10. fejezet-Testem és lelkem

Sziasztok! Meghoztam a 10. fejit, ahogy ígértem a 3 komi fejében. A komi határ most is ugyanannyi, szóval siessetek a komikkal és akkor jön a kiírt időpontban!!!!Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Már hetek teltek el és én egyre jobban szeretem a Cullen családot. Kész vagyok elfogadni őket törvényes családomként...A hetek elteltével rájöttem, hogy sohasem szeretném elveszíteni Edwardot és ezért tenni is akarok.Két hete megkérte a kezem és én igent mondtam, azóta Alice mindent előkészített nekünk. Éppen arra várok, hogy elmúljon az idegesség, mert iszonyatosan izgulok. Azt hiszem ezt nevezik araparának. Vicces, mert én még álmomban sem mertem volna elképzelni, hogy valaha is feleségül megyek valakihez...nem beszélve arról, hogy az a valaki egy olyan lény, akinek amúgy az ellenségemnek kellene lennie, de nem az. Nem az, hiszen a szerelem mindent legyőz. A kötelék, ami köztünk olyan erős, amit még Isten sem tudna szétbontani. Soha!
-Bella! Igyekezz kérlek! Így sose készülünk el veled. -kiabált Alice a fürdőajtómnál.
-Jól van megyek, de ez nem múlik el! Mit tegyek? -kérdeztem kétségbeesetten. Ma van életem legnagyobb fordulópontja és bár készen állok rá, félek, hogy valami el fogja rontani. Soha nem volt szerencsém, ha boldogságról volt szó. Félek, hogy most sem leszek szerencsés.
-Ebből elég! Egyszerűen csak nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. -nyugtatott barátnőm.
-Rendben. Csak legyen igazad. - adtam végül igazat neki és kiléptem a fürdőből, hogy megkínozhasson. Bár mindig is szerettem adni magamra, azért egy Alice féle kínzásra még én sem szívesen vállalkozok. Tudniillik ő egy kész bestia, ha vásárlásról, vagy bármiféle szépítkezési cikkről van szó. Azért imádom, ő ilyen és így kell szeretni. Hirtelen a gondolataim és az érzelmeim magával sodortak, így megöleltem barátnőmet.
-Ezt meg mitől érdemeltem ki? -lepődött meg a cselekedetemtől.
-Csak úgy. Szeretlek! TE vagy a legjobb barátnőm és tudom, hogy rád mindig is számíthatok. -mondtam és ismét megöleltem őt.
-Én is téged! Tedd boldoggá a bátyámat! -mondta, majd leültem a tükör előtti székbe.
-Akkor hát jöjjön, aminek jönnie kell! -mondtam nevetve és ezen Alice is jót kacagott.
A hajam, a ruhám, a csokor és minden egyszerűen káprázatos volt. Az a "ez minden menyasszony álma" esküvőm lesz. Gyönyörű, elképesztő, álombeli meseszép...és még sorolhatnám rá a szavakat, de egyszerűen egyik sem írja le pontosan milyen is életem legfontosabb napja. Bár arról már lemondtunk szerelmemmel, hogy gyerekünk valaha is legyen, hiszen ő vámpír és a vámpíroknak nem lehet gyerekük és nekem meg kitudja, hiszen végül is én egy mutáns vagyok, vagy mi.
-Min töröd a fejed már megint? -kérdezte Alice.
-Micsoda? -kérdeztem vissza, hogy időt nyerjek a válasszal.
-Mire gondoltál? -ismételte meg a kérdését.
-Jah, csak az esküvőmre. Enyém a legszebb esküvő és a legjóképűbb vőlegény. -dicsekedtem, mintha barátnőm még nem tudná.
-Hát büszke is lehetsz rá, de Edward sem panaszkodhat. -mondta egy fülig érő mosoly kíséretében.
-Hát ami igaz az igaz. -mondtam és ekkor lépett be Rosalie, hogy elkészítse a sminkem. Máskor mindig Alice akarta volna elkészíteni a sminket, de most fogadtak egy butaság miatt és az én sminkem volt a tét. Hát szép, jó hogy nem Emmett volt az ellenfél, mert ha ő nyert volna, akkor inkább világgá szaladtam volna, mint hogy ő csinálja a sminkemet. A papunk a mi drága Carlise apukánk lesz. Apa vicces ez is...soha, de soha nem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek bárkire is úgy nézni, mint az apámra. Soha! De most ennek is eljött az ideje. Elfogadtam őket családomnak és Edwardot szerelmemnek. Szeretlek Edward Anthony Masen Cullen. Mellesleg az én nevem is megváltozott már, Isabella Marie Swan Cullen lett és ha megházasodok Edwarddal akkor még hosszabb lesz majd. Persze ezt senki nem fogja tudni, csak a szűk családi kör.
-Itt az idő. -lépett be az ajtón Jasper. Ő fog elkísérni az oltárig, hiszen ő az egyetlen rokonom, így őt illeti meg ez a tisztelet...
