5. fejezet-Kusza érzelmek!

Sziasztok, eljött a szerda és, ahogy ígértem meghoztam a fejit. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!Komikat kérek! Jó olvasást! Puszi!

Ez a vita Briannel és a vallomása kicsit felkavarta a lelki világomat. Na jó valóban igaza van Briannek, én csak magammal törődök és ezt nem akarom. Istenem segíts, mit tegyek! Mi lenne a helyes lépés? Kérdezek, de választ soha sem kapok. Ha nekem kell megadni a választ, akkor miért sül el mindig minden olyan rosszul, ahogy szokott?
-Bella? Kicsim jól vagy? -kérdezgetett Edward aggódva, de sajnos még mindig nem jöttem rá ,hogyan kell beszélni. Nem találtam a hangomat, ami máskor megállás nélkül dolgozott.
-Én...én...nem. -mondtam ki végül, hiszen csak ennyit tudok. Másra nincs hangom.
-Jól van! Ne aggódj én mindig itt leszek veled! Szeretlek! -mondta, de én még nem voltam kész egy ilyen vallomásra. Össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy valójában már kit szeretek. Edwardot vagy Briant?
-Edward? Kérlek most menj el! Időre van szükségem! -vallottam be, amit valóban így éreztem. Idő kell, hogy érezzem, kire is van szükségem valójában. Brian már évek óta mellettem van és bár eddig egyszer sem jutott eszembe, hogy mi lenne ha...és itt van a húga, akit olykor lányomként, olykor húgomként szeretek, de valahol mélyen talán egy kicsit barátnőmnek is tekintem. Nem tudom, hogy ha Briant választanám, akkor vajon én boldog lennék, mert anyám biztosan azt mondaná, hogy azt válasszam, aki mellett boldog lennék és vagyok. Jelen esetben ez nem segít, mert van, amiért Edward mellett vagyok boldog és van, amiért Brian mellett vagyok boldog. És hogy ki mellett lennék, az megint egy olyan kérdés, amire a válasz, mindkettő mellett. Így hogyan tudnék dönteni?
Brian látott, akkor is amikor küzdöttem , akkor is mellettem volt, amikor sírni volt kedvem és ő megnyugtatott. Sírtam, akkor is amikor Edwardot elhagytam, bár majd meghasadt a szívem és akkor is Brian vigasztalt meg. Ő mellettem állt a jóban és a rosszban, viszont még nem volt olyan eset, amikor Edward is így tehetne, ezért ebből a szempontból nem dönthetek, mert az nem lenne fair egyik félről sem. Kellene egy alakalom, amikor Edwardra van szükségem, mint védelem. Biztosan ő is megtenne értem bármit, ha kell. Bár azt nem tudom, hogy valóban szeret-e, mert még nem tudta bizonyítani a dolgot sem. Azt tudom, hogy fontos vagyok neki, csak azt nem, hogy miért és hogyan vagyok fontos? Miként vagyok fontos az életében? És ott van Brian, akit én mentettem meg, és mi van ,ha csak az a tipikus megmentés utáni szerelem jött rá és ez miatt nem is vette észre a körülötte lévő lányokat. Aztán a házamba fogadtam és talán ez növelte a gyerek szerelmet benne. Jaj, miért olyan bonyolult minden az életben? Miért, amikor végre megtaláltam a boldogságot, egy másik áll az utamba? Én már nem értek semmit sem! Miért kell mindenért ilyen nagyon megfizetni. Anyám mindig azt mondta, amikor kis koromban fésülte a hajamat, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Aztán volt egy másik, ha szép akarok lenni, akkor boldognak kell lennem. Na és akkor rakjuk össze édesanyám két mondását. " Ha szép akarsz lenni, akkor meg kell találnod a boldogságot, amiért meg kell szenvedned! "
Valóban ilyen az élet....Ez az, ami soha nem fog változni. Még évszázadok elteltével sem fog semmi sem változni.
-Talán egy forró fürdő segít. -gondoltam és már indultam is a fürdőszobámba, ahol egy kád fürdő vizet engedtem. Teleraktam mindenféle illóolajjal és fürdősóval. A kád körül lévő sok sok illat gyertyát begyújtottam és beültem a kádba. Már órák óta ott ültem és minden porcikám zsibbadt, ami nagyon nyugtalanított. Pont mikor már kezdtem lenyugodni és az érzelmeim végre a  helyére kerültek, jön ez a zsibbadás és én megint nyugtalan leszek tőle...
Kiszálltam a vízből és a testem köré csavartam egy törölközőt, aztán kiléptem a szobámba. A szekrényhez mentem és válogatni kezdtem a ruhák között. Találtam is egy kevésbé kihívó ruhát. Egy sima fehér térd fölé érő nadrágot húztam fel, ami egy kicsikét talán túlságosan feszült, de legalább takart valamit. Aztán tovább válogattam, hiszen nem lehetek csak úgy melltartóban és a nadrágomban. Amúgy a fehérneműm elég szexi volt. Imádtam az ehhez hasonló darabokat...
Aztán megtaláltam a felsőmet is, ami egy citrom sárga sima szövet anyagú pulóver volt. A mell rész fölött kicsivel egy nagy kivágás volt vízszintesen és még egy-egy ugyanilyen a vállrésznél is volt. Az egészhez volt egy lánc, ami nagyon szépen feldobta az összhangot. A hajamat csak egyszerűen kivasaltam és összegumiztam. A szemem kihúztam fekete szemceruzával és egy kis szempillaspirál, egy kis alapozó és egy átlátszó szájfény, amitől természetes hatást keltettem az arcomnak. A fülembe tettem még egy lógó fülbevalót és az a nyakláncom- amin egy kereszt volt- elengedhetetlen volt. Egy kicsit jobban éreztem magam. Csináltam néhány fotót, hogy megörökítsem az eredményt.
Aztán lassan haladtam lefelé, de mielőtt még leértem volna a lépcsőn, megszólalt a telefonom. A kijelzőn Clio száma volt és nem értettem, miért hív engem.
-Halló! -szóltam bele és megpróbáltam a lehető legközömbösebb hangot megütni.
-Bella? -kérdezte ijedten.
-Persze, hogy én vagyok, ki más lenne? Mi a baj? -kérdeztem és most már nem foglalkoztam vele, hogy közömbös e a hangom.
