12. fejezet:Menekülj a családodért!

Sziasztok! Nagyon őrülök, hogy az előző fejinél olyan hamar lett meg az a bizonyos  3 komi! <3

Ahogy a sok kedves szónak is, amit a 3 komizó írt nekem. Ez nagyon sokat jelentett. Ahogy ígértem, ha megvan a komi határ, jön a kiírt időpontban...Na de kicsit gonosz módon rövidebbre írtam és haragudni fogtok, de függővég...:) Na de a köviben megtudjátok ki az ismeretlen, aki nem is annyira ismeretlen....Na e elég a fecsegésből! Jó olvasást! komikat! Puszi!

Reggel ismét arra az álmomra riadtam fel, ami nemrég volt. Tudtam, mélyen legbelül éreztem, hogy ez a jövő. Nem kellett ide képesség, hogy tudjam Clio valóban megteszi, amit a levelében írt. Olyan érzésem támadt, hogy még ma elfog jönni hozzám a mentor és akkor, majd akkor nagy baj lesz. Elterveztem, hogy elmegyek itthonról, hiszen én most nem tudnék harcolni, másrészt meg, ha elmegyek és a vámpírok egyedül maradnak, akkor nem bántja őket a mentor. Látni fogja, hogy ők jó vámpírok és nem bántja majd őket, így épségben és harc nélkül túl élhetik és én pedig nem kockáztatom a gyermekem életét. Senkit sem találtam itthon, ezért gyorsan kocsiba szálltam és bementem a városba, hogy ne csak az ösztöneim súgják, hogy valóban állapotos vagyok-e, hanem biztosan tudjam egy teszt által. Megéheztem, ezért vettem magamnak egy mini pizzát, ami tele volt mindenféle finomsággal. Aztán desszertnek ettem egy kehely fagylaltot.
Nem sokkal később, amikor hazaértem még mindig nem volt otthon senki. Csak egy cetlit találtam, amin az állt, hogy pár óra múlva jönnek és valami nagyon furcsát éreztem legbelül. A szívem sajgott és tudtam, hogy valami rossz fog történni. Már tegnap éreztem, és ma reggel is, akkor biztos nem lehet valami jó. Aztán valaki csengetett. Kinéztem,  de sehol senki, aztán visszamentem és amikor becsukni készültem az ajtót, akkor megláttam a földön egy levelet, vagyis nem egészen egy levél volt, hanem csak egy picike cetli. Felemeltem, hogy elolvassam, mi áll rajta.
"Lásd, hogy nem vagyok egy szívtelen dög, előre szólók, hogy fél órád van megmenteni a családod, ha akarod...
Clio."
Féltem, hiszen meg kell tennem egy hatalmas és fájdalmas lépést. Szavakba nem lehet írni, hogy mennyire fájdalmas lépés lenne ez a részemről. Felmentem a szobába és pakolni kezdtem az egyik bőröndbe. Csak pár holmit tettem és egy bankkártyát, ha szükséges. Még írtam egy levelet, amiben leírtam, hogy mi történt...és azt Edward egyik ingének zsebébe rejtettem, mivel tudtam, ott biztosan megtalálja.
A bőröndökkel és a kis táskámmal a kezemben elindultam és nem tudtam mi lesz velem, és mikor fogok visszajönni. Az indulásig még volt 20 perc. Legalábbis, ha Londonba megyek, akkor 20 perc múlva indul. Gyorsan még vettem egy jegyet, mivel már csak egy jegy szólt oda, így én voltam az utolsó. Aztán bementem a mosdóba és megcsináltam a tesztet, amit vettem. 3 tesztből mindegyik pozitív lett, szóval a női megérzésem nem csapott be. Kimentem a mosdóból és éppen akkor hallottam meg a reptéri szolgálatot.
-Kérem a Londonba utazókat, hogy kezdjék meg felszállásukat a gépre. Köszönöm! -aztán egy sípolás jelezte, hogy vége a közleménynek. Elindultam az ajtó felé, ahol fel lehet szállni a gépre. Még utoljára hátra néztem. Nem is tudom mit gondoltam, talán vártam, hogy esetleg jön életem szerelme és elmondja, hogy minden csak álom volté s a boldogságomat nem most dönti romokba egy hisztérikus liba. Sajnos senki sem jött, beszálltam és nincs visszaút.
-Jó napot!-köszönt a jegyszedő és a kezébe adtam a jegyemet, amiről letépte a neki fontos részt és újból a kezembe került a jegy. Éreztem, hogy valami legbelül majd meg hasadt. Fájt. A tüdőmre ólomsúly nehezült. Elvesztem. Nélküled meghaltam. Hova jutottam? Miért kellett így lennie? Igazságtalan vagyok, sajnálom! A sors fintora, hogy amikor végre boldog lehetek, akkor egy olyan valaki adhatja a boldogságom, akinek nem szabadna.
-Jó napot kívánok! Hozhatok valamit inni vagy enni? -kérdezte az utaskísérő.
-Igen egy narancslevet és valami gyümölcsöt ha lehet. -mondtam, mivel ismét nagyon éhes voltam. A hasamhoz nyúltam és nagyon keménynek éreztem. Tudtam, hogy a mi szerelmünk gyümölcse kicsit sem átlagos baba, de azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. Orvoshoz nem mehetek vele, hiszen egy nem élő élő és egy vámpír gyermeke van a szívem alatt és ezt nem hiszem, hogy akár a szemének is elhinné valaki. Nincs az az orvos, aki elhinné, hogy egy különleges lény fejlődik bennem.

