15. fejezet-Újra Forksban

Sziasztok! Őrülök, hogy végre meglett a komi létszám :) ÉS ahogy kértétek, kegyelmezek! :) Itt a feji! NE felejtsétek a komikat,addig nincs feji:)

Jó olvasást! Puszi!

-Bella, kérlek kelj fel! Szükségem van rád. Hallod? Szeretlek! -hallottam egy kedves hangot, bár alig érhető volt, amit mondott, de azért összeraktam a hangfoszlányokat.
-Ne ébred fel, segíts már! -üvöltötte kétségbeesve egy másik hang. Éreztem a bőrömön a rémületét. Szinte már engem is megijesztett. Bár most, hogy jobban belegondolok, félek. Félek, hogy soha többé nem láthatom a gyermekeimet és félek attól is, hogy nem hálálhatom meg mindazt, amit oly sokan értem tettek, nem szerethetem életem értelmét és szerelmünk gyümölcseit...Félek mindentől, ami még rám vár. A semmitől.
-Nem engedem, hogy elmenj, hallod? Nem azt soha nem engedem, szóval emeld fel azt a kuffert és szeresd ezt a két szép ajándékot, mert ezt kaptál az élettől, ajándékot. Bella? -üvöltötte még mindig a kedves hang. Azt hiszem most már felismertem az első hang Jane volt, a másik pedig Euphrosyne.
-Beszélj még szerintem hall téged!- parancsolta Euphrosyne.
-Azt csinálom, de szerintem semmi értelme. -mondta, aztán elhallgattak. Csak egy megtört zokogást hallottam és egy másikat, ami azt hiszem Jane volt, mert hallottam a néma zokogást.
-Tetted meg! -üvöltötte Euphrosyne, de nem tudtam, hogy miről van szó.
-És ha csak nagyobb bajt teszek, hiszen ő egy...-kezdte, de Euphrosyne nem hagyta, hogy befejezze. Szólni akartam, hogy még élek, de nem találtam a szám. Nem tudtam azt sem, hogy mit kéne mondanom. Talán azt, hogy "Ne aggódjatok, mert még élek, de már közel vagyok a halálhoz..."? Vagy az jobban hangzik, hogy "Menjetek és vigyétek a gyerekem az apjának, mondjátok meg, hogy nemsokára fentről figyelem őket..."? Vagy mit kéne ilyen esetben mondani. Mi lenne a helyes?
-Kérlek tedd meg! -kérlelte most más gyengéden könyörögve.
-Rendben van, megteszem, de ha nem sikerülne, akkor én abba belehalok. -egyezett bele Jane a "titokba". Vajon miről van szó?
Hirtelen egy éles szúró fájdalmat éreztem a csuklómnál és a nyakamnál. Fájt. Nagyon, mélységesen és könyörtelenül. Tudtam, hogy ezt nem fogom túl élni. Megharapott és én nem, hogy immúnis vagyok a méregre, de egyenesen mérgező rám nézve. Kínzó lassúsággal szivárgott a testemben a halálos anyag és már biztosan tudtam, hogy ennyi volt. Vége. Halott vagyok.

/1 héttel később/
A fájdalommal már együtt tudok élni, bár nem értem, hogy miért vagyok még itt a földön. Semmit sem értek. A halálom lassított felvételként telik és én tehetetlen vagyok. Nap, mint nap hallom, ahogy a gyerekeimet a mellkasomra ültetik és azok próbálnak beszélni nekem. Beszélni, pedig még nem lehetnek olyan idősek. Bár az időérzékem teljesen elhagyott, így csak sejtésem van arról, hogy mennyi idő telt el. Pá nap azt hiszem, de lehet hogy már hetek teltek el és én még itt vagyok. Vajon mi a célja ezzel az én drága jó atyámnak. Miért teszi ezt velem? Miért nem hagyja, hogy felkeljek, vagy végleg meghaljak? Nem értem.
-Miért nem kelt még fel? -kérdezte Euphrosyne. Szinte minden percben itt van valaki mellettem, bár tudom, hogy Janenek néha vadásznia is kell, így ő néha megválik tőle, amiért nem is haragszom, sőt szeretném is, ha miattam nem hanyagolná el az ételt. Az fontos.
-Nem tudom, talán már rég elveszett ügy. Talán már rég...-mondta volna, de ismét megállították őt.
-Nem! Azt már nem! Azt nem engedném érted. Soha! És ne merészeld ezt mondani, mert végzek veled! -üvöltötte dühösen az drága két barátnőm. Hagyjátok abba! Nem akarom, hogy egymásnak ugorjatok, hiszen egyrészt azt Euphrosyne nem úszná meg, másrészt, mert nektek jóban kell lennetek. Elég!-üvöltöttem gondolatban, de úgy látszik, senki sem hallotta.
-Ha egyszer ez talán így lesz, akkor ha ki sem mondom, Bella halott lesz. -üvöltötte Jane. Igaza volt. Ebben mellette állok.
-Na jó ebből elég, mondtam, hogy ki ne mond, mert akkor véged. -mondta, vagyis inkább ordította Euphrosyne, majd hallottam, hogy egymásnak esnek. Ne kérlek titeket! Könyörgöm Istenem, segíts! Tehetetlen vagyok.
Mintha csak ennyit kellett volna mondanom, a fájdalom, ami eddig velem élt, kezdett eltűnni, majd végleg elmúlt. Felpattantam, ami nagyon meglepett, hogy a szokásosnál is gyorsabban tettem ezt. Persze eddig sem voltam lassú, de most. Még gyorsabb vagyok egy vámpírnál is.
Közben a két kakas is szétrebbent, amikor megpillantottak engem. Értetlenül nézték, hogy milyen reakcióm volt arra, amikor megpillantottam gyermekeim. Mégis mit vártak, hogy leszarom őket? Na nem, az nem én lennék. Egy másodperc töredéke alatt ott termettem a két kis csöppség előtt és szorosan magamhoz öleltem. Természetesen figyeltem az erőmre, hiszen ők még törékenyek, de tudom, hogy értük mindenre képes leszek. Mindenre!
-Bella? Te élsz? -rohanta nyakamba Jane és némán elkezdett sírni. Remegett a karomban, ahol eddig az én két szemem fénye volt.
-Igen, bár nem tudom miért változtam meg ennyire. -vallottam meg.
-Nos azt hiszem a vámpír erő növelte a képességed. -mondta nemes egyszerűséggel.
-Mi? De az lehetetlen, hiszen, ha megharap egy vámpír, akkor nekem annyi. Halott vagyok. -mondtam meglepve.
-Nos, akkor te egy kivétel vagy, mint mindenben. -mondta mosollyal az arcán Euphrosyne.
-Szerencsés kivétel. -tette hozzá Jane.