-Gyere gyorsan oda, ahol Brian szokott vadászni, baj van, mert....-mondta, de ne tudta befejezni, mert valaki elvette tőle a telefont és a vonal megszakadt. Én pedig villám gyorsan vetettem le magamról a ruhámat és felhúztam a vadász ruhát, ami megint a szokásos kihívó ruha. És a jól megszokott kesztyűmet és már otthon sem voltam. Szaladtam olyan gyorsan, ahogy csak tudtam és csak reméltem, hogy még a baj előtt odaérek. Már nem lehettem messze, amikor megláttam, ahogy Edward éppen próbálja Briant kiszabadítani egy vámpír szájából és egy másik meg Edwardot próbálja szétcincálni. Aztán megpillantottam a fánál kuporgó Cliot, aki félt, mert feléje közeledett egy vámpír, aki valószínűleg a telefont kitépte a kezéből. Aztán beugrottam a harcmezőbe és letéptem Edwardról a vámpírt, majd Edwardot félre dobtam, mint egy rongybabát és a Brianen lévő vámpír következett, aki nagy nehezen, de megadta magát, én pedig egy jól irányzott rúgással arrébb tessékeltem. Ahogy repült Edward felugrott hozzá és a földhöz tapasztotta. Brian pedig úgy felpattant, mintha az imént semmi sem történt volna és a Clio felé tartó vámpírhoz sietett, aztán megláttam, hogy Edwardra rátámadt egy másik vámpír is, amikor egy másikkal harcolt és a kettővel nem igazán bírt volna, így felé vettem az irányt, de valaki megállított és akkorát rúgott belém, hogy 3 métert repültem a fákat kiütve azzal. Brian segíthetett volna, mert éppen végzett azzal, akihez az imént sietett, de nem ment Edward megmentésére, amit beértem azzal, hogy a halálát akarja, hogy aztán őt válasszam, de nem engedhetem, hogy meghaljon, nem őt szeretem. Az egyik vámpír lefogta Edward karjait, míg a másik éppen a fejét akarta letépni, de akkor én egy kiáltással felé kezdtem rohanni, bár alig bírtam moccanni, de meg kell mentenem őt.
-Edward ne! Szeretlek! -kiáltottam és ráugrottam a fejét fogó vámpírra és olyan erővel vágtam a fához, amilyennel még soha senkit nem voltam képes. Azon nyomban darabokra törött, aztán rohantam szerelmemhez és lerántottam a még rajta lévő vámpírt és őt is a másvilágra küldtem. Aztán az összes darabot begyújtottam és megkönnyebbültem, hogy végre vége a harcnak, mert már mindenem iszonyatosan sajgott és alig bírtam mozogni, de még segítenem kellett Edwardnak, mert láttam, hogy azért megsérült, amikor Brian próbálta kiszabadítani még az élete árán is. És Brian mit tett, hagyta volna, hogy szerelmem meghaljon. Ez volt az, ami ráébresztett arra, hogy kit szeretek. Persze Briant is szeretem, de őt csak barátomként. Kedvesem hozzám simult és karját a vállamra tette, hogy menni tudjon. Aztán leültettem a fa törzséhez és Cliohoz siettem, majd amikor láttam, hogy karcolás nélkül megúszta a dolgot odébb álltam, aztán Brian szólalt meg kicsit sem kedves hangon.
-Mi az én már nem is érdekellek? -kérdezte és bennem itt szakadt el a cérna.
-Még kérded? Érdekeltél volna, ha nem csak magadra gondolsz? Tudod Brian Edward megmentett téged és te még arra sem voltál képes, hogy megpróbáld őt megmenteni, ahogy ő tette vele. Szerencsére még időben rájöttem, hogy te nem olyan vagy, amilyennek eddig elhitetted magad. Elegem van és még te mondtad nekem, hogy mindig csak magammal törődök. Talán csak magadból indultál ki, vagy nem jól látom? -kérdeztem kissé gúnyosan, amire csak lehajtotta a fejét és Clio magához ölelte őt. -Nem Clio, még ezek után is őt véded. Igaz testvéred, persze elhiszem, de Edward nekem az életem. Remélem ezzel elég világos voltam. -mondtam villámokat szóró szemekkel és kedvesemhez siettem, hogy felsegítsem és haza vigyem.
Lassan haladtunk, de mégis hamar hazaértünk. Felvittem a szobámba és lefektettem az ágyamra, aztán erőtlenül, de annál boldogabban beszélni kezdett hozzám.
-Szóval te is szeretsz? -kérdezte és ez a kérdés mosolyt csalt az arcomra.
-Örökké! -fejezetem be, amit az erdőben nem mondtam ki teljesen, mert sürgősen cselekednem kellett.
-Én is, még a halál után is szeretni foglak. -mondta, ami nagyon jól esett, aztán hozzá bújtam és úgy folytattuk a beszélgetést.
-Mid fáj szerelmem? -kérdeztem tőle.
-Már nem is érzem, ne aggódj rendben leszek csak egy kis....-habozott, de én tudtam, hogy vér kell neki csak nekem nem akarja mondani, mert fél, hogy így elundorodom tőle.
-Tudom, vér kellene. Azonnal hozok a hűtőből. -mondtam és felálltam az ágyról, de mielőtt egy lépést is tehettem volna, megállított.
-Miért van a hűtőben vér? -kérdezte értetlenül.
-Amióta te vagy, mindig van, hiszen nem akarok nélküled egy kis időt sem külön tölteni. -vallottam be és megkaptam a kedvenc féloldalas mosolyomat, amitől mindig elolvadtam. Gyorsan visszafutottam a szobámba, bár még mindig fájt minden porcikám, de nem akartam kimutatni.
-Milyen gyors voltál. -mondta és a szájához nyomta egy poharat, amibe vér volt.
-Hozzak még? -kérdeztem, amikor elfogyott, de ő csak megrázta a fejét, hogy nem kell.
-Szóval az életed vagyok? Nekem is. -mondta és már megint meghatott a mondata, aztán ahogy a fejemet a mellkasára akartam hajtani hatalmas fájdalom nyílalt a hasamba, amitől felkiáltottam, amire Edward aggódva ült fel, hogy maga mellé fektessen. Elnyomott a fájdalom és már órák óta ott feküdtünk, amikor Edward megszólalt.
-Soha nem akarlak elveszíteni. Szeretlek! -mondta és én felhúztam magam és szenvedélyesen megcsókoltam, majd felálltam, hogy ruhát váltsak, mert az előző egy kicsit koszos lett és így nem mehetek vadászni éjszaka. -Mondtam már, hogy észbontóan festesz a vadász szerkókban. Alig tudom türtőztetni magam, hogy ne teperjelek le. -vallotta be, amikor a fürdő ajtóhoz értem. Aztán mosolyogva a mosdó kagylóhoz léptem és megmostam az arcom, ami egy kicsit koszos volt az imént történtek miatt. A szobámba mentem és a szekrényemből kivettem a ládámat, amiben a vadász ruháim és a többi kelléket tároltam. Kivettem egy ugyanolyat, mint ami rajtam volt, mivel mindegyik darabból legalább három van, hogy ha mosásra van küldve az egyik és csak egy kicsit volt rajtam, mint most, akkor legyen váltás. Szóval felhúztam egy ugyanolyat, a cipő megfelelő volt. Edward végig nézte, ahogy levetettem a ruhámat és meglátott a fehérneműmben, amit nem rég vettem fel, aztán magamra húztam a váltó ruhám és egy vadmacska sminket készítettem magamnak, majd indulásra készen álltam.
Edward egész vadászat alatt mellettem volt. Körülbelül hajnaltájban lehetett, amikor kiabálásokat hallottunk és azonnal a hang irányába kezdtünk futni. Amikor odaértünk a látvány ledermesztett minket. Meghalt, de mi történt? Nem volt időm gondolkodni, mert azonnal rám vetette magát egy szörnyeteg farkas. Még mindig a szemem előtt volt a kép, ami fogadott minket az imént. Hát a sors döntött helyettem, megölte őt. Meghalt...

