.
-Hát semmi új, csak hosszú volt a napom. Nincs kedved ellógni, mondjuk tanulhatnánk a könyvtárban, vagy kint az udvaron, vagy ahol gondolod. -ajánlotta fel és azt hiszem nem tudtam egy ilyen ajánlatra nemet mondani. Elmosolyogtam magam, ahogy ő is. Majd kézen ragadtam és kiosontunk az ajtón. Még nem csöngettek be, így senki sem szólhatott nekünk.
Az iskola udvaron lévő padokhoz siettünk és elővettük a könyveket. Tényleg csak szigorúan korrepetálni jöttünk ki. Fel kellett elevenítenem az előző órák anyagát, hogy tudjam pontosan mi is az, ami nem ment neki.
-Nos már értem miről van szó.-mondtam úgy 20 perc elteltével.
-Matthew?-mondta ki a nevem a lehető legérzékibb hangon és amikor felpillantottam a könyv fölött, arcunk túl közel került egymáshoz.
-Igen Gwendolyn?-kérdeztem vissza. Hangomon érződött az elvarázsoltság. Elvarázsol engem bármit is csinál.
Arca már csak milliméterekre volt a másiktól. És ez az apró távolság is egyre csak fogyott. Míg nem orrunk érintkezett, majd szép lassan ajkunk is összeért. Ha most nem én lettem volna az egyik szereplő, akkor jót nevetnék ezen a filmbe illő lassított felvételen. Ezek után már megértem, mit élnek át a szerelmesek. És akkor sem fogok fújjogni, amikor anyámékat látom turbékolni, most már tudom, ez így természetes. Akkor lenne a baj, ha nem ezt látnám, mert akkor tudnám a szüleim számára itt a vég.
Finoman ízlelgettem ajkát, majd bebocsátást kért nyelvével és én örömmel megadtam ezt az engedélyt. Lágy táncba kezdtek nyelveink és én úgy éreztem, ezt soha sem akarom abbahagyni.
-Szeretlek!-csúszott ki a számon, de azon nyomban meg is bántam. Nem lehetek ennyire pancser. Hogy mondhattam neki ezt, még a végén azt hiszi, hogy valami kis pisissel állt le és elfut előlem. Mekkora egy címeres ökör vagyok. A francba! Gondolatban a lehető legrosszabb jelzőkkel illettem magam, és igazam is volt. Bármit mondtam magamról, igaz volt.
-Oh, ne haragudj, de most mennem kell. Most jutott eszembe, hogy anyámnak kell valamit vennem, de majd találkozunk.-hadartam el egy szuszra és biztos voltam benne, hogy észre vette, mennyire zavarban voltam. Talán még fel sem fogta, hogy mit mondtam az imént, hiszen még ezek után is mosolyog rám. Nem hiszem el, hogy még nem rohant el a fejét fogva és a hasát is, mert egy lúzer beleszeretett. Nem normális ez a csaj. De nekem még ez is tetszik benne. Jeszus! Mit ábrándozgatok ennyit, mint egy kislány. Komolyan most úgy érzem magam, mint amikor Heloise meglát egy -szerinte- jó pasit és azonnal belezúg, csak mert az rámosolygott. Hánynom kell tőle. De azért szeretem. Mégis csak a húgom és ha egy vér folyik az ereinkben, akkor nem lehet akkora...Na jó inkább most felejtsük el a húgomat. A lényeg, hogy ha anyáék nem lesznek, már ha nem lennének azok amik, akkor csak a húgomra számíthatnék. Persze ezt kell mondanunk emberek között, de tudjuk, hogy anyámék mindig velünk lesznek. Olyan sokáig, hogy már már unni fogjuk őket.
Tudom, hogy szeretnek és ez így jó, de néha túlzásba viszik, ahogy a féltést és a szülői aggodalmat is. Néha kicsit túl sok belőlük, ennek ellenére Heloise és én is szeretem őket, ahogy az egész családot, mert tudom, mindig számíthatok rájuk.
Vajon mit szólna apa és anya, ha mesélnék nekik erről a lányról?

