9. fejezet- Túl nagy a csend

Sziasztok! Meghoztam az ígért fejit és nagyon remélem, hogy kapok hozzá komikat, mert kiharcoltam, hogy hozhassam nektek a fejit :)

Szóval komira fel! :)

"Akit feledni akarunk, arra gondolunk."



Bella szemszöge:

A harag nagy úr és én tudom, hogy Emmettre sosem kellene haragudnom, de néha már teljesen kikészít és az agyam nem tudja eldönteni, hogy mi a helyes cselekedet. Tudom, hogy nem kellene így éreznem, de egyszerűen nem hagy nyugodni a tudat, hogy valami forr a háttérben és én nem tudok róla. Nem szeretem a meglepetéseket, így nem venném zokon, ha nem lepne meg valaki egy támadással.
Néha az emberek úgy érzik, ha minden nyugodt, akkor ők is azok lehetnek, de ilyenkor hatalmasat tévednek. Mert én vadászként megtanultam, hogy sosem lehetek elég óvatos, főleg nem akkor, ha van mivel ellenem fordulni. Elvégre a családomért cserébe az életemet is odaadnám.
Már hetek teltek el azóta a majdnem halálos nap óta és én úgy érzem magam, mint akit kicseréltek. Bárkivel képes lennék harcba szállni, kivéve a családomat. Na az is igaz, hogy pár napja nekimentem Emmettnek, ami ebben a pár hétben már a tizedik alkalom, de nem tehetek róla, hogy olyan hamar felidegesít a családomra tett megjegyzéseivel. Az kicsit sem érdekelne, ha engem csipkedne valami ostoba viccel, de a családom szent és sérthetetlen.
-Most gyere felém! Érezd a talaj és a légáramlat rezdülését! Csukd be a szemed! Érezned kell, különben az egész semmit sem ér.-tanítottam lányomat. Az ő vérében sokkal inkább benne van a vadász ösztön, mint a fiaméba. Lányom szinte többször ugrik neki néhány vámpírnak, mint Matthew teszi. Ő sokkal inkább mellettük van, mint ellenük. Az is igaz, hogy a Cullen család mellett nem is igazán találkozik hozzájuk hasonlóval. Kivéve Reid, aki lassan már teljesen lányom életének részévé vált. Ahogy fiamé lett Gwendolyn. Semmit sem tudok gyermekeim szívük választottjáról, de ez nem lesz így sokáig, hiszen ha kell még saját maguktól is megvédem gyermekeimet.
Lányom a következő pillanatban felém kezdett futni és amikor már majdnem teljesen elém ért, felugrott és támadni próbált.  Egyenlőre még sikertelenül. Már napok óta gyakorlok vele és úgy érzem, nagyszerű vadász lesz belőle. Nagyon ráérez a dologra, csak az a baj, hogy néha hamar feladja. Ez az, amit ki kell küszöbölnünk, különben vadászként örök vesztes lesz.
-Drágám túl szigorú vagy vele.-szólt rám Edward. Egy másodperc töredéke alatt elé kerültem és ajkára forró csókot leheltem. Matthew is itt állt velünk az erdő egy tisztás részén.
-Engem nem tanítottak. Most mégis élek...még.-tettem hozzá. Valamiért nagyon rosszat sejtek. Már egy jó ideje nem történt semmi, bár ennek természetesen csak őrülnöm kellene, de az fenébe is vadász vagyok és a vadászok élete sosem volt ilyen nyugodt. Főleg nem akkor, ha az a vadász az ellenséggel áll össze és a tetejében a múltban megölt vámpírok miatt sem kedvelnek éppen. Mondhatom, hogy szinte minden vámpír, akinek még van mersze, engem keres, hogy megölhessen és fejem kitűzhesse trófeaként.
-Vigyázz, jövök!-kiáltotta el magát lányom és a következő pillanatban szerelmem nyakában csimpaszkodott Heloise.
-Hát ez kész volt Heloise. Így akarsz egy olyan szuper vadász hátba támadni, mint anya?-kérdőn emelgette szemöldökét fiam, lányom pedig kiöltötte rá a nyelvét.
-Gyerekek!-csitította gyermekeinket Edward. Ezen elmosolyogtam magam. Félek. Félek, hogy ez az egész egy álom. Félek attól, hogy a tanács nem hagyja szó nélkül a boldogságom. Főleg nem akkor, ha a boldogságom vámpírok mellett van. Mindentől félek. Még attól is, hogy ez a pillanat elmúlik és a boldogságot felváltja a pokol kínzó fájdalma.
-Mi a baj Bella?-karolta át aggódva derekamat. Edward mostanában túl sokat aggódik miattam. Persze valóban furcsán viselkedtem ez idáig, de most kifejezetten jól érzem magam és éppen ez az, ami aggaszt.
-Szeretlek!-vallottam be szerelmemnek, ahogy mélyen a szemébe néztem, mintha meghatódott volna. Ajka kecsesen oldalra mozdult és egy félisten mosolyt villantott felém.
-Szeretlek!-mondta ő is, majd forró csókban részesítette szerelmes szívem.
-Anya, ha nem haragszotok, akkor folytathatnánk?-szakította meg szerelmes pillanatunkat Heloise.
-Oh persze ne haragudj!- váltam el szerelmem ajkától, bár szívem majd meghasadt ettől a mozdulatomtól.


