5. fejezet-Kusza érzelmek!

Sziasztok, eljött a szerda és, ahogy ígértem meghoztam a fejit. Remélem, hogy tetszeni fog nektek!Komikat kérek! Jó olvasást! Puszi!

Ez a vita Briannel és a vallomása kicsit felkavarta a lelki világomat. Na jó valóban igaza van Briannek, én csak magammal törődök és ezt nem akarom. Istenem segíts, mit tegyek! Mi lenne a helyes lépés? Kérdezek, de választ soha sem kapok. Ha nekem kell megadni a választ, akkor miért sül el mindig minden olyan rosszul, ahogy szokott?
-Bella? Kicsim jól vagy? -kérdezgetett Edward aggódva, de sajnos még mindig nem jöttem rá ,hogyan kell beszélni. Nem találtam a hangomat, ami máskor megállás nélkül dolgozott.
-Én...én...nem. -mondtam ki végül, hiszen csak ennyit tudok. Másra nincs hangom.
-Jól van! Ne aggódj én mindig itt leszek veled! Szeretlek! -mondta, de én még nem voltam kész egy ilyen vallomásra. Össze vagyok zavarodva és nem tudom, hogy valójában már kit szeretek. Edwardot vagy Briant?
-Edward? Kérlek most menj el! Időre van szükségem! -vallottam be, amit valóban így éreztem. Idő kell, hogy érezzem, kire is van szükségem valójában. Brian már évek óta mellettem van és bár eddig egyszer sem jutott eszembe, hogy mi lenne ha...és itt van a húga, akit olykor lányomként, olykor húgomként szeretek, de valahol mélyen talán egy kicsit barátnőmnek is tekintem. Nem tudom, hogy ha Briant választanám, akkor vajon én boldog lennék, mert anyám biztosan azt mondaná, hogy azt válasszam, aki mellett boldog lennék és vagyok. Jelen esetben ez nem segít, mert van, amiért Edward mellett vagyok boldog és van, amiért Brian mellett vagyok boldog. És hogy ki mellett lennék, az megint egy olyan kérdés, amire a válasz, mindkettő mellett. Így hogyan tudnék dönteni?
Brian látott, akkor is amikor küzdöttem , akkor is mellettem volt, amikor sírni volt kedvem és ő megnyugtatott. Sírtam, akkor is amikor Edwardot elhagytam, bár majd meghasadt a szívem és akkor is Brian vigasztalt meg. Ő mellettem állt a jóban és a rosszban, viszont még nem volt olyan eset, amikor Edward is így tehetne, ezért ebből a szempontból nem dönthetek, mert az nem lenne fair egyik félről sem. Kellene egy alakalom, amikor Edwardra van szükségem, mint védelem. Biztosan ő is megtenne értem bármit, ha kell. Bár azt nem tudom, hogy valóban szeret-e, mert még nem tudta bizonyítani a dolgot sem. Azt tudom, hogy fontos vagyok neki, csak azt nem, hogy miért és hogyan vagyok fontos? Miként vagyok fontos az életében? És ott van Brian, akit én mentettem meg, és mi van ,ha csak az a tipikus megmentés utáni szerelem jött rá és ez miatt nem is vette észre a körülötte lévő lányokat. Aztán a házamba fogadtam és talán ez növelte a gyerek szerelmet benne. Jaj, miért olyan bonyolult minden az életben? Miért, amikor végre megtaláltam a boldogságot, egy másik áll az utamba? Én már nem értek semmit sem! Miért kell mindenért ilyen nagyon megfizetni. Anyám mindig azt mondta, amikor kis koromban fésülte a hajamat, hogy a szépségért meg kell szenvedni. Aztán volt egy másik, ha szép akarok lenni, akkor boldognak kell lennem. Na és akkor rakjuk össze édesanyám két mondását. " Ha szép akarsz lenni, akkor meg kell találnod a boldogságot, amiért meg kell szenvedned! "
Valóban ilyen az élet....Ez az, ami soha nem fog változni. Még évszázadok elteltével sem fog semmi sem változni.
-Talán egy forró fürdő segít. -gondoltam és már indultam is a fürdőszobámba, ahol egy kád fürdő vizet engedtem. Teleraktam mindenféle illóolajjal és fürdősóval. A kád körül lévő sok sok illat gyertyát begyújtottam és beültem a kádba. Már órák óta ott ültem és minden porcikám zsibbadt, ami nagyon nyugtalanított. Pont mikor már kezdtem lenyugodni és az érzelmeim végre a  helyére kerültek, jön ez a zsibbadás és én megint nyugtalan leszek tőle...