2. fejezet-AZ első iskola nap

Sziasztok! Tudom, tudom. Azt írtam, hogy nem tudom hozni a fejit, de meggondoltam magam, mert hirtelen kedvet kaptam befejezni a fejit. Remélem, hogy tetszeni fog nektek és bocsi, hogy "becsaptalak" titeket! :)

Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Bella szemszöge:

Reggel hatalmas nyüzsgéssel indult a napom. Ide-oda rohangáltunk, mivel ma van az iskola kezdés. Ahogy megbeszéltük, úgy fog minden történni. A gyerekek izgatottan várják az első iskola napot, mivel eddig csak általános iskolába járhattak. Nekik most kezdődik el az élet és a vele járó kamasz kor. Igyekszenek betartani a terv minden egyes részét. Jól a fejükbe vésték a szerepkörüket.
Én kevésbé vagyok olyan izgatott, mint kellene, mint mások.
-Anya menjünk már!-kiáltott lányom és én egy mély levegő után elindultam ki a kocsihoz.
-Biztosan jó ötlet ez? -kérdeztem, amire Edward és a többiek is rám emelték tekintetük.
-Mire gondolsz édesem? -jött mellém szerelmem.
-Csak arra, hogy biztos jó e az, hogy én iskolába menjek. Ti mondtátok, hogy furcsán viselkedek és őszintén szólva mostanában jó magamban sem tudok megbízni. -magyaráztam, amire Edward sértődötten arrébb slisszolt.
-Most mi van már megint anya? -kérdezte hisztérikusan Heloise.
-Ez most a felnőttek dolga és nem a tied. Kérlek szállj be a kocsiba és maradj veszteg!-parancsoltam rá, amire naná, hogy eggyel több "ellenségem" lett. Már két embert is ki kell engesztelnem. Akarom mondani vámpírt, de teljes pontossággal akarom kijelenteni, akkor egy vámpírt és egy fél vámpír-vadászt kell kiengesztelnem. Remek! Legalább az unalmas órákon lesz mivel elfoglalnom magam.
-Tudjátok mit, inkább most menjünk. Nagyon fárasztó az állandó hisztizés ebben a családban.-mondtam és amikor be akartam szállni szerelmem kocsijába, mivel mi a Volvoval megyünk, megszédültem. Egy nem tudom hányad részben vámpír és vadász elveszheti az egyensúly érzékét? Úgy néz ki, hogy én mostanában elég selejtesen viselkedem. Nem tudom mi van velem. Nem értem saját magam. Még éreztem, hogy valaki két oldalról elkapott, de aztán semmire sem emlékszem.

A következő emlékem már az volt, amikor Carlise fölém hajolt és valamit mondott, bár semmit sem értettem. Hatalmas fájdalom nyílalt a testemben több helyen. Elviselhetetlen volt. Mintha sósavat öntöttek volna a bőröm alá és ott marná fel a húsom. Aztán hirtelen elmúlt és sikoltásom is elhallgatott, majd úgy pattantam fel, mintha mi sem történt volna.
-Elkésünk a suliból! -kiáltottam, és abban a pillanatban szerelmem magához ölelt, mintha most tudta volna meg, hogy valami halálos bajom van, de én még nem is tudom...Baromság!
-Shhh! Semmi baj szerelmem én melletted leszek és segítek, ahogy csak tudok! -mondta. Még láttam, hogy Carlise udvariasan kioson a szobából és ketten maradtunk.
-Sziasztok! Anya nagyapa most mondta, hogy már felébredtél! Fáj még valamid?-aggódott értem lányom. Megjegyzem nem tudom mi a baja itt mindenkinek.
-Nem már jól vagyok. Köszönöm! Nem értem, miért kell mindent eltúlozni. -vetettem fel a véleményem, amire hirtelen csend lett.
-Mi a baj? Vagy inkább helyesbítek. Mi a bajom? -tettem fel a kérdést és szerelmem és lányom szeme hirtelen összetalálkozott és az a nézés senkinek sem tetszett volna. Valamit eltitkolnak előlem.
-Anya! Szia! Csak most hallottam, hogy már ébren vagy. Mi újság? -kérdezte fiam aggódva és megölelt.
-Tudtommal semmi, de kérdezd apádékat, mert pont a beteg az, aki semmit sem tud az állapotáról.-mondtam és felkeltem az ágyról. Természetesen egy kicsit megszédültem. Edward segíteni próbált, de most túlságosan haragudtam rá ahhoz, hogy engedjem ezt a figyelmességet.
-Engedj el!-förmedtem rá, ő pedig riadtan kapta vissza kezét az előbbi helyére, én pedig kiszaladtam a helyiségből.