-Igen, eljött. -mondtam és egy puszit nyomtam öcsém homlokára. Amióta újra láttam őt, az életem megváltozott. Bár neki nagyon nehéz volt a vega életmód, amikor megtudta, hogy én ki vagyok, már mint a vadász részét, akkor megfogadta, hogy nem okoz nekem csalódást. Igazából nem is értem, hogy fogadhatott el elsőre, talán a testvéri ösztön, ami felszólalt benne. Nem tudom, de őrülök, hogy a kezdetektől fogva védett és szeretett engem.
-Szeretlek! -mondtam neki is és vallomásomra még szorosabban ölelt meg.
-Én is nővérkém! Én is. És ha Edward rosszalkodna, akkor nyugodtan szólj és megneveljük együtt. -mondtam nevetve, amitől egy kicsit én is ellazultam.
-Rendben, szavadon foglak. -mondtam és elindultunk le a lépcsőn.
Amint meghallottuk a jól ismert indulót, az ütemre lépkedve, lassan sétálni kezdtünk leendő férjem felé. Ott állt Carlise mellett és mosolyogva néztek kettősünket. Hát igen, még számomra is hihetetlen, hogy végre teljes a boldogságom.
-Vigyázz a húgomra és ne merd megbántani! -fenyegette meg Jasper Edwardot. Persze most sem tudott komoly maradni, mert a mondatát végig mosolyogta.
-Nem lesz rám panasz.
Gyengéden rácsúsztatta a kezemet Edward kezére és az oltárhoz léptünk szerelmemmel. Carlise azzal a szokásos apai büszkeséggel pillantott, hol rám, hol Edwardra. Büszke volt, ahogy én is és szerintem mindannyian. Aki csak élt a földön, vagy már csak élőhalott volt, irigykedett a mi hatalmas családunkra, s nem csak a nagyságára, hanem arra is, hogy mi mindenben számíthattunk a másikra. A szeretet, a gyengédség, az odaadás ás minden jó érzés megvolt a családunkkal szemben. Bár rajtam kívül mindenki vámpír volt és bármikor bármit megtehettek  volna, nem tették, hiszen tisztelték Carliset és Esmet, őket tartjuk a szüleinknek és a gyermek mindig szót fogad a szüleinek bármilyen igazságtalan is  a szülő döntése. Mindig és mindenkor. Örökkön örökké, ahogy a mi szerelmünk is tartani fog.
-Edward Anthony Masen Cullen akarod-e az itt jelen lévő Isabella Marie Swan Cullent hites feleségedül az idők végezetéig? -jött a jól ismert kérdés.
-Igen, akarom. -mondtam szerelmem a mélyen beleásva tekintetét az enyémekbe.
-És te Isabella Marie Swan Cullen akarod-e az itt jelen lévő Edward Anthony Masen Cullent hites férjedül az idők végezetéig és még annál is tovább? -szólt most már hozzám a kérdés. Ránéztem szerelmemre, akinek még mindig vágytól és szerelemtől izzottak a szemei és kis idő elteltével végül feleletem a kérdésre.
-Igen, akarom.
-Ezennel férj és feleség vagytok. -mondta Carlise miközben keresztet vetett rajtunk és mi megcsókoltuk egymást.
-Szeretlek!
-De én jobban szeretlek!-mondta Edward.
-Nem igaz, mert én sokkal jobban szeretlek!
-Kis hazug, hiszen én szeretlek a világon a legjobban. -mondta.
-Az lehet, hogy a férfiak közül te szeretsz a legjobban, de a nők közül én szeretlek a legjobban! -mondtam és szenvedélyesen megcsókoltam most már hivatalosan is kimondott férjemet.
Bár a tortából nem sokan ettek mégis rendeltünk. Megkóstoltam, hogy mégis mivel kínáljuk meg azt a kevés vendéget, akit ide hívtunk. Bár többnyire csak Alice intézkedett a vendégekkel kapcsolatban, és ennek itt az eredménye, hiszen körbe nézek és senkit, de senkit az ég adta világon nem ismerek ezek közül a vámpírok közül.
-Szia! Én Tanya vagyok! -szólalt meg egy szőke hajú lány. A szemében csalódottságot láttam, amit nagyon nem értettem.
-Bella. -mondtam és kezet nyújtottam neki.
A nap további részében nagyon sokat táncoltam, persze az első táncot férjemmel volt illő megtenni, nem mintha kényszer lett volna. Imádtam vele táncolni. Olyan kecsesen táncolt, minden mozdulata egy gepárdra hasonlított. Finoman, gyengéden, még is szenvedéllyel karolt és szorított magához a tánc során. Az est végén megszöktetett engem és elmentünk, hogy megéljük életünk legszebb éjszakáját, most már férj és feleségként. A nászutunkat Esme szigetén töltjük, egy napsütéses lakatlan szigeten, ahol nincs más csak a tenger szépsége és jövőnk rejtelmei... 