4. fejezet-Egyesség

Sziasztok, hát meghoztam az új fejit és nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek! Komikat kérek! Jó olvasást! Puszi!

Száguldva haladtunk a kocsimmal, ami úgy dorombolt, mint egy kis cica a gazdája karjai közt. Valahol az én elszállt lelkem is dorombol Edward lelki karjai között és nyugodtan lebegnek az örökké valóságban...

Amikor beértünk az iskolába, mindenki minket nézett és nem tudták eldönteni, hogy őrüljenek, hogy Edwardról és rólam is kiderült, az ellenkező nem érdekel mindkettőnket, vagy sírjanak, mert elvesztettek egy két lehetőséget, amit mi adhattunk volna. Azért néhány kedvesebb diák őrült, de ők talán csak azért, mert így az is kiderült, hogy Brian nem a párom, hanem csak a testvérem lehet, vagyis mi jól tudjuk, hogy csak barátok, de az iskola úgy tudja, az öcsém és Clio a húgom. Amikor kiszálltunk a kocsiból Edward ajtót nyitott nekem és, amikor kiléptem az autómból megfogta kezem és úgy haladtunk tovább az iskola felé. Minden szem végig kísért minket az udvaron, majd a bent lévők is meglepetten vették tudomásul, hogy mi ketten egy párt alkotunk. Briant is csodálva nézték, amit azért nem csodálok, hiszen ha az én szívemet nem lopta volna el valaki más, akkor még képes is lettem volna beleszeretni, de így nem. Egész jó képű fickó volt, szóval nem látom akadályát annak, hogy legyen valakije. Előkaptam az órarendemet és Edward is így tett. Összehasonlítottuk, majd szerelmem a titkárság felé kezdett húzni, aztán kivette a kezemből az órarendemet és odaadta a titkárnőnek, aki szinte elolvadt kedvesem láttán.
-Jó napot! Elnézést, szeretném felvenni ezeket az órákat, ha lehetséges! -mondta kedvesen és a titkárnő, majdnem elájult, amikor bevetette azt a szívdöglesztő féloldalas mosolyát, amit személy szerint imádtam.
-Pe...persze! Azonnal...-nyelt egy nagyot itt, mert már alig tudott beszélni.-intézkedem...-fejezte be, amit az előbb a torkában lévő gombóc nem engedett.
-Köszönöm! Akkor várok! -mondta kedvesem, aztán rám pillantott. Biztosan félt, hogy nem jól tette, amit az imént tett, de én igenis őrültem, mert ez azt jelenti, ő is szeret engem. Különben miért akarna minél több időt tölteni a társaságomban?
-Remélem nem zavar, ha egész nap melletted szeretnék lenni...-kezdte, de én ebben a pillanatban nem tudtam volna válaszolni, így csak lágyan és szerelmesen megcsókoltam jéghideg ajkait.-Akkor jó. -mondta, mivel jól tudta a csók volta válaszom...
Aztán a titkárnő törte meg ezt a tökéletes pillanatot, de talán nem is volt baj, hiszen a végén még itt leteperem és annak nem lenne jó vége...
-Khm...-játszott meg egy köhögés a titkárnő.
-Igen? El tudta intézni? -kérdezte Edward türelmetlenül.
-Természetesen most még van hely, de később már ne is jöjjön, ha meggondolta magát. -mondta ezt úgy, mintha kettőnkre is szólt volna. szerelmem azonnal megnyugtatta a hölgyet.
-Ne aggódjon nem lesz rá alkalom, hogy meggondoljam magam. -mondta ezt egy mosoly kíséretében, amikor rám tekintett gyönyörű olvadt arany szemeivel.

