18. fejezet-Örökké együtt:

Sziasztok! Na meghoztam a 18. fejezetet és ezzel egyben az utolsó fejit az első könyvből. Remélem, hogy tetszeni fog! És megér pár komit! A folytatásért kérek egy kis időt, nem kell túl sok, majd szólók, amikor várható a friss feji! Köszönöm a megértéseteket! Jó olvasást! Komikat! Puszi! :) <3

Boldog voltam. Elmondhatatlanul boldog és nem állt szándékomban eldobni magamtól ezt az életet. Nincsenek gondok és felhőtlen az életem. Bár vannak dolgok, amiktől tartok, de majd kijátsszuk a sorsot.
-Szeretlek! -mondtam és szenvedélyesen megcsókoltam szerelmemet.
-Én is nagyon szeretlek! És sajnálom, ha megbántottalak! -vallotta be Edward és ő is megcsókolt. Csókja egyszerre volt édesen lágy és szenvedélyes. A gyerekek kuncogni kezdtek a kocsi hátsó ülésén.
-Drágám ehhez még kicsik a gyerekek. -mondtam, amire gyermekeink sírásra húzták a szájukat. Annyira értelmes gyerekek voltak, hogy az már csoda. Lehetetlen, de mégis igaz.
-Igazad van szívem.- értett egyet kedvesem.
Már láttuk a Cullen villát és éreztem, hogy szívem megtelik örömmel, meghittséggel és izgatottsággal. Elfogadtak engem és a gyerekeket, így végre mindenki boldog lehet. Örökre.
-Sziasztok! Végre. Azt hittem már, hogy a mi kis bolond bárányunk már sosem lesz a mienk. -jött mellém Emmett és most nem volt az a humoros mackó, akit én megismertem.
-Sziasztok! Őrülök, hogy a vége boldog lett. -válaszoltam és mindenki elmosolyogta magát. Heloise és Matthew szorosan megöleltek, amikor Edward karjaiba vette őket és mellém állt.
Alice veszélyes karjai gyilkos sebességgel közeledtek felém és féltem, hogy elszorítja a torkomat azzal a megszokott ölelésével.
-Bella! Annyira aggódtam, hogy ez a barom nem ér utol. -ölelte meg iszonyatos erővel a nyakam és a szemem is kidülledt a nyomás hatására.
-Én is őrülök neked Alice, de ha megfojtasz, akkor utána Edward miatt aggódhatsz. -mondtam, hogy egy kicsit vidámabb legyen az "újra" találkozás.
-Szia drágám! Jó megint a család tagjaként érezni téged. -jött mellém Esme, aki anyám helyett anyám volt és lesz is, amíg csak a sors engedi. Szorosan megöleltem. Ez az ölelés most más volt. Sokkal több érzelem, szeretet, óvás és talán egy kis megkönnyebbülés is volt benne.
-Szia te elkóborolt bárány! Hiányoztál! És nagyon aggódtam érted. -ölelt meg jó szorosan Jasper. Az öcsém. Azt hiszem, elmondhatom, hogy a kapcsolatunk sokkal jobban elmélyült, mint eddig. Azt hiszem, már megtaláltuk a közös hangot. Érezzük, hogy a vérünk ugyanaz. Most már ő is érzi és ez nagy boldogsággal tölti el lelkemet.
-Te is nekem. Nagyon hiányoztál és csak reméltem, hogy ahogy eddig most is boldog leszel velük, de szerencsére az én angyalom most is óvott engem.
-Szeretlek! -mondta még öcsém és még egyszer magához ölelt, csak most lágyabban tette.
-Én is szeretlek! -mondtam, majd elengedtem.
-Üdvözöllek újra és remélem, hogy most már örökre a családunkban!-lépett elém Carlise, aki ugyanúgy, mint Esme, ő is olyan, mintha az apám lenne.
-Köszönöm! Én is nagyon őrülök, hogy itt lehetek veletek,  a családban. -mondtam és megöleltem őt. A belőle áradó féltés még nagyobb volt, mint fogadott anyámban.
Rosalie volt már csak hátra. Azért a kapcsolatunk már egész jónak mondható, de még egy kicsit távolinak érzem magam tőle. Ott állt férje oldalán és várt. talán azt akarta, hogy én tegyem meg az első lépést. De most rajta a sor.
-Üdvözöllek a családban! És titeket is. -hajolt oda a gyerekeimhez és megpuszilta a homlokukat. Majd hozzám lépett és lágyan, félve megölelt.
-Köszönöm! A gyerekek nevében is.- mondtam miután elengedett. Bementünk a házba, közben lányom hozzám kérette magát, de fiam most inkább apja közelségére vágyott.
Bementünk a házba és leültünk a kanapéra. Beszélgetni kezdtünk. És meséltem a terhesség pillanatairól.
-Nos ennyi lett volna, de mint mondtam jobb lenne, ha Euphrosyne vagy Jane itt lenne. -mondtam és még mindig csodálkoztak azon, hogy Jane olyan kedves volt velem.
Aztán megmutattam a képeket, amiket erre a pillanatra készítettem, hogy ha majd újra találkozok a családommal, akkor lássák milyenek voltak és milyenek lettek. Bár ezek csak képek, de azért több, mint a semmi.