Bella ruhája:

Edward ruhája:

Alice ruhája:

Jasper ruhája:

Rosalie ruhája:

Emmett ruhája:

Esme ruhája:

Carlise ruhája:

Ezekben a ruhákban voltak az esküvőn...

9. fejezet:Végre egy nagy család

Sziasztok meghoztam a 9. fejezetet és nagyon remélem, hogy min. 3 komit kapok! Én nem akartam komi határt, de szeretném, ha kapnék valami jelet azoktól, akik elolvasták az irományomat.Sajnálom, ha emiatt csalódást okoztam, de szerintem nem kérek túl sokat tőletek! Előre is köszönöm az együtt működéseteket! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Egy darabig kocsival haladtunk befelé az erdőbe, de aztán egyre nehezebb utak jöttek, és nem akartam kockáztatni az autóm életét...Szóval kiszálltunk és gyalog folytattuk utunkat. Nem messze, ahol a kocsit hagytuk kiértünk egy tisztásra, ami egyszerűen fantasztikus volt. Leültünk és élveztük az ezernyi virág pompázó illatát és festői képét. A suliban rajz óráim is voltak, szóval imádtam rajzolni és festeni, így most visszamentem a kocsihoz, ahol találtam lapokat és rajzolni kezdtem a gyönyörű rétünket. A mi rétünk, hiszen láthatóan egy lélek sem járt erre. Szerelmem arcát gyönyörű gyémántok tették még csodálatosabbá, bár eddig nem gondoltam volna, hogy valaki ennél is szebb lehet...Amíg ő "napozott" addig én belecsempésztem őt is a rajzomba, amit majd később átfestek. Elindultam hát a festékekért, aztán siettem is vissza.
Egy ideje már festettem a képet, amikor éreztem, hogy vámpírok közelednek, szerelmem is készen létben állt és várta a vendégeinket. Aztán egy szőke hófehér bőrű fiatal férfi lépett ki az erdő sűrűjéből és mögötte még 6 személy. ami különös volt, hogy a szemük olyan volt, mint Edwardé, akkor talán nem lesz velük gond. Szerintem ők is állatvéren élnek.
-Várjatok! Nem akarunk bántani, békés szándékkal jöttünk! -szólalt meg a szőke hajú, gondolom, ő volta családfő, hiszen mindenki az ő reakciójára várt.
-Carlise? -szólalt meg szerelmem.
-Edward? -lepődött meg Carlise.
-Milyen régen találkoztunk már. -mondta a következő pillanatban Edward és megölelt az idegent.
-Hát igen, elég rég volt már.
-Egy pillanat, te nem is meséltél róluk! -szólaltam meg egy kicsit feszülten is, mint akartam. Nem értettem, hogy miért is vagyok olyan ideges, de most már mindegy.
-Valóban, sajnálom! Ők be akartak fogadni, vagyis, akkor még csak Carlise és én voltunk, aztán jött Esme, majd Rosalie, akit Carlise nekem szánt, de azt hiszem nem is működött volna, így eljöttem és azóta nem is láttam őket. De látom, hogy azóta gyarapodott a családod. -tette még hozzá szerelmem.
-Hát való igaz. De ezt majd később. Mi járatban vagytok?
-El kellett költöznünk Bellaval. -vallotta be szerelmem.
-És hol fogtok lakni? -szólalt meg, gondolom Esme.
-Nos azt még nem tudjuk. -válaszoltam most én a kedves nőnek.
-Mi szívesen látunk a házunkban. -ajánlotta Carlise.
-Nos nem is tudom. Szívem mit gondolsz? -fordult felém Edward és én egy bólintással elintéztem a dolgot. Ezután egy barna rövid tépett hajú lány lépett mellém és megvizsgálta a képemet. Nagyon tetszett neki.
-Szóval a nevem Alice Cullen. Nagyon tetszik a műved. -mondta és közben a kezét nyújtotta nekem.
-Szia! Én pedig Isabella Marie Swan. És köszönöm! -mondtam, majd elfogadtam a kezét és megráztam azt.
Aztán elindultunk a kocsihoz és a Cullen villába, ami mondhatom, hogy nagyon szép volt. Az oda úton végig azon gondolkoztam, hogy volt egy fiú, aki nagyon emlékeztetett az öcsémre, pedig csak a feje búbját láttam. Túlságosan elbújt Alice mögé. Remélem, lesz még rá alkalmam, hogy megismerjem.
-Köszöntünk benneteket a házban, az új otthonotokban. -mondta kedvesen Esme és Carlise. Aztán mindenki helyett foglalt a kanapén. Aztán megérkezett az a fiú, akit nem tudtam rendesen megnézni nemrég, de amikor rám nézett én azt hittem, hogy menten elájulok. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is még látni fogom őt, sőt én már rég azt hittem, hogy meghalt és most itt áll előttem.