Szóval ma kedd van, így az első órám spanyol lesz, amit imádok, szóval kezdődik a tanár meg fog őrülni, ha neki állok vele spanyolul vitatkozni.
-A kettes terem lesz az. -mondtam szerelmemnek, majd hátra fordultam a még mindig mögöttünk kullogó Brianhez.
-Figyelj, ha bármilyen segítség kellene, akkor bátran szólj nekem, vagy Edwardnak. Rendben? -mondtam neki, amire ő csak bólintott egyet és már ott sem volt. Mi pedig szépen lassan besétáltunk a terembe, ahol a spanyol óra lesz megtartva. Amint beértünk becsengettek az órára és mi a leghátsó padba ültünk, ami az ablaknál volt. A tanár pár perces késéssel ért be és azonnal beszélni kezdett. Persze spanyolul. Mindenkit végig kérdezgetett még mindig spanyolul és nekünk is spanyolul kellett válaszolni, amikor Edwardhoz ért, meglepően  vettem tudomásul, hogy ő is elég jól beszél spanyolul, aminek én rendkívül őrültem.
Aztán én következtem és a tanár az óra hátra levő részében, ami több, mint 20 perc volt, velem beszélgetett és próbált kimászni abból, amit magának ásott azzal, hogy belém kötött, amikor kijavítottam a nyelvtant, amit ő használt, de nem sikerült neki. Így én győztem. Persze azt mondta, hogy csak kíváncsi volt, hogy tényleg tudok-e mindent, de ez nagy hazugság volt, amit szerelmem biztosított is, hiszen ő hallotta a tanárnő gondolatait. Mindegy is, kaptam egy szép nagy ötöst is és  2 padsor meg is úszta  a beszélgetést egy időre...De nem sokáig, hiszen a következő óra is spanyol lesz és akkor eljön a  többiek ideje is...
A további óráim elég lassan teltek még a harmadik órámat élvezte, mivel az biológia volt, amin Edwarddal szépen helyt álltunk a tanár szerint, ezért itt is egy ötöst kaptunk.  Az utána következő angol óra már nem volt ilyen jó, mert azt utáltam és a kémia sem volt a kedvencem, ami az angol óra után volt soros.
Aztán két felvett tantárgyam jött, ami a rajz volt, ez volt az utolsó két órámban. Holnap pedig megismerkedek a fotózással is...Utálom, ha 7 órám van, mert ilyenkor rohannom kell dolgozni, amit nem szeretek, főleg most, hogy itt van már nekem Edward is. De valamiből meg kell élni, így muszáj dolgoznom is, hiszen nem repül a kezembe csak úgy a pénz.
-Istenem! Még dolgoznom is kell! Úgyhogy most rohanok szívem! -mondtam, miközben egy forró csókot nyomtam egyetlenem ajkaira.
-Hát igen sajnos! -mondta nekem kedvesem, aminek azért őrültem.
-Sietek haza és este ismét a tied vagyok. -mondtam neki, maikor kiszálltam a kocsiból és egy puszit adtam a szája sarkába, hogy nem legyen olyan nehéz a hiányom. Aztán már ott sem voltam. A főnököm azonnal köszöntött és tudta, hogy iskola mellett sajnos negyed órát késnem kell, mert a munka miatt nem engednek el 5 perccel előbb, főleg nem rajzról.
-Na hát végre megjöttél! -üdvözölt kicsit sem kedvesen, majd elhallgatott, amit nagyon nem értettem, de követtem a pillantását, ami a fejem fölé vezetett. Valaki a hátam mögött állt, és az a valaki Edward volt. Vajon minek jött ide be?
-Szia drágám! -köszöntött és ekkor rájöttem, hogy csak vizsgálódott, hogy milyen helyen dolgozom, vagy csak a tulajdonát jötte megjelölni, ami én lennék.
-Szia! Mit felejtettél el? -kérdeztem tőle, amire csak egy féloldalas mosolyt kaptam, amitől a jelen lévő hölgyeknek is elállt a lélegzetük.
-Csak ezért. -mondta és magához rántott, olyan forrón ölelt, majd szenvedélyes vad csókba ringatott, amitől egy kicsit meg is szédültem, amikor elengedte az ajkamat. Ezután visszapillantott a főnökömre és már ott sem volt. Aztán még az ajtóban hallottam, hogy azt mondta este jön értem, de ment is tovább.
Az egyik pincérlány folyton a nyakamon lógott, amit nagyon nem értettem. Talán a szerelmem érdekli és csak így akar közel kerülni hozzá, rajtam keresztül. Hát abból nem eszik az biztos. Este, amikor jött Edward a csaj már mellettem is termett, mint valami őrszem, vagy nem is tudom.
-Szia! Már nagyon hiányoztál!-jött be kedvesem eme lelkemet simogató vallomás kíséretében, amitől a mellettem álló csaj fújtatott egyet, amit rögtön meg is értettem. Edward kellett neki, ahogy sejtettem, de ezt el is felejtheti.
-Szia! Te is nekem! Mondd ennyi nő közül kit választanál helyettem? -kérdeztem, amire elég kielégítő választ kaptam.
-Téged. -mondta majd ismét egy szenvedélyes csókkal jutalmazott. A lány, aki mellettem állt, talán már nem is bírta tovább, mert ekkor inkább köhögni kezdett. Fulladt volna meg! Gondoltam magamban.
-Khm! Elnézést, hogy ha akaratomon kívül megzavartam ezt a csodálatos pillanatot, de szeretnék kérni egy szívességet, ha lehet. -kezdte és én már most tudtam, mit akar, ahogy szerelmem is.
-Nos, azt hiszem, hogy nekünk fontos dolgunk van szívem, ahogy megbeszéltük reggel. -kezdte szerelemem a nem is annyira hazugságot, hiszen valóban megbeszéltük, hogy együtt akarunk lenni, és ha ez a lány ránk száll, ki tudja mikor lehet elhajtani.
-Kérlek, csak annyit szeretnék, hogy vigyetek haza, mert sajnos nem tudnak értem jönni. -hazudta, hiszen én jól hallottam, amikor a barátjával vitatkozott, hogy ma ne kel érte jönnie, mert buli lesz, vagy mit hazudott.
-Nos, ha útba esik akkor lehet róla szó-mondtam végül én,mert tudtam, úgysem hagy minket békén. -majd a nyakamba ugrott, mint valami kis ribanc és Edwardon láttam, hogy nem tetszik neki az ötlet. Biztosan látta, mit akar kieszelni ez a ribanc.
A kocsihoz érve elállt a szava is, amikor meglátta az autóm, amire szintén azt hitte, hogy Edward kocsija és akkor majd luxusban élhet, de erről le kellett mondania.
-Váoooo- mondta. -Gyönyörű kocsid van...Várjunk csak még nem is tudom a neved. Hogy is hívnak? -kérdezte Edwardtól, aki rám pillantott segély kérésért.
-Köszönöm szépen. őrülök, hogy tetszik az autóm. -mondtam neki, aminek következtében egy lenéző pillantást kaptam, aztán csalódottan járta körbe a Porshemat.
-Klassz. -mondta azért végül, ami látszott, hogy nem jött szívből.ű
-Nos, ha mindent megcsodáltál, akkor esetleg mehetnénk is. -mondta Edward kis gúnnyal a hangjában, amit a lány szinte meg sem hallott.
-Persze menjünk. -mondta, aztán odajött Edward mellé, ami nekem nagyon nem tetszett. Szerintem ez a lány ma még kihúzza a gyufát nálam, az biztos.