/2 héttel később/
Szinte már akkorák az én szemem fényei, mint két majdnem egy éves gyerek. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan nőnek és még ha a szemem előtt is cseperedik ez a két szépség, akkor is észreveszem, hogy az idő rohamosan látszik rajtuk. Félek, hogy sosem állnak meg a fejlődésben és akkor elvesztem őket. Örökre. És még Edward sem láthatta őket. Nem sokára visszamegyek Forksba. Jane azt mondta, hogy visszamegy a Volturihoz, mert abban igaza van, hogy ott a helye. Mindent elmesél rólam és az eddig történt dolgokról. Elmondja, amit tett, bár ezért biztosan komoly árat fog fizetni. Szegény. Sajnálom, de hálás is vagyok, hiszen megmentette az életem. Ezt sosem felejtem el, ahogy azt sem, mennyire szeretem őt.
-Ugye meg fogsz néha látogatni? -kérdeztem tőle, mert mindketten távozni készülünk. Ő  a Volturi újbóli tagjaként távozik, én meg tele reményekkel, hogy még szeret az én egyetlen szerelmem és a gyermekeim apja. Edward. Ő az a személy, akiért a gyerekeim mellett bármire képes vagyok. Bármire.
-Természetesen, én is épp ezt szerettem volna kérni.-mondta és megöleltük egymást. Euphrosyne elment pár napja, mert fontos dolga akadt, de tudja, hol lakom és oda fog jönni. Megígérte nekem.
-Jól van, akkor most indulnunk kell. -mondtam és egy puszit adtam a homlokára. Tényleg nagyon szeretem őt. ő olyan nekem, mintha a testvérem lenne. Ő a húgom.
-Rendben. Hiányozni fogtok! Szeretlek! Vigyázz magadra! -mondta és ő is adott egy puszit a homlokomra.
-Mindig vigyázok, de te is vigyázz magadra! És hiányozni fogsz! Szeretlek! -mondtam, aztán útnak indultam. Most nem akartam gépen utazni, mert még a végén feltűnik az embereknek, hogy a gyerekeim elég gyorsan nőnek. Jane adott nekem egy kocsit azzal, hogy ezért biztosan eljön majd Forksba, mert ez ő kis babája volt. Imádta ezt a kocsit, bár elég sok volt neki. Nekem adta, amíg haza nem érek és ő el nem jön érte. Minden csomagom a kocsi hátsó ülésén és a csomagtartóban volt. Jobban mondva a hátsó ülések aljánál és néhány még a gyerekek mellett is volt, mivel a picik az ülésen voltak. Egy kis bébihordozóban, ami több funkciós volt.
-Tudjátok bogaraim, már alig várom, hogy lássam a papát és a nagybácsitokat, meg azt az idegesítő pöttöm nénikéteket, akit valójában imádok. sosem volt barátnőm, mindaddig, amíg meg nem ismertem őt és az egész családját. Persze előbb apád jött, akinek most még nagyobb hálával tartozom, mivel tőle kaptalak titeket is. Az én két gyönyörűségemet. Nappal napocskákként, éjjel meg holdkén és ezernyi csillagként ragyogjátok be az életemet. Szeretlek titeket! -mondtam, amire a két arc felderült. Egyszerűen ellenállhatatlan a mosolyuk. Pont, mint Edwardé.
Az üdvözlő tábla jelezte, hogy hamarosan újra élvezhetem Forks mindig esős éghajlatát és a családom által nyújtott biztonságot, szeretetet és boldogságot. Két új családtaggal a kezemben. Edwardnak leesik majd az álla, ha meglátja őket és engem.
Azonban, ami a Cullen villában fogadott az mindennél rosszabb volt. Kétségbe esetten rohantam fel-alá a házban. Persze a piciket addig biztonságosan elhelyeztem a nappaliban a kanapén. Minden fel volt forgatva és össze volt törve. Vajon itt meg mi történt?  Hol vannak?
Egyedül maradtam. Már csak ti maradtatok számomra. Fordultam a két kicsi Edward hasonmásra...Legalább az emléke bennük él. Istenem, miért?