-Te élsz? -lepődöttségemet szavakba öntöttem.
-Miért halottnak kellene lennem? -kérdezte meglepődve. Persze a vámpírok nem igazán emlékszenek az emberi életükre.
-Sajnálom, elfelejtettem, hogy a vámpírok nem tudnak az emberi életükről, vagy csak keveset. -kértem elnézést.
-Hát én semmire sem emlékszem, csak az átváltozásom előtti időszakra.
-Értem. Jaj Jasper még ha nem is ismersz meg, megölelhetlek? -kérdeztem tőle.
-Öööö...persze, miért is ne. -egyezett bele és én azonnal a karjaiba szaladtam és olyan szorosan öleltem, mintha az életemen múlna.
-Khm....- hallottam meg szerelmem hangját, hát persze ő sohasem ismerte az életem minden egyes részét.
-Édesem, ez egy nagyon hosszú történet, amire úgy néz ki, hogy csak én emlékszem. Sajnos! -mondtam, majd mi is a nappaliba mentünk. Persze ott mindenki értetlenül ült és várta, hogy meséljek az előbbi dologról.
-Sajnálom, de ezt még nem vagyok kész elmondani, és szeretném előbb Jasperrel megosztani, mivel ez az ő emléke és az enyém. -kértem mindenkitől türelmet.
-Rendben van, majd elmondod, ha készen állsz. -mondta Carlise. Azt hiszem egyre jobban kedvelem őt és néhány családját, persze még nem beszéltem mindenkivel.
-Akkor mi lenne, ha mesélnétek magatokról. -szólt Esme.
-Nos először is szeretném elmondani, hogy titeket soha nem tudnálak bántani. -kezdtem, hiszen én vadász vagyok és éppen egy vámpírokkal teli házban ülök és mesélek magamról.
-Nem értünk Isabella, kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben? -kérte Carlise.
-Persze, nos én sem vagyok átlagos ember, én...én vadász vagyok. -mondtam ki az igazságot, amire néhányan morogni kezdtek, de Edward rögtön előttem termett, ahogy Jasper is. Ezt senki sem értette, talán még ő sem, ez amolyan ösztönös cselekedet volt tőle.
-Bella nem akar senkit sem bántani, csak azokat öli meg, akik veszélyt jelentenek az emberekre, ti pedig állatvéren éltek...-fejtette ki bővebben az iménti mondatomat.
-Mi is tudjuk, igaz Rosalie? -szólította meg Carlise a szőke vadmacskát, aki szemmel láthatóan nem kedvel engem. Pedig nem tettem semmit sem ellene.
-Szóval éppen ezért kellett elköltöznünk Forksból, mert volt ott egy ismerősünk, aki szintén vadász lett, és bosszút forral ellenem. Edward pedig így akar megvédeni tőle, bár én erősebb vagyok, mint ő, de ha Edward így boldog, akkor legyen. -meséltem, majd elhallgattam és hagytam, hogy most ők meséljenek. Igazából legszívesebben már Jasperrel beszélnék. Szeretnék róla minél többet megtudni.
Mindenki elmesélte az életét és már csak Jasper volt vissza, aki rám pillantott mesélni akart, de én megelőztem.
-Mi történt veled azóta, hogy katona lettél? Ki tett vámpírrá? -kérdeztem.
-Te honnan tudod ezeket? -kérdezett most ő.
-Majd idővel megtudod. Ne félj tőlem! Nem tudnálak bántani téged. -mondtam aztán mesélni kezdett.
-Nos már régóta katona voltam, amikor egy nap három nőn szerettem volna segíteni a sivatagban, de akkor még nem tudtam, hogy ők vámpírok. Az egyik rám vetette magát, aztán már csak arra emlékszem, hogy én voltam a hadsereg vezetője. Újszülött sereget állított fel Maria, aki átváltoztatott. Én érzem mások érzelmeit és be is tudom folyásolni azokat, így jó voltam neki. Azt mondta szeret, de csak kihasznált. Aztán jött Alice és rájöttem, hogy másként is lehet élni. -mondta és Alice lágyan megcsókolta. Olyan jó volt boldognak látni.
-Szeretnék veled kettesben beszélgetni, ha szeretnéd tudni, honnan ismerlek. -ajánlottam fel neki, amire ő rögtön bólintott és felkapott, hogy gyorsabban menjünk.
A tisztásra érve mesélni kezdtem neki. Mindent elmondtam, amire csak emlékszem az életemből.
-Nos először is tudnod kell, hogy én nem tudtam, hogy te élsz, mert különben már megkerestelek volna. -kezdtem mesélni.
-Rendben van, csak kérlek mesélj már! -türelmetlenkedett Jasper.
-Jól van! Pont olyan türelmetlen vagy, mint anyád volt. -csúszott ki a számon.