Heloise szemszöge:

Anya és apa szerelmesen simogatták egymást és csókokat osztogattak egymás ajkára, de én már türelmetlenül toporzékoltam azon a helyen, ahol nem rég még le akartam támadni anyámat, hogy megmutassam neki, tudok olyan jó lenni, mint ő. Valahol mélyen hatalmas irigység bujkál bennem. Bár azt is jól tudom, hogy a tudását átadja nekem. Én is olyan jó akarok lenni, mint amilyen ő is.
-Anya, ha nem haragszotok, akkor folytathatnánk?-zavartam meg ezt a szerelmes pillanatot. Még egy dolog ami miatt irigylem őt. Ott van neki apa. Akkor csókolhatja meg, akkor ölelheti át, amikor csak akarja. Bátra szerelmet vallhat a fülébe suttogva. Reid még nem tette meg ezt a lépést, de én sem szeretnék kezdeményezni, elvégre ez nem a nő dolga.
Abban a pillanatban, hogy megszólaltam anya felém vette az irányt és már a földön fekve próbáltam szabadulni erős karmai közül, de nem ment.
-Remélem nem zavarok!- hallottam meg a világ legédesebb hangját és abban a pillanatban felpattantam, ezzel anyát a földre dobva. Már csak akkor eszméltem fel, mit tettem, amikor huppant a talajon.
-Bocsi!-húztam össze magam, amire persze drága testvérem jót kacagott. Éreztem, hogy zavarban vagyok, amivel addig nem is lenne gond, hiszen bőrömön nem látszik, viszont a szemem sajnos mindent elárul. Reidre pillantottam és ő mélyen belefúrta magát tekintetembe. Már egyre zavartabb voltam, amikor Matthew sikeresen a karjaiba lökött.
Olyan édes volt az illata. És az ölelése is olyan erővel hatott rám, hogy nem bírtam szabadulni a karjaiból. Talán nem is akartam.
-Na akkor most mi megyünk is. Majd később folytatjuk.- mondta anya, de én még ekkor sem váltam el az ölelő karoktól.
-Szia!- köszönt pár perc elteltével Reid. Szívemet boldogság töltötte el és legszívesebben ajkára tapadva vallanék szerelmet neki. Jól lehet ez kissé nyájasan hangzik, de ha valaki igazán szerelmes nem foglalkozik senki mással csak azzal, amit érez a szeretett személy iránt.
Olyan hosszú és mély pillantást vetettünk egymásra, hogy szinte úgy hatott, mint a filmekben a lassított felvételeken.
-Én...szeretnék valamit mondani....-kezdte félénken Reid és én hirtelen ötlettől fogva ajkára tapadtam és ő nem tolt el magától.


Matthew szemszöge:

A tisztáson történtek után szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy testvérem szerelmes abba a Reid nevű fiúba. Féltem őt, hiszen nem ismerem és ezt szóvá is fogom tenni.-gondoltam magamban és abban a pillanatban belépett a szobába az említett személy. Heloise.
-Szia! Hol hagytad a kis szerelmed?-kérdeztem, de ő láthatóan nagyon zaklatott volt.
-Hagyj már! Nem a szerelmem, érted?-üvöltötte. Most már teljesen biztos voltam abba, hogy valami baj történt.
-Mi a baj?-kérdeztem aggódva testvéremtől.
-Reid, vagyis megcsókoltam őt.-vallotta be Heloise és én nagyon meglepődtem, hogy akkor most miért sír.
-De akkor miért sírsz? Mert ne haragudj, de én ezt nem értem.-értetlenkedtem, amire ő dühösen meredt szemembe, majd kezeit arcomhoz érintette és én elméjébe láthattam.
"Azon a tisztáson voltak, ahol anyával gyakoroltak. Reid lágy hangon köszönt, ami nekem felettébb furcsa volt, hogy szemében hatalmas szerelmet láttam, mégis mintha ezt nem akarná, hogy tudják mások is.
-Én...szeretnék valamit mondani....-kezdte, de Heloise abban a pillanatban ajkára tapadt és úgy csókolta, mintha az élete múlna azon. Reid nem tiltakozott, de nem is volt benne akkora a vágy, mint testvéremben. A következő pillanatban húgomat két oldalról közrefogta, majd eltolta magától. Heloise értetlenül pislogott és visszakéredzkedett a fiú karjaiba, de ő ismét tiltakozni kezdett.
-Várj, Heloise! Mit csinálsz?-kérdezte Reid, de láttam rajta, hogy amit kimondta ezeket a szavakat, máris megbánta azokat.
Drága húgom elkeseredetten kapott szájához, s csalódottan és fájdalmasan rázni kezdte a fejét. A következő pillanatban pedig úgy rohant onnan, mintha puskából lőtték volna ki. Fájdalmasan zokogva rogyott össze a közelben lévő patak partján, ahol egy apró szikla volt a támasza. Keservesen zokogott, ahogy a ropogós kőre hajtotta bánatos fejét."
-Várj ez az egész csak percek töredéke volt és már órák óta eljöttünk onnan? Hol voltál eddig?-vontam kérdőre, amire ő kisírt tekintettel nézett rám.

Edward szemszöge:

Szerelmem és én a tisztásról egyenesen a szobánkba jöttünk és én azonnal ajkára tapadtam. Ő vadul viszonozta azt és szinte tépte róla a ruháimat.
-Szeretlek Edward!-nyögte, amikor nyaka vonalát ízleltem.
-Mondd még kérlek!-kérleltem őt.
-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!... Szeretlek!-ismételgette kéjjel telt hangon.
-Szeretlek!-mondtam végül én is és finoman lehúztam felsőjét, hogy apró kerek mellei végre már csak résnyire legyen bőrömtől.

9. fejezet ízelítő

Nos, még nem zárult le a szavazás, de addig úgy döntöttem, hogy azért írom a fejiket és a szavazás végén meglátom mi lesz. Szóval egyenlőre folytatom, de ez még rajtatok is múlik. Nem értem, hogy miért nem kapok visszajelzést tőletek. Én töröm magam és ti le se sz**tok engem, már elnézést a kifejezésért, de én így érzem, amikor ezt teszitek velem... :( na nem papolni akarok, hanem csak hoztam egy kis ízelítőt a következő fejiből, bár még nem tudom mikor hozom a fejit, majd nemsokára kiírom az érkezés időpontját is.

"Bella szemszöge:
Néha az emberek úgy érzik, ha minden nyugodt, akkor ők is azok lehetnek, de ilyenkor hatalmasat tévednek. Mert én vadászként megtanultam, hogy sosem lehetek elég óvatos, főleg nem akkor, ha van mivel ellenem fordulni. Elvégre a családomért cserébe az életemet is odaadnám.
Már hetek teltek el azóta a majdnem halálos nap óta és én úgy érzem magam, mint akit kicseréltek. Bárkivel képes lennék harcba szállni, kivéve a családomat. Na az is igaz, hogy pár napja nekimentem Emmettnek, ami ebben a pár hétben már a tizedik alkalom, de nem tehetek róla, hogy olyan hamar felidegesít a családomra tett megjegyzéseivel. Az kicsit sem érdekelne, ha engem csipkedne valami ostoba viccel, de a családom szent és sérthetetlen.
-Most gyere felém! Érezd a talaj és a légáramlat rezdülését! Csukd be a szemed! Érezned kell, különben az egész semmit sem ér.-tanítottam lányomat. Az ő vérében sokkal inkább benne van a vadász ösztön, mint a fiaméba. Lányom szinte többször ugrik neki néhány vámpírnak, mint Matthew teszi. Ő sokkal inkább mellettük van, mint ellenük. Az is igaz, hogy a Cullen család mellett nem is igazán találkozik hozzájuk hasonlóval. Kivéve Reid, aki lassan már teljesen lányom életének részévé vált. Ahogy fiamé lett Gwendolyn. Semmit sem tudok gyermekeim szívük választottjáról, de ez nem lesz így sokáig, hiszen ha kell még saját maguktól is megvédem gyermekeimet..."

Puszi

Barbie

Mit szóltok?