Edward beült előre a volán mögé, mert szerinte, biztos fáradt vagyok, de ami ezután jött az már kiakasztotta az áramot nálam.
-Figyelj, akkor mi lenne, ha te hátra ülnél, hogy nyugodtan pihenni tudj, én meg előre ülök Edward mellé. -mondta ez a ribanc, de ez már túl ment minden határon. Úgy rebegtette a pilláit, hogy szinte tornádót kevert vele. Megölöm!
-Nos annyira nem vagyok fáradt, hogy hátra üljek, szóval ne őrülj, nem hagyom, hogy ki kezdj a barátommal. Remélem érthető voltam. Ha nem tud kielégíteni a barátod, akkor jobb, ha más fiú felé kacsingatsz, mert Edward foglalt. Most pedig ha nem haragszol, inkább hívj egy taxit. Vagy hívd fel újra barátod és mond meg neki, hogy elmarad a buli, amit hazudtál neki. -mondtam egy gúnyos vigyor kíséretében, és Edward a kocsinak támaszkodva nevetett a féltékenységem láttán. Valóban viccesnek hatott, de jelen pillanatban nem tudtam nevetni, hiszen éppen az előbb készültek elvenni az életemet. Beugrottam a kocsiba és Edward abban a pillanatban indította a kocsit és már ott sem voltunk...
Amikor hazaértünk gyorsan felmentem a szobámba és átvetettem a ruhámat, amiben vadászni szoktam. Edward, addig a nappaliban megvárt engem.
Amikor lementem már nem volt egyedül. Ott volt mellette Brian és a húga, Clio. Elég elmélyülten beszélgettek, mert azt sem vették észre, hogy a lépcsőnél támazkodva várom, hogy befejezzék.
-Mit akarsz te Bellatól? Meg akarod ölni? -visította a kérdéseket Brian.
-Ugyan bátyus, hiszen szereti Bellat láttad, nem. -próbálta jobb belátásra bírni Clio a bátyját.
-Nem tudhatod, hogy mit láttál! Lehet, hogy csapda,  csak megjátsza magát. Nem szeret az ilyen senkit sem.- mondtam, vagyis inkább ordította.
-Te sem tudhatod Brian, hiszen még nem is voltál szerelmes. -kiabált most már Clio is.
-Azt te nem tudhatod! Mert szerelmes vagyok! Most pedig te dög, takarodj a házamból!- kiabált Brian Edwardra és nekem itt kellett közbe avatkoznom, ha már senki sem látja, hogy ott állok ás várok a csendre.
-Na ebből most már elég legyen! Brian ebből a házból te senkit nem fogsz kidobni, mert ez a ház az én házam és nem a tied. Jobban teszed, ha hallgatsz a húgodra, mert Edward nem játsza meg magát. Ő valóban szeret, és ha te is szerelmes lenenél, akkor nem tennél olyat, mint az imént egy szerelmes vámpírral! És még hozzá tenném, hogy ha nem tetszik, akkor tudod, hol az ajtó! -kiabáltam, mert már nem bírtam tovább. hogylehet valaki ennyire főnökösködő, mint Brian? Kinek képzeli magát? Azt hiszem túlságosan el lettek kényesztetve.
-Micsoda? Szóval választás elé állítasz minket? -kérdezte Brian sértődötten.
-Nem Brian nem titeket, hanem csak téged, mert te akarsz mindenáron beleszólni az életembe, amit nem hagyok! -mondtam és ekkor kivágtatott az ajtón, amit úgy bevágott, hogy a szegélye körül felrepedezett a fal és néhol még le is pattogott onnan.

A vadászat csendesen telt, és Edward a szíve mélyén boldog volt, mert ezzel a tettemmel kimutattam, hogy nagyon is szeretem, bár soha nem várta volna, hogy mellé álljak, de hát én mindig az igazság mellé állok. És most nem Briannek volt igaza.
Ma kicsit későn értem haza, nem volt sietős, hiszen semmi jó nem várt otthon. Hajnali 5 helyett 6 lett belőle.
Amikor beléptem az ajtón, ami az előző csapkolódás következtében nyikorgott is, a nappaliban egy síró Clioval találkoztam. Bizonyára Brian rajta töltötte lea haragját, amit miattam érzett.
-Clio? Mi a baj? Miért sírsz? -kérdeztem aggódva, hiszen mindig is ő nevelte a bátyját és nme fordítva.
-Brian bevallotta, hogy szerelmes..-kezdte és én nem értettem, mi ezen a sírni való.
-Na jó ezért miért kell sírni? -kérdeztem értetlenül.
-Hát az, akibe szerelmes. -mondta és az hiszem valami olyat fogok hallani, ami nem fog tetszeni nekem. Ekkor meghallottam, hogy Edward felmorgott a hátam mögött, ami már alapjában nem tetszett, de még mindig nem értettem.
-Miért? Kiről van szó? -kérdeztem miközben a még mindig morgó Edwardra néztem, majd a lépcsőről Brian válaszolt az előbbi kérdésemre.
-Rólad. -jelentette ki kissé szomorúan és hallottam, hogy hangja szomorú és beltörödő volt.
-Rólam? De hát..Én nem értem...Miért? Mióta? -áradtak belőlem a kérdések, amire most tudni akartam a választ.
-Hogy miért azt még magam sem tudom, mióta, talán amióta megmentetted az életem és befogadtál a húgommal együtt. De ne aggódj, nem szólók bele többet az életedbe. És tudok úgy élni, hogy téged ezzel a...Edwarddal látlak. -fejezte be végül normális megnevezéssel. -De ha ezek után látni sem akarsz, akkor azt is megértem és elmegyek. A húgom nagyon meg kedvelt, szóval ha nem baj ő maradna veletek. -mondta végül, bár én még mindig lefagyva álltam az előbbi helyemen.
-Szerintem, ha mindenki meg tud férni a másik mellett, akkor nem lesz itt semmi gond és nem kell elmenned. -válaszolt helyettem Edward, aminek most nagyon őrültem, hiszen én is így láttam, csak éppen elfelejtettem, hogy kell beszélni...
Remélem idővel megtalálja azt, akit igazán megérdemel, mert én érzem, hogy Edwardon kívül senkit sem tudnék szeretni. Soha!

3. fejezet: 300 évvel később...

Sziasztok! Nagyon boldog vagyok, mert  most már 8 rendszeres olvasóm van és ezt nagyon köszönöm! Remélem tetszeni fog a 3. fejezet és várom a komikat! Jó olvasást! Puszi!

300 éve annak, hogy ott hagytam London városát, de most visszajöttem ide, ahol minden elkezdődött. Éppen az iskolából jövök, mert megint beiratkoztam...,mint 10. osztályos tanuló. Azóta Clioékkkal olyanok vagyunk, mint egy nagy család és boldogan élünk. Brian és én együtt vadászunk, de még mindig arra az estére gondolok és a csókunkra, amit Edward adott nekem. Különös érzés köt hozzá. Azóta megismertem a mentorát is, persze az új mentorát, mert az előző meghalt nem sokkal azelőtt, hogy Brianre találtam. A neve Elisabeth Wilkinson, akit valójában elég kedvesnek tartok, de nem tudnám elképzelni az én mentoromként.
Munkát kellett vállalnom, hogy eltartsam újdonsült családomat. Persze ez nem is lenne gond, mert nagyon megszerettem őket...