-Mi? Te ismerted anyámat? -kérdezte.
-Nos, ami azt illeti ingen, mivel a te anyád az én anyám is....mi testvérek vagyunk. -mondtam ki végre, amit akartam.
-Te vagy a testvérem? -kérdezett vissza.
-Igen. Te az én öcsém vagy, akiről eddig úgy tudtam, hogy meghalt a hadseregben.
-Nos, ha azt nézzük, akkor ott haltam meg , csak nem a harctéren. -mondta. Valóban igaza volt, ott halt meg csak nem golyó által, hanem egy rohadt ember lecsapoló miatt. Nem mondom, hogy rohadt vámpír, hiszen akkor szerelmemet és öcsémet is szidnám és őket nem bántom...ők nem olyanok, minta többi mocsadék.
-Tudod nagyon szerettelek téged, én adtam a nevedet is és ha valami rosszat csináltál, akkor apának mindig azt mondtam, hogy én voltam így engem tett móresre. -vallottam be testvéremnek, amit soha nem tudtam elmondani, mostanáig.
-Emlékeztem rá, hogy volt egy testvérem, de soha nem tudtam felidézni az arcát. Annyiszor, de annyiszor próbálkoztam, aztán eljutottam egy olyan emlékig, hogy kicsi voltam és iskolába jártam, te pedig ott hagytad a sulit és inkább mindenféle munkát vállaltál, hogy engem eltarts. Tudom, hogy mindent megvettél, amit kértem. Elhanyagoltad a barátnőidet is, mert mindig rám vigyáztál. Aztán egy este nem jöttél haza, másnap pedig néhány idegen jött értem és elvittek egy árvaházba, ahol 17 évig éltem, de katonának álltam így előbb kijöhettem onnan. Mindössze 18 éves voltam, amikor átváltoztam és azóta vámpír vagyok. Nincs semmi édes emlék, semmi féltés a nővéremtől, se család, vagyis családom már van, hisz itt van nekem Alice, a feleségem és a fogadott szüleim és testvéreim. -mesélte az emlékeit és nekem boldogság öntötte el a szívemet, mert emlékszik rám, ha nem is teljesen, de emlékszik.
-Most nagyon boldog vagyok. Tudod az imént, amikor megvédtél az ösztöneid miatt volt. Valahol mélyen tudtad, hogy ki vagyok és ezért megvédtél. -mondtam ki a gondolataimat.
-Lehetséges. Megölelhetlek?- kérdezte félve, mintha visszatudnék utasítani egy ilyen ajánlatot.
-Természetesen. -mondtam és már meg is öleltem édes testvéremet. Annyira meghitt pillanat volt, hogy szerettem volna, ha mostantól semmi sem állna a boldogságom útjába.
-Szeretlek! -mondta öcsém.
-Én is szeretlek! -mondtam és egy puszit nyomtam az arcára és pont ekkor jött oda Edward. Persze teljesen félreértette a helyzetet. Elkezdett tapsolni és gúnyosan dicsérgetni minket.
-Brávó! Gratulálok! Nem is tudtam, hogy mégis volt valakid rajtam kívül. -mondtam és még mindig tapsolt. Egy nagy pofon kíséretében elrohantam. Edward és az öcsém pedig csak álltak és néztek, hogy megint miért kaptam fel a vizet. szegény Edward akkora pofont kapott tőlem, hogy csak na. Rohantam, ahogy csak tudtam a Cullen villa felé. Ott mindenkinek elmeséltem, amire csak kíváncsiak voltak öcsémmel és velem kapcsolatban.
Este éppen az Edwarddal közös szobánkban voltam, amikor valaki halkan kopogtatni kezdett.
-Ki az? -kiáltottam az ajtó felé.
-Bella? Edward vagyok, beszélhetnénk? -szólt a hang az ajtó másik feléről.
-Szabad! -csak ennyit kiáltottam neki és már bent is volt.
-Sajnálom, ha megbántottalak! Nem akartam csak félek. -mondta lehajtott fejjel.
-Hm...és ugyan mitől? -kérdeztem egy kicsit gúnyosan.
-Attól, hogy elveszítlek! -vallotta be, ami bántotta.
-Attól nem kell félned. Te voltál, te vagy és te is leszel az egyetlen szerelmem.
-Szeretlek! -jött oda mellém és megölelt.
-Én is szeretlek! És én is sajnálom, ha túl reagáltam! - kértem tőle én is bocsánatot.
-Ugyan nincs miért megbocsátanom. -mondta és megcsókolt, de hirtelen olyan vágy kapott el, hogy magam sem tudtam mi ütött belém. Valóban nagyon kívánatos férfi volt kedvesem, de ilyen hévvel még sosem ugrottam neki.
-Nyugi! Nem fogok leszaladni. -viccelődött szerelmem.
-Lökött! -mondtam és tovább csókoltam.
Egész éjszaka vágyunk csillapításával voltunk elfoglalva. Szerettük egymást úgy ,ahogy még soha eddig...