-Parancsoljon az itala és hoztam pár gyümölcsöt. -mondtam és a kezembe nyomott egy kisebb kosár finomságot. Az italt úgy, ahogy volt egy huzatra megittam, az ételt pedig szép apránként ettem meg. A több órás úton szükségem is volt rá.
Amikor végre megérkeztem, már alig éreztem a lábamat és a fenekemet. Ráadásul nagyon fontos okokból azonnal keresnem kellett egy mosdót, mert az üditő már nem akartam a gyomromban maradni...A mosdóban ismét a hasamra tévedt a kezem és rájöttem, hogy a hasam egy kissé gömbölyödött. Alig hittem el, hogy ilyen gyorsan fejlődik a pocakom, talán 1-2 hónap és már meg is lesznek. Úgy döntöttem, hogy Olaszországba utazom. A mosdóból azonnal a jegyvételhez mentem és vettem egy jegyet a célom felé. Csak 1-2 órát kell várnom és már ott is leszek.

/6 órával később/

Itt sétálok Volterra utcáin és mondhatom, nagyon kellemes itt, bár még mindig nagyon fáj nélküle. Remélem, hogy nem lesz semmi baja, mert abba én belehalnék. Még nem hagyhat el, még el kell búcsúznom tőle, még látnia kell a közös gyermekünket. Ezen és ehhez hasonló gondolatokkal szeltem az utcákat és nem figyeltem a hatalmas tömegre. Hirtelen valami keménynek ütköztem és nagyon megijedtem attól, ami fogadott. Nem hittem el, hogy ki az, akinek így sikerült neki menni.
Szemei izzottak a dühtől és még valami mástól is. Nem értettem, aztán szemét az éppen hasamat óvó kezemre emelte. Azt hittem, hogy valami baj fog történni, de nem így volt.
-Ne haragudj! -kezdtem bocsánatot kérni, hiszen biztosan megsértettem őt.
-Semmi baj, de azért magad elé nézhetnél egy kicsit! -mondta kissé aggódva. Tudtam, hogy a probléma az, hogy ő más, mint én. Más, de mégis annyira nyugtató, ha a közelemben van. Különös érzés fogott el. Tudtam, hogy mi még nagyon jóban leszünk. Nagyon őrültem a szerencsének, őrültem, hogy ez az ütközés jó véget ér és sok közös élményem lesz mellette, talán segít felejteni és segít a visszatérésben is, mert az nem lesz könnyű...Remélem, hogy Edward valaha meg tud nekem bocsátani! Az életemet is odaadnám azért, hogy újra az enyém legyen és megbocsássa a bűnömet. A bűnöm, ami a gyermekünk védelméből áll.
-Sajnálom, de még új vagyok itt és a nézelődésem miatt nem néztem a lábam elé, de nem volt szándékos. -mentegetőztem, amire elmosolyogta magát.
-Már mondtam, hogy semmi baj, de figyelj, mert így könnyen megütheted magad és az nem lenne jó a te állapotodban.
-Igen, igyekszem. -mondtam széles mosollyal, hiszen tudtam, az állapotom alatt a babámra gondol.
-Nagyon szép kismama leszel, ill. ahogy elnézem már most az vagy. -mondta és ezek a szavak nagyon jól estek nekem. Tudtam, hogy kedveskedni próbál, mert az imént kissé gorombán viselkedett velem.
-Köszönöm! Nagyon illetlen vagyok, hiszen még be sem mutatkoztam. A nevem -Isabella Swan. De a barátaimnak csak Bella. -mondtam és kezet nyújtottam, amit  gondolkodva, de elfogadott.
-Szia! Az én nevem pedig ...- mondta és nagyon meglepődtem, mert már nagyon sokat hallottam erről a névről...