Ugyanazokat az órákat vettem fel, mint 300 éve. Bár a tanáraim most egy kicsit kedvesebbnek tűnek, bár még csak hárommal találkoztam a igazgatónál, amikor beiratkoztam és ők kedvesen beszélgettek velem. Mindegy majd holnap megismerem a többieket is. Az órarendemet nézve elég húzós napjaim lesznek, mivel szinte minden nap hét órám lesz és órák után egyből rohanok munkába, erre mindössze 10 percem van, hogy odaérjek és beálljak dolgozni...Hétköznap negyed háromtól este tíz óráig pincérnőként dolgozom, viszont elég jól keresek, szóval elfáradni meg nem tudok...Hétvégenként például csak szombaton dolgozok délelőtt és vasárnap pedig negyed háromtól este kilenc óráig, mint spanyol tanító néni vagyok...az emberi munkák után pedig irány az éjszaka és a vadászat. Ez így elég fárasztó lenne egy embernek, de én valamilyen értelemben nem számítok embernek. Ma elég hamar hazarétem, de most jut eszembe, hogy a hűtő még üres és be kellene iktatnunk egy bevásárlást. Amúgy Brian is elment dolgozni, hogy ne csak nekem kelljen, másrészt meg gyűjtöget, hogy vehessen magának egy másik kocsit. Nekem erre már nincs gondom, mert van egy Porshem és egy motorom is, én csak a későbbi éveimre gyűjtök pénzt, ha már nem lesznek Brianék, akkor is legyen valamim...
Elmentem egy közeli szupermarketbe és jól megpakoltam a hűtőt minden finomsággal, ami szem szájnak ingere...
Most viszont előttem az éjszaka, szóval gyorsan átöltözök a vadász szerkómba és már itthon sem vagyok. Clio már megtanult főzni, így azt már nem nekem kell. Szerencsére, na nem mintha nem szeretnék főzni csak sajnos a napjaim be vannak táblázva...mindenhol csak iskola és munka, munka....
Az erdőben sétálva zajokat hallottam és azonnal felvettem a harcra kész pózt, amit Brian annyira viccesnek talál, de nekem tetszik. Elosztjuk egymás közt az erdőt, én a nyugati-északi részen vagyok, míg ő a keleti-déli részen vadászik. Most is már biztosan ott van, mert én egy kicsit késésben vagyok. Hirtelen egy olyan személy ugrott ki az egyik bokor mögül, akire valóban nem számítottam, pedig már 300 éve várom, hogy újra lássam a gyönyörű személyét...
-Szia idegen!- köszöntöttem jó kedvvel és nem értettem, miért mutatom ki az érzéseim? Miért engedem, hogy lássa, mennyire őrülök neki...?
-Szia Bella! Én is épp annyira őrülök neked, mint te nekem. -mondta, mintha az előbb a gondolataimban vájkált volna. Tényleg még nem tudom, miért olyan a kinézete, amilyen és mi a képessége?
-Régen beszéltünk már, nem gondolod? -kezdtem és ő azonnal tudta mire gondolok.
-Nos, akkor itt az ideje, hogy beszéljünk. Gyere, amíg te járőrözöl addig én mesélek, de aztán te is nekem. -mondta ellentmondást nem tűrve.
-Rendben van, akkor mondd el miért nem látszik, hogy vámpír vagy? - kérdeztem meg, ami a leginkább foglalkoztatott.
-Én nem embervért eszem, hanem állatvéren élek. -mondta ki nemes egyszerűséggel, aminek valahol mélyen őrültem, mert így nem jelent veszélyt az emberekre és nem kell megölnöm őt.
-Oh! -ez volt az én értelmes válaszom erre.
-Oh? Csak ennyit tudsz mondani, vagy annyira csodálatos, hogy meglepődtél? -kérdezte
-Csak meglepődtem. -mondtam ki egyszerűen, hiszen ez volt az igazság.
-Értem. További kérdés?
-Nos van. -válaszoltam.
-És mi lenne az? Ki vele! -mondta és nekem nem kellett kétszer mondani...
-Mi a te képességed? -kérdeztem meg talán kissé félve is a választól, bár rám semmiképp sem hatna, de azért jó tudni...
-Nos az én képességem egyszerre átok és  álom.- kezdte, de még csak most jött, ami igazán érdekelt engem. -gondolatolvasó vagyok -fejezte be, amit elkezdett.
-Váó! -mondtam ki ezt a választ, mert ez a képesség mindig is tetszett nekem.
-Őrülök, hogy tetszik, de sajnos azon, akin szeretném, hogy hasson azon sajnos nem hat...-mondta és én nem értettem kire gondolhat ezalatt.
-Kire gondolsz? -kérdeztem hát meg, ami foglalkoztatott.
-Rád.-mondta kissé letörten.
-Rám? Miért szeretnéd hallani a gondolataimat? -kérdeztem, mert nem értettem miért érdekli az a butaság, ami egész nap a fejemben jár.
-Mert minden, ami te vagy az érdekel. -mondta mélyen belenézve a szemembe, mintha valami indító reakciót várna. Talán kapott is, mert lassan közelebb lépkedett, aztán az egyik kezével megsimogatta az arcomat, míg a másik a derekamon pihent. Behunytam a szemem aztán pár másodperc elteltével csak hideg kemény ajkakat éreztem ajkaimon és elkapott a forró vágy. Tudtam, hogy innen már nincs visszaút...Szeretem,de még nem mondhatom ki, mert gyengévé válnék. Szinte még csak most vallottam be magamnak is, hiszen ez a csók ébresztett rá arra, ami eddig is bennem volt. Szeretlek Edward Anthony Masen! Örökkön örökké szeretni foglak!
Egész éjszaka mellettem volt és csak beszéltünk és beszéltünk mindenféléről. Meséltem neki Brianről és Clioról is, de ilyenkor csak morgott egy nagyot, amit nem értettem, de inkább nem is kérdeztem rá. Hajnalban aztán hazakísért és a szobámban vártuk, hogy eljöjjön a reggel...
Talán még egy órát lehetett ott, amikor én felpattantam az ágyról és a fürdőbe mentem, hogy elkészüljek az iskolába. 20 perc elteltével egy szál törölközőben léptem ki a zajtón és egy döbbent vággyal teli szempárral találtam szemben magam. Lerántott az ágyra és puszilgatni kezdte a testem fedetlen területeit.
-Ha ilyen laza szerkóban látlak alig bírok magammal, szóval ne hagyd, hogy szenvedjek! -mondtam nekem még mindig nagyokat nyelve.
-Jól van megkímélem az életed. -egyeztem bele a kérésébe, hiszen olyan nagy tüzes szemekkel kért meg engem...
Aztán a szekrényemhez léptem és kiválasztottam a mai kollekciómat. Egy elég szexi ruhát húztam fel, ami fekete volt, a mell alatt és a fenék résznél arany latex anyag volt. Elég nagy belátást adott a mellemhez, de nekem így is tetszett. Hozzá egy macska sminket készítettem a szemtussal és árnyékolóval. Nagyon vad lett, majd egy kis szájfény és már készen is voltam. A hajamat csak kifésültem és úgy göndören a vállamra engedtem. Még a lábamra húztam a cipőmet, ami egy fekete szandál volt. A bokájánál egy lánc volt, amivel be lehetett csatolni és ezzel a cipővel elég vadítóan hatott a kinézetem... Edwardnak nagyon is tetszett a látvány, bár a féltékenységet nem tudta eltitkolni, a szemében minden ott volt. Lassan kézen fogva indultunk le a konyhába, ahol már ott volt Clio és Brian is, készen a sulira, mivel őket is beírattam oda. Clio még általánosba fog járni, de Brian már elsősként tér be az én iskolámba. Ledöbbenve néztek felénk, de nem mutatták ki a nem tetszésüket, bár tudtam, mit éreznek most, de ez van. Szerelmes vagyok és nem érdekel senki és semmi a világon rajta kívül... Csakis kizárólag Ő. Edward Anthony Masen. Hiszen most már Ő az ÉLETEM...