8. fejezet:Vallomás

Sziasztok! Meghoztam a 8. fejezet.  Nagy hírem van, már nem kell sokat várni a Cullen családra...Remélem annak ellenére, hogy egy kicsit rövidebbre sikerült, mint az eddigiek, azért tetszeni fog nektek! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Reggel nagy nehezen, de sikerült kiszállnunk az ágyból, ahol tegnap a legcsodálatosabb éjszakát töltöttem szerelmemmel. Végre én is megvallottam érzéseimet és azt hiszem ezzel tettem a lehető legboldogabbá Edwardot.
-Szerelmem? -szólítottam meg kedvesem, aki szinte azonnal előttem termett.
-Szóltál életem. -mondta ő is, ami igazán jól esett a szívemnek. -Szóval szerelmednek neveztél. Istenem, ennél boldogabb már nem is lehetnék. -tette hozzá.
-Igen a szerelmem vagy, az egyetlen nagy, igaz szerelmem. Az utolsó percemig te leszel az életem. -vallottam meg, és szerelemem közelebb lépett hozzám, szenvedélyes csókban részesített.
Amikor elváltunk, zavartan a dolgunkra indultunk. Komolyan olyanok voltunk, mint a kamaszok, akik most élik át életük első szerelmét. Végül is számunkra is az első szerelem volt, de már nem vagyunk kamaszok, sőt...
-Arra gondoltam, hogy mi lenne ha elköltöznénk. -vetette fel az ötletet ismét. -Nem őrülök, hogy Clio közelében kell élnünk. -folytatta indokait Edward.
-Jól van drágám, ha te így nyugodtabb vagy, akkor menjünk el innen. De hova? -kérdeztem.
-Nem tudom, akárhova, csak jó messze innen. -válaszolt feltett kérdésemre.
-Rendben van, tudod, hogy azt akarom, hogy boldog légy. Ha ehhez a költözés kell, akkor legyen. -mondtam és gyengéd puszit leheltem az arcára.
-Éd mikor kezdjünk pakolni? -kérdezte izgatottan.
-Akár most is, és estére elkészülünk, aztán mehetünk is. -mondtam, amire kedvesem boldog mosollyal ajándékozott meg.
-Szeretlek! -vallottam be ismét, amit az éjszaka után már vagy ezerszer elmondtam, de egész nap ismételném, ha ez boldoggá tenné őt.
-Nagyon! -fejezte be a vallomásomat Edward.
-Akkor jó, boldog vagyok melletted. -szaladt ki a másik titkom.Persze nem bánom, hogy kimondtam, most már nem...
-Én is melletted. Sosem gondoltam volna, hogy lesz nő, akit mindennél jobban szeretek.
-Valóban mindennél jobban szeretsz? -játszottam a hitetlent.
-Hát persze kis butus. Gondoltad volna? -kérdezte, amit én nem értettem.
-Mit?
-Hát, hogy az oroszlán beleszeret a bárányba.
-Micsoda buta bárány.
-Micsoda beteg mazochista oroszlán. -fejezte szerelmem és lágy csókban forrtunk össze.
Amikor elváltunk fülig érő mosollyal folytattuk a munkát. Még nagyon sok mindent össze kellett pakolnunk és az idő pergett, méghozzá villám sebességgel.
Este felé indultunk a nagy útnak. A kocsimba pakoltam minden holminkat és rátapostam a gázra.
-De nem gondolod, hogy egész nap úton leszünk, ugye? -kérdeztem ellentmondást nem tűrve.
-Nos, ami azt illeti, lenne ötletem mivel töltenénk a pihenő időt. - mondta Edward huncut csillogással a szemében.
-Hát egy dologban biztos vagyok. -mondtam.
-Még pedig? -kérdezte Edward.
-Még pedig abban, hogy nem pihenéssel. -fejeztem be, amire szerelmem fejében máris egy gonosz terv fogalmazódott meg. Ezt onnan tudom, hogy amikor úgy néz mint most, akkor készül valamire és az általában nagyon gonosz ötlet tőle.
-Mi lenne, ha megállnánk, mondjuk... -gondolkodott. -Mondjuk, Phoenix-ben: -kérdezte Edward.
-Rendben van, az úgyis csak pár órányira van. -egyeztem bele, hiszen már nagyon szeretnék szerelmem karjaiban lenni és szerelmeskedni, ahogy az elmúlt éjszaka.