Mindössze 20 perc nyugalmam volt, amikor hallottam, hogy valaki közeleg felém. Épp a kedvenc helyemen voltam. Az utóbbi időben elég sokat tartózkodok itt. Ez az én rétem, aminek közepén végig megy egy patakocska és a patak egy vízesésből keletkezik.
-Anya? Beszélhetnénk? -kérdezte Heloise.
-Hát ha nagyon fontos. -mondtam, bár most nem vágytam társaságra. Jó volt, hogy egy ideig nem voltak gondok, szabadon engedhettem elmém és elszakadtam a világtól. De most újra vissza kellett jönnöm.
-Jól vagy?-tette fel a következő kérdést.
-Mégis mihez képest? -kérdeztem vissza.
-Anya, figyelj én a helyedben nem idegeskednék, mert nem tesz jót neked és senkinek sem. -tette még hozzá.
-Ez úgy hangzott, mintha most próbálnál felnőttesen viselkedni. Pedig még csak egy napot töltöttél középiskolában. -gúnyolódtam, amire lányom láthatóan a szívére vette a szavaimat. Jelen pillanatban ez sem érdekelt.
-Anya, kérlek! Ne haragudj rám! Hallod? Én nem tehetek semmiről. -könyörgött lányom és sírni kezdett. Dühös lettem. Dühös magamra és egy kicsit a lányomra is. Dühös voltam rá, mert pont én nem tudhatok a bajomról, pedig rólam van szó és ő ebben segít az apjának. És még azt meri állítani, hogy nem tehet semmiről. Dühös voltam magamra, mert hagyom, hogy lányom itt sírjon és a bocsánatomért esedezzen.
-Anya kérlek mondj már valamit!-kérlelt Heloise és én felpattantam eddigi helyemről.
-Minek beszéljek, ha ti sem beszéltek? ÉS ne gyere azzal, hogy te nem tehetsz semmiről, mert apád bűntársa vagy. A hallgatás is ugyanolyan bűn, mint a többi. -mondtam és tovább álltam. Semmi kedvem nem volt most se a lányomhoz, se senki máshoz. Ki kellett szellőztetnem a fejemet egy kicsit, mert különben felrobbanok és az bizony már senkinek sem lenne jó.
Még hogy nem tehet semmiről sem. Lehet, hogy egy kicsit túl szigorú voltam? Nem, hiszen ők is ugyanolyan kegyetlenek velem szemben, mint ahogy most én voltam a lányommal. Sírt és én még csak meg sem hatódtam ettől. Na jó azért ez túlzás, de fagyosan magamba zártam az igazi érzéseimet és ellenkeztem az anyai ösztönömnek, ami azt súgta, hogy abban a percben meg kell ölelnem a lányomat, hiszen sírt. De én nem tettem. Rossz anya vagyok...


Heloise szemszöge:

A reggeli incidens után egész nap azon járt az agyam, hogy mi történhetett anyával. Vajon komoly baja van, vagy csak a mostani sok idegesség tehet róla. Szerencsére a kocsi vezetés gondját megoldottuk, mivel nekem is és testvéremnek is van jogsija. Már csak az volt a kérdés, hogy apa kire meri rábízni az autóját. Természetesen én vezettem. Akár mennyire is hihetetlen én előbb szereztem meg a jogsimat, mint Matthew, mert akkoriban őt nem igazán érdekelték még a kocsik, de aztán kedvet kapott miután nekem sikerült letennem a vizsgát.Na jó nem mondom, hogy olyan régóta van, de még év végén szereztem apámtól és kaptam egy jogsit. Természetesen még nem vagyok annyi idős, hogy legyen, de ez a hamisítottnál nem számít. De ha ennek az évnek vége, akkor leteszem hivatalosan is.
-Nem tartod furcsának ezt az egészet, ami anyával történik? -kérdezte Matthew.
-Tulajdonképpen én is éppen ezen törtem a fejemet, hogy nagyon is furcsán viselkedik mostanában anyu. Mintha valami baj következne be. Nem is tudom. Talán butaság. -magyaráztam iménti gondolatmenetem.
-Nem butaság szerintem. Én is hasonlóképp gondolkoztam. Anya megzakkant az biztos. Azért rögtön az első nap hiányozni a suliból, hát rendesen megoldotta anya. -felelte Matthew. ÉS lehajtotta a fejét. Az út további részében nem is szóltunk egymáshoz. Az órarendünk szinte ugyanaz, kivéve, hogy amikor nekem spanyol órám van, akkor neki német, és néhány plusz óra is délután eltér. Azért hiába vagyunk ikrek, vannak dolgok, amikben eltérünk egy kicsit.