2. fejezet: Vámpír diák

Sziasztok, hát itt a második fejezet a törimből és nagyon remélem, hogy egy kicsit több komit kapok, mint eddig! Mert csak így tudhatom meg, hogy valóban tetszik, meg minden! Szóval kérek minden olvasómat, hogy írjon valamit. Nem kell regény csak egy szó is elég..."jó" vagy "szar" ...Ennyi az egész! Köszi! Jó olvasást! Puszi!

Az éjszakám lassan és esemény mentesen telt. Valamikor hajnalban értem haza és aludtam is egy keveset. Mivel már nem élek nincs szükségem alvásra, csak gondoltam, ha be akarok illeszkedni, akkor meg kell szoknom az alvást is. Nem igazán lelkesedek érte, bár talán jobb, mint az, hogy egész éjjel csak jár az agyad, mint az örök mozgó...Vicces, hogy még akkor is az élet rosszabbik felén rágódsz, amikor talán már eljött a jobbik fele. Nem igazán sikerült elaludnom, talán csak félálomba kerültem, bár nem igazán vagyok ebben biztos. Talán már azt is elfelejtettem, milyen embernek lenni. Nevetséges. Kívül ember, belül meg egy...nem is tudom, hogy nevezzem ezt...ami vagyok. Egy szörny. Talán én sem vagyok különb, mint azok, akik ellen harcolok.
-Jó reggelt! -jött le a lépcsőn egy álmos hangú manó. Nagyon szép és tündéri kislány volt. A szeme gyönyörű rubint zöld, a haja pedig, mint ezernyi vörös rúgóként omlik a hátára és egészen a derekáig betakarja azt.
Valójában nem is tudom, mikor kerültem le a konyhába, vagy talán nem is voltam a szobámban. Jesszusom! Még mindig a tegnapi ruha van rajtam, amiben vadászni voltam. Most biztosan valami prostinak fog hinni.
-Jó..reggelt! -mondtam kissé dadogva. -Te..vagy...? -dadogtam még mindig a kérdést.
-Brian húga vagyok. Sajnálom! Még be sem mutatkoztam. Clio vagyok. Clio Thomas. -mondta, és egy kicsit James Bondos bemutatkozásra sikerült. Egy kicsit megmosolyogtam a jelenetet, de igyekeztem eltakarni. Persze sikertelenül, azonnal észrevette, de nem sértődött meg, inkább velem nevetett.
- Mi ez a korai vidámság? -jött le Brian is a lépcsőn. Talán, ha valaki külső szemlélő lenne, még azt hinni, hogy mi egy család vagyunk. Brian a férjem és Clio a lányunk. Vicces.
-Semmi-semmi bátyó. Ne legyél annyira kíváncsi! -szidta le Clio a bátyját, ami elég viccesnek hatott. A kis húg neveli a nagy testvért.
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. A hűtőben találtok reggelit, vagyis találsz Clio, mert ugye Brian sem eszik. Na mindegy most megyek, mert nekem iskola. Jó étvágyat! -mondtam és nem bírtam ki, hogy ne adjak egy puszit Clionak. Persze ezt a kedves gesztust ő is viszonozta nekem. Igazi családi idillnek hatott az egész. Brian meg még mindig a lépcsőnek támaszkodva csodált minket.
Felmentem a lépcsőn és a szobámba vettem az irányt. Kiválasztottam a ruhámat és elmentem zuhanyozni. Nagyon jól esett a forró zuhany, amitől igazán kijózanodtam. Nem mintha részeg lettem volna, legalábbis nem alkoholtól, hanem az élet kegyetlenségeitől. Abból már sok jutott nekem. Gyorsan kiszálltam a zuhanykabinból és megtörölköztem, majd a köntösömet magamra vettem és úgy mentem ki a szobámba. Az ágyamhoz léptem, ahova a ruháimat terítettem. Ma egy kicsit szolidabb ruhára gondoltam. Egy topot és a hozzávaló nadrágot húztam fel. Majd egy fekete magassarkú bokacsizmát vettem fel hozzá. A hajamat csak egyszerűen kivasaltam és a vállamra engedtem. Kihúztam a szemem egy fekete szemceruzával és tettem egy kis árnyékolót a szemhéjamra aztán egy kis szempillaspirált, egy kis szájfényt és már készen is voltam. Betettem egy nagy ezüst karika fülbevalót a fülembe, egy nyakláncot a nyakamba, amin egy pici kereszt volt. Gyorsan betettem a táskámba a könyveket, a telefonomat,amit tegnap vettem az mp4 lejátszómat és a kocsi kulcsot, aztán már a szobámban sem voltam.
Meleg nap a mai, pedig nem süt a nap sehol sem. A gázra tapostam és így hamar beértem az iskolába. Szerencsémre még volt 20 percem az órámig. Megint a szürke Volvo mellett találtam helyet, de most a tulajdonosa is ott volt. Amint kiszálltam a kocsiból rám emeltem a tekintetét és mintha még sohasem látott volna embert, úgy nézett engem. Szinte folyt a nyála utánam, ami azért jól esett. Amit azonban nem értettem, hogy miért érzem rajta, hogy vámpír, amikor a szemei egyáltalán nem hasonlítanak egy vámpíréhoz. A vámpír szeme vérvörös az embervértől, az övé viszont olyan, mint a folyékony arany. Szinte elolvadok a látványától. Olyan jól néz ki ez a pasi. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Elképesztő, hogy 400 év után megtalálom azt a férfit, aki ezt tudja kihozni belőlem. Aztán meghallottam a hangját, ami úgy csilingelt, mint egy kis madár. Szinte hívogató volt a hangja. Mint egy dallam, ami egyszerre kelti fel benne a szunnyadó tüzet és egyszerre nyugtatja le azt.
-Helló azt hiszem, mi még nem találkoztunk. -mondta és én majdnem elolvadtam a hangtól és a tulajdonosától is.
-Én...öööö....azt hiszem, hogy még nem...nem találkoztunk. -mondtam, vagyis inkább dadogtam, mert még mindig a hatása alatt voltam. Egy félisten ez a pasi. Egy álom. Nem igaz, ehhez képest az álom is egy nagy semmi.
-A nevem Edward Anthony Masen. -mondta egy féloldalas mosoly kíséretében, amit azt hiszem már most imádok. Istenem, hogy lehet valaki ennyire édes?
-Aham.- csak ennyit tudtam kinyögni és éreztem, hogy ha valóban ember lennék, akkor most elpirulnék. Talán megtaláltam az első előnyömet a vadász énemből.
-És..megtudhatom a te nevedet? -kérdezte. Istenem, hát tudni akarja a nevemet?
-Persze. Isabella Marie Swan, de a barátaimnak csak Bella. -mondtam neki ugyanazt, amit Angelanak is.