-Szeretlek! -mondta Edward pár perc múlva.
-Szeretlek! -mondtam én is és az egyik kezemmel elengedtem a kormányt, hogy megszoríthassam kedvesem kezét.
-Remélem, hogy nem bánod, ha el akartam menni Forksból. Tudom, hogy nagyon megkedvelted és csak miattam hagytad el.
-Ugyan. Meg kell valljam, hogy valóban megszerettem ezt a helyet, de sokkal fontosabb, hogy veled lehessek, és a többi már mindegy.
-Biztos? -kérdezte aggódva szerelmem. Olyan édes volt, amikor aggódott, vagy ideges volt valami miatt.
-Teljesen.
Ezután nem szóltunk egymáshoz, csak csendben élveztük egymás társaságát. Minden olyan hamar történt. Egész évszázadokig azt hittem, hogy sosem leszek boldog. Sosem találok olyan embert, akivel leélhetem az örökké valóságot. Persze erre embert nem is találtam volna, ha akartam volna sem. De, hogy pont egy vámpír, aki az ellenségem. Talán mégis igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Persze nem bántam meg, hogy találkoztam Edwarddal, ha visszaforgatnám az időt, újra megtenném. Szeretem Edward Anthony Masen-t és utolsó éltemig szeretni fogom.
-Min gondolkodsz? -kérdezte hirtelen.
-Csak az idő gyorsaságán. -mondtam el, amire valóban sokat gondoltam az elmúlt pár órában. Jézusom! Valóban már órák óta csak ezen gondolkodtam?
-Értem, de már elhagytuk Phoenix-et. Lassan Los Angelesbe érünk, nem is szóltam, mert láttam, hogy egy kicsit elgondolkoztál, nem akartalak megzavarni. -mondta szerelmem és megsimogatta az arcomat.
-Szólhattál volna, te sosem zavarnál. -mondtam.
-Tudom, de akkor is olyan jó volt nézni téged, hogy még nekem sem tűnt fel, hogy már reggel van és messze vagyunk már Phoenix-től. -vallotta be Edward.
- Értem, akkor megbocsátok, ha csak miattam védekeztél. -viccelődtem kedvesemmel.
-Köszönöm, hogy te mindig is megbocsátottál nekem. -ment bele a játékba.
Aztán ismét a csend lett úrrá. Talán csak 20-30 perce mehettünk, amikor beértünk a kitűzött városba.
-Azt hiszem már csak pár percet kell kibírnod a társaságomban. -mondtam szerelmemnek egy csibészes mosoly kíséretében.
-Olyan sokat, azt már nem bírom ki. -játszadozott ő is.
-Valóban, akkor majd kiengesztellek.
-Hát lesz is miért. -mondta nevetve, hiszen, ha valaki most látna minket, akkor biztosan komolyan venné a párbeszédünket.
-Most meg mi olyan vicces? -kérdezte Edward.
-Semmi, csak, olyanok vagyunk, mit a kisgyerekek, akik valami rosszat tettek és most azon rettegnek, hogy mikor buknak le a szüleik előtt. -feleltem nevetve.
-Valóban, de ilyen a boldogság. Újra kamasszá és gyermekivé tesz. -mondta a nagy bölcs...
-Értettem mester. A nagy bölcs mester. -viccelődtem, amire Edward megállította a kocsit, amit mellesleg én vezettem, aztán magához rántott.
-Hé uram, remélem, tudja, hogy ez már testi sértés? -kérdeztem színészkedve.
- Én meg azt remélem hölgyem, hogy nem ellenkezik, mert akkor nagy büntetésben részesül.
-De hát mit képzel? Én nem vagyok olyan lány. -mondtam megjátszott felháborodással.
-Ugyan jó móka lesz, ne ellenkezzen.
-Hát ha ilyen szépen kéri az uraság, akkor legyen. -mondtam és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk.
amikor elváltunk egymástól., ismét beindítottam a kocsit és az új otthonunkig meg sem álltunk. Vagyis ez volt a terv, de az erőn elhaladva, úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk közelebbről is az erdőt, így bementünk, ahol aztán nem is gondoltuk volna, hogy egy új életet lelünk...