Az iskolába beérve nagyszerű érzés fogadott. Annyira más, mint az általános. Ha úgy nézzük, akkor mondhatjuk, hogy ma beléptünk a felnőtt életbe. A nagy betűs élet pedig még csak ezután jön. Remélem, hogy itt is sok barátom lesz. Sajnos az előző lakhelyünk elhagyásával a barátaimat is ott kellett hagynom. Nagyon hiányoznak nekem. Talán éppen ez az, ami miatt anyával és apával néha csúnyán viselkedek. Valahol mélyen van egy énem, ami akaratom ellenére kimutatja az érzelmeimet.

Az első óránk angol volt. Hiába angol nyelvtanból volt mit fejlődnie testvéremnek. Mindig én szoktam őt korrepetálni. Vicces. Hiába a vámpír memória, ő akkor sem tudja. Azt hiszem, hogy a napom hamar véget ér, hiszen az első 4 órám könnyű. Angol, matek, spanyol és irodalom, aztán megyünk enni. Miután pedig jól laktunk jöhet még egy irodalom és egy matek. Vállaltam egy csomó plusz órát, mivel nem sietek haza. Oda, ahol szinte soha sincs egy normális szabad percem. Semmire. Így a nap legnagyobb részét az iskolában fogom tölteni, amilyen hosszan csak tudom. 8. és 9. órára felvettem egy rajzszakkört és egy zongora órát. Ezek mindig is kikapcsolnak. Amióta csak az eszemet tudom, imádok rajzolni, festeni és minden mást, ami művészet. Zongorázni pedig már egész kicsi korom óta tudok. Apa tanított meg rá. Mindig is szerettem, ahogy játszik a zongorán és egy nap,amikor ott ült és ugyanúgy, mint minden nap zongorázott nekem, odamentem hozzá és felcsimpaszkodtam mellé a székre, majd onnan néztem, ahogy bűvöli a hangszert. Szinte azóta zongorázok, hogy járni tudok. Egyszerűen fantasztikus érzés, amikor néhány billentyű leütésével olyan gyönyörű dalt lehet játszani, amit még elképzelni sem lehet. Fantasztikus. Apa biztos őrülni fog ennek a plusz órámnak. Persze ő mindig is őrült, bármit is csináltam. Ő nem olyan szigorú, mint anya. Ha valami gond van, akkor mindig apához menekülünk, hogy megvédjen anya elől. És hát apa nem tud ellenállni nekünk. Sosem.

Matthew már egy órával ezelőtt hazament, mivel ő mára csak egy plusz órát vett fel. Így csak 8 órája volt. Ő sem szeret otthon lenni, és tudom, hogy az órái után sem megy azonnal haza, hanem egy titkos helyre megy, ahol játszani szokott a gitárján. Ő is apától tanult hangszeren játszani. Régen ő is zongorával kezdte, de neki nem igazán jött be ez a hangszer, de aztán egyszer megtalálta apa szekrényében a gitárját és magától próbálkozott a padláson. Ám egy nap úgy 4-5 évvel ezelőtt lebukott és azóta apámtól tanul játszani azon. Nagyszerűen játszik ő is. Ezt őszintén bevallhatom. Büszke vagyok rá!

Amikor hazaértem. Nagy feszültség fogadott otthon. Mindenki a nappaliban ülve várta, hogy anya magához térjen. 20 perc elteltével már én is teljesen feszült lettem. Nyomasztott a légkör is, ezért elindultam fel az emeletre, hiszen jogom van látni anyámat, ha baja van. Éppen, amikor felértem, akkor lépett ki a szobából nagyapa és elég szomorú képe volt.
-Hogy van? -kérdeztme azonnal, amire rám emelte bánatos szemeit és egy sóhaj után mesélni kezdett.