Na emberek. Nem tudom, hogy az iskola miatt nem írtok nekem komit, bár ez biztosan lehetetlen, hiszen a nyári szünetben sem rohantatok le a komikkal! Szóval úgy gondolom, hogy már nem érdekel titeket a dolog, így most kérdezlek titeket, jobb lenne, ha lezárnám ezt a történetet és újat kezdenék helyette? Kérlek komi formájában, vagy a chat-nél írjatok nekem és ne hagyjatok kétségek között. Sajnálom, ha arra a döntésre juttok majd, hogy hagyjam abba, de ha nincs rá érdeklődés minek vesződjek a feji ékezésekkel...én szeretem annyira ezt a történetet, hogy befejezzem, de ha nem látok rá igényt, akkor majd csak magamnak, de a közel jövőben befejezem....akár így akár úgy...Remélem, hogy ehhez a bejegyzéshez legalább veszitek a fáradtságot és írtok nekem, ha már eddig nem tettétek meg! Sajnálom, hogy így alakult, de úgy néz ki, senkit sem érdekel már a történet...legalább is, ha nem írtok nekem, akkor én ezt látom az egészből :(
Puszi!
Barbie

8. fejezet-Tik-tak-tik-tak

Sziasztok! Meghoztam a 8. fejit. Remélem őrültök és kapok érte komit, és nem csak egyet :)

Jó olvasást! Puszi!

"Életem nagy eszméje - ő maga. Ha minden egyéb elpusztul, és ő megmarad, én is tovább élek; ha minden egyéb megmarad, és ő megsemmisül, hatalmas idegenné változik a világegyetem: nem érezném, hogy a része vagyok."


Bella szemszöge:

A szívem egy hatalmas dobbanással vetett végett őrült ritmusának és éreztem, a döntés megszületett. Hirtelen kipattantak szemeim és mintha minden kis részecskét másképp látnék, mint ezelőtt.
Aztán Edward aggódó arca került szemem elé. Olyan gyönyörű volt, mint még soha. Pedig aztán én mondom, eddig sem panaszkodhatott, mert nagyon-nagyon jó képű fiatal vámpír volt, de most mintha minden legalább az ezerszeresére nőtt volna.
-Bella jól vagy?-kérdezte szerelmem aggódva. Lassan, semmi hirtelen mozdulattal nem akartam elijeszteni őt, megérintettem arca bal oldalát a jobb kezem segítségével. Mintha már nem lett volna olyan hideg, mint ezelőtt és egy kicsit puhább lett számomra. Bőre bársonyos és sokkal drágább gyémántokkal volt bevonva. Valóban, mintha az addigi gyémántszerű ragyogása a mostanihoz képest csak fakó csillogás lett volna.
Kezem nyomán kisimult homlokán azok a bizonyos gondolkodó ráncok, majd elmosolyogta magát.
-Szeretlek! És mellettetek bárhogy is legyek, jól vagyok.-feleltem percekkel később. Hirtelen még négy kar tekeredett testemre, épp úgy, ahogy egy kígyó tenné.
-Nos, ha már ilyen nagyon szerettek, akkor elmesélhetnétek együtt, hogy mi történt velem, illetve mi volt abban az időben, amíg én eszméletlen voltam ,vagy mi.-parancsoltam kis családomra és éreztem, hogy kissé zavartan beszélek, amit az új icipicit csilingelő hangom okozott. Hirtelen felálltam az ágyról, de ezt olyan sebességgel tettem, hogy azt még egy vámpír is megirigyelné.
Családom is egy kis meglepettséget mutatott arcán, kivéve Carliset. Kérdőn néztem rá, amire ő helyet kért magának az ágyon.
-Figyelj Bella! Ez az egész Jane harapása miatt volt, amikor megszülte az ikreket és ő, hogy megmentsen megharapott. Már eleve az is meglepő volt, hogy túlélted a harapását, de az, ami most vagy még annál is meglepőbb csoda, akár hiszed akár nem. Szóval ezt a harapást nem lett volna szabad túlélned, mind azt hittük, hogy ha akkor nem is, ezzel a napokig tartó eszméletlen állapotoddal meghalsz. Úgy értem, mindenki felkészült erre, bár senki sem akarta elfogadni.-hajtotta le magyarázata közben a fejét. Én bátorítólag vállára helyeztem kezem, amire ő rám nézett, majd mosolygott egyet. -És most itt vagy, méghozzá egy új eddig ismeretlen lényként. Sokkal erősebb vagy, mint egy vámpír és mint egy vadász. Mivel te mindegyik vagy egyszerre. A véredben lévő vadász gén és a nem rég belekerült vámpír gén harcot vívtak egymással, ennek következtében viselkedtél olyan furcsán és olyan dolgokat tettél, amiket alapból nem tennél meg, sőt...-állt meg egy pillanatra, és itt Heloisera nézett. Azonnal vettem a lapot. Nem rég, amikor magam is meglepődtem, hogy voltam képes hagyni, hogy a lányom egyáltalán könyörögjön a bocsánatomért, de ennek tetejében még nem is bocsátottam meg neki és elküldtem őt. Igen jól emlékszem erre a napra.-De véleményem szerint magában képtelenség az, hogy valamelyik részed is győzzön ebben a harcban, sőt már eleve az, hogy túl éled a küzdelmet. És lám, valami csoda folytán mindkét gén 100 százalékosan a véredben van, ne kérd, hogy ezt megmagyarázzam, mert még magam sem tudom, hogy történhetett, de ha engeded, erre minél hamarabb választ találok néhány kísérlettel.-fejezte be végül a mondhatni véleményét az általam létrejött új "fajról".
-Addig is jó lenne, ha tesztelnénk az esetleges új képességeidet.-célozgatott Emmett egy párbajra. Gonoszan elmosolyogtam magam, amitől mintha Emmett bátorsága egy pillanatra inába szállt volna. Majd hatalmas nevetésben törtem ki, amit persze Emmett nem díjazott.
-Egyenlőre jobb lenne, ha még pihennél egy kicsit, ugye Emmett?!-atyáskodott Edward. Annyira jól állt neki, amikor így féltett engem. Erre a kijelentésére egy hatalmas szenvedélyes csókot nyomtam ajkára és ő meglepetten nézett vissza rám.