7. fejezet: Talán szerelem

Sziasztok meghoztam a 7. fejezetet...egy kicsit rövidebbre sikerült, de megpróbálom a kövit hosszabbra írni :)

Remélem, hogy tetszeni fog és kapok pár komit! Jó olvasást! Puszi mindenkinek!

Már egy teljes hónap eltelt, amióta Brian meghalt és Clio átváltozott, bár még azóta sem hallottam felőle.
Edward nagyon szeret engem és ezt már csak egy módon tudja bebizonyítani, amit ma meg is tehet, hiszen most éppen erre készülök, hogy egy csodálatos éjszakát varázsoljak a szobámban. Gyönyörű szép piros átlátszó textillel takartam le az ágyat és a plafonon rögzítettem egy karikával, ahogy régen egy újságban láttam. Mindenhol gyertyák voltak, amik festőien szépek voltak...hol színekben pompáztak, hol illatukban...egyszerűen fantasztikus volt. Aztán lentről az emeletig színes rózsaszirmokkal van díszítve a szőnyeg és a szobaajtótól csupa pirossal, az ágyon pedig ezerszer több, mint a többi helyen. A vacsorára nem kellett gondolnom, hiszen se Edward se én nem ettem. Persze szerelmem tesz róla, hogy ma vadászon, bár azt nem árultam el neki, hogy miért lenne fontos a vadászat... Ez a mai este számára meglepetés lesz.

/2 órával később/
Halk kopogást hallottam a bejárati ajtónál.
-Egy pillanat és megyek! -kiáltottam és már az ajtónál is voltam. -Kérlek csukd be a szemed! -kérleltem kedvesem, aki készségesen tette, amit kértem.
-Jól van, de remélem, hogy nem most akarsz belevezetni egy szakadékba. -viccelődött.
-Ugyan nem gondolod, hogy a nappali közepén, vagy mit tudom én egy szakadékot ástam csak neked? -kérdeztem én is viccelődve.
-Na jó feladom. Akkor követlek. Bízom benned. -mondta kedvesem és én csak mosolyogtam ettől a mondattól.
-Ajánlom is. -álltam meg ekkor a lépcső előtt és levettem a kezem szerelmem szeméről.
-Ez meg mi? Ezt nekem csináltad? -döbbent le Edward és én csak mosolyogtam rajta. -Hát ez szép. Most meg kinevetsz? -színészkedett kedvesem.
-Igen mert olyan elképedt arcot tudsz vágni, pedig nem a csillagokat hoztam le neked. -mondtam.
-Hát igen, mert ilyet még soha senkitől nem kaptam, bár ha jobban belegondolok, akkor nem is lett volna még kitől. -vallotta be Edward, aminek nagyon őrültem.
-Na jól van már elég lesz! Inkább menjünk fel, mert az igazi meglepetés odafent vár. - mondtam, amitől Edwardnak azonnal felcsillant a szeme. Hát persze, férfiak! Na nem mintha ő olyan lenne, mint a többiek!
Szépen lassan haladtunk fel és láttam, hogy kedvesem mindent alaposan szemügyre vett. Olyan édes volt, ahogy minden kis apróság láttán fellelkesedett.
Bevallom egy kicsit féltem, hiszen nekem ez lesz az első alakalom, hogy egy éjszakát együtt töltök egy férfival. Remélem nem fog nagyon látszani, hogy zavarban vagyok, vagy bármi ilyesmi...
-Bella, ezt az egészet úgy értsem, hogy mi most...? -kezdte feltenni a kérdést, de ahogy láttam rajta zavarba jött. Na ne! Csak azt ne mondja, hogy ő is..még mindig...
-Nos, ami azt illeti, de arról lenne szó. Tudom, hogy kicsit sokáig vártam, de  vártam, hogy érezzem, mikor jön el a pillanat és most úgy érzem. -vallottam be neki, amit éreztem.
Lassan közelíteni kezdett és én is így tettem, amikor összeértünk, mint a kamaszok, zavarban és nagyon lassan hajoltunk egymáshoz, mintha attól félnénk, hogy a másik meggondolja magát. Először gyengéd, majd egyre szenvedélyesebb csókban forrtunk össze, közben kedvesem simogatott, ahol csak ért. Lassan leemeltem róla a felsőjét és eldobtam valahova a szobába, aztán ő is levettem rólam a ruhát, így én már csak fehérneműben voltam, mivel csak egy miniruha volt rajtam. Én még gyorsan levettem róla a nadrágot, így már egyenlően voltunk "felöltözve" ,vagyis csak majdnem, hiszen a fehérneműm felső részét még le kellett venni és így voltunk egyenlőek. Szerelmem végig csókolta minden porcikámat, kihagyva égő pontomat, ami leginkább kívánta a kényeztetést. Persze így is fantasztikus volt minden érintése, sőt még csak fokozni sem lehet, amit velem tett. Szépen lassan megszabadítottuk egymást a zavaró anyagoktól, aztán egymáséivá váltunk. Egész éjszaka együtt voltunk egymás karjaiban élvezve az elmúlt perceket. Csak most jöttem rá igazán, hogy mennyire szeretem Edwardot és, ha Brian nem halt volna meg, akkor is őt választottam volna. Szeretlek Edward!
-Szeretlek! -mondtam ki végre.
-Én is nagyon- nagyon! És köszönöm, hogy veled élhettem át életem legboldogabb perceit! -súgta a fülembe szerelmem, aztán egy puszit nyomott az arcomra. Majd vártuk, hogy feljöjjön a nap.