Kiszálltam a vízből és a testem köré csavartam egy törölközőt, aztán kiléptem a szobámba. A szekrényhez mentem és válogatni kezdtem a ruhák között. Találtam is egy kevésbé kihívó ruhát. Egy sima fehér térd fölé érő nadrágot húztam fel, ami egy kicsikét talán túlságosan feszült, de legalább takart valamit. Aztán tovább válogattam, hiszen nem lehetek csak úgy melltartóban és a nadrágomban. Amúgy a fehérneműm elég szexi volt. Imádtam az ehhez hasonló darabokat...
Aztán megtaláltam a felsőmet is, ami egy citrom sárga sima szövet anyagú pulóver volt. A mell rész fölött kicsivel egy nagy kivágás volt vízszintesen és még egy-egy ugyanilyen a vállrésznél is volt. Az egészhez volt egy lánc, ami nagyon szépen feldobta az összhangot. A hajamat csak egyszerűen kivasaltam és összegumiztam. A szemem kihúztam fekete szemceruzával és egy kis szempillaspirál, egy kis alapozó és egy átlátszó szájfény, amitől természetes hatást keltettem az arcomnak. A fülembe tettem még egy lógó fülbevalót és az a nyakláncom- amin egy kereszt volt- elengedhetetlen volt. Egy kicsit jobban éreztem magam. Csináltam néhány fotót, hogy megörökítsem az eredményt.
Aztán lassan haladtam lefelé, de mielőtt még leértem volna a lépcsőn, megszólalt a telefonom. A kijelzőn Clio száma volt és nem értettem, miért hív engem.
-Halló! -szóltam bele és megpróbáltam a lehető legközömbösebb hangot megütni.
-Bella? -kérdezte ijedten.
-Persze, hogy én vagyok, ki más lenne? Mi a baj? -kérdeztem és most már nem foglalkoztam vele, hogy közömbös e a hangom.
-Gyere gyorsan oda, ahol Brian szokott vadászni, baj van, mert....-mondta, de ne tudta befejezni, mert valaki elvette tőle a telefont és a vonal megszakadt. Én pedig villám gyorsan vetettem le magamról a ruhámat és felhúztam a vadász ruhát, ami megint a szokásos kihívó ruha. És a jól megszokott kesztyűmet és már otthon sem voltam. Szaladtam olyan gyorsan, ahogy csak tudtam és csak reméltem, hogy még a baj előtt odaérek. Már nem lehettem messze, amikor megláttam, ahogy Edward éppen próbálja Briant kiszabadítani egy vámpír szájából és egy másik meg Edwardot próbálja szétcincálni. Aztán megpillantottam a fánál kuporgó Cliot, aki félt, mert feléje közeledett egy vámpír, aki valószínűleg a telefont kitépte a kezéből. Aztán beugrottam a harcmezőbe és letéptem Edwardról a vámpírt, majd Edwardot félre dobtam, mint egy rongybabát és a Brianen lévő vámpír következett, aki nagy nehezen, de megadta magát, én pedig egy jól irányzott rúgással arrébb tessékeltem. Ahogy repült Edward felugrott hozzá és a földhöz tapasztotta. Brian pedig úgy felpattant, mintha az imént semmi sem történt volna és a Clio felé tartó vámpírhoz sietett, aztán megláttam, hogy Edwardra rátámadt egy másik vámpír is, amikor egy másikkal harcolt és a kettővel nem igazán bírt volna, így felé vettem az irányt, de valaki megállított és akkorát rúgott belém, hogy 3 métert repültem a fákat kiütve azzal. Brian segíthetett volna, mert éppen végzett azzal, akihez az imént sietett, de nem ment Edward megmentésére, amit beértem azzal, hogy a halálát akarja, hogy aztán őt válasszam, de nem engedhetem, hogy meghaljon, nem őt szeretem. Az egyik vámpír lefogta Edward karjait, míg a másik éppen a fejét akarta letépni, de akkor én egy kiáltással felé kezdtem rohanni, bár alig bírtam moccanni, de meg kell mentenem őt.
-Edward ne! Szeretlek! -kiáltottam és ráugrottam a fejét fogó vámpírra és olyan erővel vágtam a fához, amilyennel még soha senkit nem voltam képes. Azon nyomban darabokra törött, aztán rohantam szerelmemhez és lerántottam a még rajta lévő vámpírt és őt is a másvilágra küldtem. Aztán az összes darabot begyújtottam és megkönnyebbültem, hogy végre vége a harcnak, mert már mindenem iszonyatosan sajgott és alig bírtam mozogni, de még segítenem kellett Edwardnak, mert láttam, hogy azért megsérült, amikor Brian próbálta kiszabadítani még az élete árán is. És Brian mit tett, hagyta volna, hogy szerelmem meghaljon. Ez volt az, ami ráébresztett arra, hogy kit szeretek. Persze Briant is szeretem, de őt csak barátomként. Kedvesem hozzám simult és karját a vállamra tette, hogy menni tudjon. Aztán leültettem a fa törzséhez és Cliohoz siettem, majd amikor láttam, hogy karcolás nélkül megúszta a dolgot odébb álltam, aztán Brian szólalt meg kicsit sem kedves hangon.