Aztán hirtelen a nevem hallatán, mintha a megszokottnál is fehérebb lett volna. Ezt ugyan nem értettem, ahogy azt sem, amit elkezdett mondani.
-Te...te vagy a...-kezdte, de ekkor megszólalt a csengő és én nem tudtam meg, hogy kire gondolt az imént. Talán elég türelmes leszek és a nap során még meg fogom tudni. Gyorsan az iskola felé vettem az irányt és már bent is voltam az órán, ami biológia volt. Aminek nagyon őrültem, hogy Edward is felvette a biosz órát és mellettem foglalat helyet, vagyis inkább azért, mivel csak mellettem volt már hely. Furcsa érzésem volt. Miért érzem, hogy vámpír, ha egyszer nem látszik rajta. Na jó azért ez egy kis hazugság, mert a szemén kívül minden stimmel. És persze ő kedves és nem olyan rideg, érzéketlen és szívtelen, mint a vámpírok. A kontaktlencse meg a méreg miatt nem tartani sokáig. Milliomosnak meg nem tartom, bár elég ízléses ruhája van, de ki tudja... Az órán nem szólt hozzám, pedig én már nagyon szerettem volna tudni hogy kire gondolt, amikor rólam beszélt? Vajon ismerjük egymást valahonnan? És ha ő vámpír, csak olyan képessége van, amitől nem lehet rajta érzékelni, bár ilyennel még nem találkoztam.
A nap gyorsan telt ahhoz képest, hogy iskolában voltam. Párszor még összefutottam Edwarddal, de olyankor mindig velem volt Angela, aki segített beiratkozni. Rendes lány. Nagyon megkedveltem, pedig azért nem szoktam ilyen hamar senkit sem magamhoz engedni, de ő valamiért más a számomra. Olyan, mintha a húgom lenne. Bár húgom sohasem volt, de mégis olyan. Nem is tudom még a nevét, vagyis a családja nevét. Majd megkérdezem, ha adódik rá alkalom...
Gyorsan bepattantam a kocsimba és száguldottam hazafelé. Útközben még eszembe jutott, hogy Clionak kellene valami étel, ezért beugrottam egy hipermarketbe.Jól megpakolt szatyrokkal tértem haza. Amint kipakoltam, neki láttam Clio vacsorájának. Csináltam egy kis spagettit, mivel késésben voltam és ez gyorsan elkészül. Aztán betettem a mikróba, hogy kéznél legyen, másrészt megtartja a meleget. Felszaladtam a szobámba és megcsináltam a leckéket. Aztán átöltöztem a vadász szerkómba és már ott sem voltam.
Az erdőben sétáltam, amikor megint rám jött az az érzés, ami akkor, amikor Edwardot megláttam. Aztán hirtelen egy árny suhant át előttem és egy kicsit meg is ijedtem. Persze azt soha nem mutatom ki, mert akkor milyen vadász lennék, ha félnék, amikor én sokkal erősebb vagyok, mint azt hinnék...
Majd hirtelen valaki a fának csapott és én felkiáltottam. De amilyen gyorsan odarepültem olyan gyorsan fel is pattantam, hogy támadómnak visszaadjam, amit tőle kaptam. Amikor megpillantottam, hogy ki az a nem létező vérem is megfagyott. Az a vámpír volt, aki annak idején megölt és aki miatt az lettem, ami vagyok.
-Te? -kérdeztem gúnyos hang kíséretében. Erre csak egy pimasz mosolyt kaptam, majd már nem is tétlenkedtem, hanem neki futottam és a fának csaptam, aminek következtében az a nagy fa kidőlt. Hirtelen jött a semmiből egy árny és megint az Edward féle  érzés kerített hatalmába. Aztán megláttam őt, amint a támadómmal szemben állt és...mit csinál..morog? Morog, ahogy a vámpírok szoktak.
-Edward ne ő erősebb, mint te!- kiáltottam rá, bár ekkor pillantottam meg, hogy Edward szeme már nem az az arany színű csoda, hanem éjfeketévé változott. Most már biztos voltam benne, hogy ő is vámpír. Ekkor egy nagy reccsenés adtam tudtomra, hogy az ellenfél meghalt. Edward rezzenéstelen arccal közeledett felém és én nem hagyhattam magam, még akkor sem, ha összezavart a sulis jelenet miatt. Villám sebességgel álltam fel és kaptam el a torkát, majd a fának csaptam, aminek következtében nem, hogy egy fa, hanem mindjárt 3 is kidőlt. Aztán felém szaladt, és ő is neki dobott egy fának, bár mintha finoman tette volna. Ezt persze nem is értettem, de én már annál kevésbé voltam vele finom. Miért, amikor végre megtaláltam azt, aki megindított bennem valamit, amit még soha senki. Pedig egy jó pár éve már élek...
Aztán szorosan magához ölelt, de nem fogott eléggé ahhoz, hogy a kezemet ne tudjam kiszabadítani, így kirántottam onnan kezem és lekevertem neki egy pofont, amitől oldalra fordult a feje és csak szépen lassan tudta csak visszafordítani. Ami ezután következett, az még számomra is megdöbbentő volt.
Ajkait az enyémekre tapasztotta, de annak ellenére, hogy bár csak először, de erőszakos csók volt tőle. Aztán lágy, de mégis szenvedélyes táncba kezdett nyelvünk, amikor utat engedtem nyelvének. Percekig álltunk egymást ölelve és csókolva, amikor végre a rózsaszín köd eltűnt a fejem felett és én tisztán láttam, amit éppen csinálok. Már éppen a ruhámat kezdte kibontani, amikor ellöktem magamtól és futni kezdtem a házam felé. szerencsére nem éreztem, hogy követ, de azért minden esetre nem álltam le és futottam, ahogy csak bírtam...
Haza érve aztán felmentem a szobámba és leheveredtem az ágyamra, ahol aztán heves gondolkozásba kezdtem. A fejem folyton csak a mai nap emlékeit mutatta nekem.
-Kezdek megőrülni. -mondtam ki pár perc múlva hangosan is, amit éppen éreztem. Majd gyorsan fürdőszobámba mentem és engedtem egy kád forró vizet. Nem ültem sokáig ott, inkább gyorsan megtörölköztem és felvettem egy kék kissé átlátszó hálóinget, ami elég kihívó volt, de én szerettem már akkor, amikor megvettem azt. Az alja egy kicsit fodros volt és a dekoltázsát is fodrok tették díszesebbé. Az ágyba kuporodva kinyitottam egy könyvet és olvasni kezdtem, amitől aztán elfelejtettem gondolkodni és megnyugodtam egy kicsit. Talán nem is olyan sokáig, mert hamar jött a reggel, ami miatt a könyvet le kellett tennem a kezemből, hogy elkészüljek Clio reggelijével és az iskolába is készülnöm kellett...