Heloise hirtelen felpattant és Matthew mellé lépett. Na igen még nem szoktam hozzá, hogy mi az ő képességük. Lányom gondolatolvasó, és olyan dolgokat tud mutatni egy érintéssel, amik megtörténtek. fiam szintén gondolatolvasó és lányomat kiegészíti azzal, hogy amiket lányom mutat, azt ő kivetíti az egész családnak. Így nem kell lányomnak újra és újra mutatni a múlt történéseit.
-Mit akarnak a gyerekek? -kérdezte szerelmem.
-Nos arra gondoltak, hogy kíváncsiak vagytok arra, ami velem és velük történt és az ő képességük által ezt láthatjátok. -magyaráztam.
-Miért mi a képességük? -következett az újabb kérdés, de ezt már Carlise tette fel.
-Mindketten gondolatolvasók, mint az apjuk, de külön-külön is van egy képességük. Heloise meg tudja mutatni azokat a történéseket, amiket ő látott, meg minden a gondolatait, mindent, amit csak akar és mindezt egy érintéssel teszi. Matthew pedig egy kiegészítőként, lányom képeit ki tudja vetíteni, hogy azt mindenki lássa és ne kelljen lányomnak olyan sokszor elmutatni. Emellett még arra is képesek, amire én. Amire egy vadász képes. -meséltem.
Lányom és fiam egymás mellé álltak. Heloise felemelte a kezét és fiam arcát két oldalról megérintette. Matthew behunyta a szemét és kezdődött a műsor. Hatalmas fény kerekedett a szobában és mindenki csodálattal figyelte gyermekeim.
A képek lassan szivárogtak a szobában. Az első képeket még én sem láttam teljesen, hiszen ezek azok a képek, amikor ők még a hasamban voltak. Láttam, ahogy óvják a belső testemet a mozgolódásuktól. Szinte mindenre odafigyeltek, hogy nekem ne legyen kellemetlen.
Aztán a következő képek a 3 napig tartó szülésről szóltak. Ahogy próbáltak fájdalom mentesen kibújni méhemből. És minden fájdalmam miatt szinkronban felszisszentek velem.
Aztán megszülettek és én utolsó erőmmel megsimogattam gyönyörű arcukat, majd kimondtam a nevüket és testemet elhagyta az élet. Majd láttam, ahogy két barátnőm próbálja rábírni a másikat arra, hogy amire készülnek az jó e vagy nem. Végül Euphrosyne győzelmét, mert Jane megtette, amire kérte. Megharapott és én napokig gyötrődtem. Közben mindennap ott voltak mellettem az én szemem fényei. Simogatták arcomat és kedvesen mosolyogtak rám.
Aztán ahogy először rájuk emeletem tekintettem és az első pillanattól kezdve nyugodtan vehettem őket karjaimba. Nem akartam bántani őket, bár Jane tartott ettől. Valaki mindig kivette őket a kezemből és próbálta elvonni a figyelmemet róluk. Ők meg mindig durcásan összekulcsolták mellkasuknál a kezüket.
Aztán hetekkel később, amikor sírni akartam, mert nem találtam szeretett családomat az otthonában. Ráadásul elég nagy volt a kupleráj a házban.
A szomorú és gyötrő pillanatok mellett nagyon sok boldogság, öröm is lelhető volt.
Majd azt a napot, amikor haza felé tartottunk és megpillantottuk a házat. Amikor megláttam szerelmemet és gyermekeimet is szorosabban vontam magamhoz. Aztán megmutatták, hogy ők mennyire őrültek az apjuknak. Azon a napon meséltem nekik a családról. És előtte is minden nap meséltem róluk. Ők meg csodálattal figyelték szavaim.
Arról a napról, amikor este készültem a jegy vásárlásra és meghasadt a szívem, mert el kellett hagynom azokat, akiket szeretek. A gyerekek előtt próbáltam erős lenni, de lebuktam. Most azt mutatták, hogy hány alkalommal próbáltam előlük takarni a szomorúságomat.
A napot, amikor utaztunk és azokat a pillanatokat, amikor utoljára hátra pillantottam, ezzel búcsút mondva annyi emlékemnek, ami ehhez a helyhez köt.
És ezeket a pillanatokat, amiket már újra családommal tölthetek.
Miután a képeknek vége volt, megmutattam azokat a fogható képeket, amiket én készítettem. Az ultrahangos képeket és eredményeket. Ezeket Janenek köszönhettem, mert neki volt egy vámpír ismerőse, aki az orvosira járt még régebben, de a kora miatt folyton utazott és egy idő után már nem bírta tovább és ott hagyta az orvosi életet. Persze vámpír memória nem felejt, így tudott segíteni nekem. Sajnos a szülés során pont vadászaton  volt, ezért nem segített nekem, hogy könnyebb legyen.
Persze ezeket főleg Carlise nézegette, a többieket csak az ultrahang képei érdekelték.
Este felé járt már az idő, így szerelmemmel felvittük a gyerekeket egy ideiglenes vendég szobába és együtt "Jó éjszakát!" kívántunk nekik.
Majd mi is távoztunk a hálószobánkba, ahol szerelmesen szerettük egymást. Most már senki sem zavarhatta meg az életünket, mert tudjuk, hogy bármi nehézség árán is, de együtt leszünk. Együtt örökre.