-Mi az én már nem is érdekellek? -kérdezte és bennem itt szakadt el a cérna.
-Még kérded? Érdekeltél volna, ha nem csak magadra gondolsz? Tudod Brian Edward megmentett téged és te még arra sem voltál képes, hogy megpróbáld őt megmenteni, ahogy ő tette vele. Szerencsére még időben rájöttem, hogy te nem olyan vagy, amilyennek eddig elhitetted magad. Elegem van és még te mondtad nekem, hogy mindig csak magammal törődök. Talán csak magadból indultál ki, vagy nem jól látom? -kérdeztem kissé gúnyosan, amire csak lehajtotta a fejét és Clio magához ölelte őt. -Nem Clio, még ezek után is őt véded. Igaz testvéred, persze elhiszem, de Edward nekem az életem. Remélem ezzel elég világos voltam. -mondtam villámokat szóró szemekkel és kedvesemhez siettem, hogy felsegítsem és haza vigyem.
Lassan haladtunk, de mégis hamar hazaértünk. Felvittem a szobámba és lefektettem az ágyamra, aztán erőtlenül, de annál boldogabban beszélni kezdett hozzám.
-Szóval te is szeretsz? -kérdezte és ez a kérdés mosolyt csalt az arcomra.
-Örökké! -fejezetem be, amit az erdőben nem mondtam ki teljesen, mert sürgősen cselekednem kellett.
-Én is, még a halál után is szeretni foglak. -mondta, ami nagyon jól esett, aztán hozzá bújtam és úgy folytattuk a beszélgetést.
-Mid fáj szerelmem? -kérdeztem tőle.
-Már nem is érzem, ne aggódj rendben leszek csak egy kis....-habozott, de én tudtam, hogy vér kell neki csak nekem nem akarja mondani, mert fél, hogy így elundorodom tőle.
-Tudom, vér kellene. Azonnal hozok a hűtőből. -mondtam és felálltam az ágyról, de mielőtt egy lépést is tehettem volna, megállított.
-Miért van a hűtőben vér? -kérdezte értetlenül.
-Amióta te vagy, mindig van, hiszen nem akarok nélküled egy kis időt sem külön tölteni. -vallottam be és megkaptam a kedvenc féloldalas mosolyomat, amitől mindig elolvadtam. Gyorsan visszafutottam a szobámba, bár még mindig fájt minden porcikám, de nem akartam kimutatni.
-Milyen gyors voltál. -mondta és a szájához nyomta egy poharat, amibe vér volt.
-Hozzak még? -kérdeztem, amikor elfogyott, de ő csak megrázta a fejét, hogy nem kell.
-Szóval az életed vagyok? Nekem is. -mondta és már megint meghatott a mondata, aztán ahogy a fejemet a mellkasára akartam hajtani hatalmas fájdalom nyílalt a hasamba, amitől felkiáltottam, amire Edward aggódva ült fel, hogy maga mellé fektessen. Elnyomott a fájdalom és már órák óta ott feküdtünk, amikor Edward megszólalt.
-Soha nem akarlak elveszíteni. Szeretlek! -mondta és én felhúztam magam és szenvedélyesen megcsókoltam, majd felálltam, hogy ruhát váltsak, mert az előző egy kicsit koszos lett és így nem mehetek vadászni éjszaka. -Mondtam már, hogy észbontóan festesz a vadász szerkókban. Alig tudom türtőztetni magam, hogy ne teperjelek le. -vallotta be, amikor a fürdő ajtóhoz értem. Aztán mosolyogva a mosdó kagylóhoz léptem és megmostam az arcom, ami egy kicsit koszos volt az imént történtek miatt. A szobámba mentem és a szekrényemből kivettem a ládámat, amiben a vadász ruháim és a többi kelléket tároltam. Kivettem egy ugyanolyat, mint ami rajtam volt, mivel mindegyik darabból legalább három van, hogy ha mosásra van küldve az egyik és csak egy kicsit volt rajtam, mint most, akkor legyen váltás. Szóval felhúztam egy ugyanolyat, a cipő megfelelő volt. Edward végig nézte, ahogy levetettem a ruhámat és meglátott a fehérneműmben, amit nem rég vettem fel, aztán magamra húztam a váltó ruhám és egy vadmacska sminket készítettem magamnak, majd indulásra készen álltam.
Edward egész vadászat alatt mellettem volt. Körülbelül hajnaltájban lehetett, amikor kiabálásokat hallottunk és azonnal a hang irányába kezdtünk futni. Amikor odaértünk a látvány ledermesztett minket. Meghalt, de mi történt? Nem volt időm gondolkodni, mert azonnal rám vetette magát egy szörnyeteg farkas. Még mindig a szemem előtt volt a kép, ami fogadott minket az imént. Hát a sors döntött helyettem, megölte őt. Meghalt...