Emmett szemszöge:

Máris tervezgetni kezdtem a különféle bunyóinkat Bellaval. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy elméletben mindig én voltam a hős győztes. Ezen elmosolyogtam magam és éppen ekkor mordult fel Edward. Most éppen a nappaliban ültünk és vártuk az eredményeket, mert Carlise az emeleti egyik szobában berendezett vizsgálóban fedezte fel Bella molekuláinak új szerkezetét.
-Emmett befejeznéd Bellaról való képzelgéseidet!-förmedt rám Eddy fiú, amire mindenki elnevette magát. Ez a feszült helyzetben nagyon jól jött.
-Ed mi lenne, ha máskor kevésbé két értelműen fogalmaznád meg abban a parányira zsugorodott agyadban a fellelhető mondataidat. Nem csodálom, hogy te lettél a gondolat olvasó, elvégre a saját gondolataid elég parányiak, már ami a minőséget illeti...-kötekedtem fivéremmel, amire kivételesen most ő is csak nevetett válaszul. A következő pillanatban pedig kinyílott a vizsgáló ajtaja és egy szinte nekem is alig kivehető fénygömb tartott felém, majd a nappali ablakon át, megjegyzem velem együtt távozott. A következő pillanatban pedig már pár száz fa kidöntésével foglalkoztam, mivel éppen repültem a gömb általi lendület következtében.
Pár másodpercbe beletellett, mire feltudtam állni. Ez kissé fájt nekem, de még mindig tudtam harcolni. Felálltam és megláttam a felbőszült Bellat, ahogy a Cullen villa előtti erdő kezdeténél állt és csak rám várt. Hangosan felkacagtam.
-Na mi az Bella erőre kaptál?-viccelődtem, amire ő vicsorogni kezdett, mint valami pincsi, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy a talajtól egyre messze kerülök, mert Bella általi fénygömb éppen ki akar repülni a Földként ismert bolygóról.
-Bella állj le hallod!?-kiáltottak a lentiek, bár rémesen halk suttogásként hatott hangjuk, mivel már olyan messze kerültünk a talajtól.


Carlise szemszöge:

Éppen az utolsó vizsgálatokat végeztem, amikor odalentről meghallottam Emmett elég csúnya csipkelődését. Bella kedély állapota olyan hirtelen változott meg, hogy még csak figyelmeztetni sem volt időm Emmettet, sőt még Edwardot sem gondolatban persze.
Bella egy ezred másodperc alatt tűnt el és rontott ki az üvegen át Emmettel a markában. Mindenki meglepve és megszeppenve figyelte az eseményeket.
Elképesztő volt, hogy milyen erő hatalmába került a két gén segítségével. Arra már rájöttem, hogy emberi gén már nincs benne. Úgy értem külsőleg persze ember, de nincs semmire sem szüksége abból, amire egy embernek van. Még csak látszatot sem képes teremteni. És ez még számomra is rémisztő volt.