Élj boldogan!-Előszó

Sziasztok! Köszönöm, hogy írtatok komit! Őrülök, hogy ennyire várjátok! Most meghoztam nektek a prológust. ÉS mint láthatják a blog képe egy kicsit megváltozott. Remélem, az is elnyeri a tetszéseteket! :)

Akkor itt a folytatás, bár ez még csak egy kisebb falat, de valahol el kell kezdeni a 2. könyvet :) Jó olvasást! Komikat! Puszi!

5év. 5 év azóta, hogy Edward, a gyerekek és én együtt élünk, boldogan és a szomorúság egy apró rezzenését is elkerülve. 5 éve, hogy nem láttam Cliot és Elizabeth hírét sem hallottam. 5 év, távol minden rossztól és csak a jóban fürödhetem. 5 éve nyugodtan és emelt fővel, büszkén mondhatom a nevem: Mrs. Cullen, vagy Isabella Marie Swan Cullen, ha így jobban tetszik. A gyermekeim már kész felnőttek. A párjukat sajnos még nem találták meg, de ami késik, nem múlik...


/2 évvel később/
Riadtan álltam családommal a mező közepén és vártam az elmúlást. Vártam, hogy vége legyen ennek a szörnyűséges életnek, a magánynak, a szomorúságnak és minden rossznak, ami eddig elkerült bennünket. Miért? Tettem fel a kérdést és sem én sem más nem tudta rá a választ.
-Anya, ne!-ordította fiam és félve karolta kedvese derekát. Meg akartam őt védeni magamtól és mindentől. Az égiektől is, mert ők most a legnagyobb gond az életünkben. És Clio meg a mentora, aki már hónapok óta próbál elszakítani a családomtól és most eljött az idő, hogy a tudtára adjam a családom a mindenem és nem hagynám el őket semmi pénzért. Ha kell meg is halok értük, de soha, soha nem hagyom el őket. Soha!
-Matthew maradj távol tőle! -ordítottam most én, de fiam makacsan ellenkezett a kérésemnek.
-Nem anya, én akarom ezt, érted?! -üvöltötte. Még sosem láttam őt ilyennek. Valami miatt úgy érzem ez nagy bajt hoz majd a fejünkre, de már mindegy. Nekem már mindegy. Ha meghalok, legalább tanulnak belőle. Rájönnek, hogy az élet valóban nem habos torta...