2. fejezet: Vámpír diák

Sziasztok, hát itt a második fejezet a törimből és nagyon remélem, hogy egy kicsit több komit kapok, mint eddig! Mert csak így tudhatom meg, hogy valóban tetszik, meg minden! Szóval kérek minden olvasómat, hogy írjon valamit. Nem kell regény csak egy szó is elég..."jó" vagy "szar" ...Ennyi az egész! Köszi! Jó olvasást! Puszi!

Az éjszakám lassan és esemény mentesen telt. Valamikor hajnalban értem haza és aludtam is egy keveset. Mivel már nem élek nincs szükségem alvásra, csak gondoltam, ha be akarok illeszkedni, akkor meg kell szoknom az alvást is. Nem igazán lelkesedek érte, bár talán jobb, mint az, hogy egész éjjel csak jár az agyad, mint az örök mozgó...Vicces, hogy még akkor is az élet rosszabbik felén rágódsz, amikor talán már eljött a jobbik fele. Nem igazán sikerült elaludnom, talán csak félálomba kerültem, bár nem igazán vagyok ebben biztos. Talán már azt is elfelejtettem, milyen embernek lenni. Nevetséges. Kívül ember, belül meg egy...nem is tudom, hogy nevezzem ezt...ami vagyok. Egy szörny. Talán én sem vagyok különb, mint azok, akik ellen harcolok.
-Jó reggelt! -jött le a lépcsőn egy álmos hangú manó. Nagyon szép és tündéri kislány volt. A szeme gyönyörű rubint zöld, a haja pedig, mint ezernyi vörös rúgóként omlik a hátára és egészen a derekáig betakarja azt.
Valójában nem is tudom, mikor kerültem le a konyhába, vagy talán nem is voltam a szobámban. Jesszusom! Még mindig a tegnapi ruha van rajtam, amiben vadászni voltam. Most biztosan valami prostinak fog hinni.
-Jó..reggelt! -mondtam kissé dadogva. -Te..vagy...? -dadogtam még mindig a kérdést.
-Brian húga vagyok. Sajnálom! Még be sem mutatkoztam. Clio vagyok. Clio Thomas. -mondta, és egy kicsit James Bondos bemutatkozásra sikerült. Egy kicsit megmosolyogtam a jelenetet, de igyekeztem eltakarni. Persze sikertelenül, azonnal észrevette, de nem sértődött meg, inkább velem nevetett.
- Mi ez a korai vidámság? -jött le Brian is a lépcsőn. Talán, ha valaki külső szemlélő lenne, még azt hinni, hogy mi egy család vagyunk. Brian a férjem és Clio a lányunk. Vicces.
-Semmi-semmi bátyó. Ne legyél annyira kíváncsi! -szidta le Clio a bátyját, ami elég viccesnek hatott. A kis húg neveli a nagy testvért.
-Ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. A hűtőben találtok reggelit, vagyis találsz Clio, mert ugye Brian sem eszik. Na mindegy most megyek, mert nekem iskola. Jó étvágyat! -mondtam és nem bírtam ki, hogy ne adjak egy puszit Clionak. Persze ezt a kedves gesztust ő is viszonozta nekem. Igazi családi idillnek hatott az egész. Brian meg még mindig a lépcsőnek támaszkodva csodált minket.
Felmentem a lépcsőn és a szobámba vettem az irányt. Kiválasztottam a ruhámat és elmentem zuhanyozni. Nagyon jól esett a forró zuhany, amitől igazán kijózanodtam. Nem mintha részeg lettem volna, legalábbis nem alkoholtól, hanem az élet kegyetlenségeitől. Abból már sok jutott nekem. Gyorsan kiszálltam a zuhanykabinból és megtörölköztem, majd a köntösömet magamra vettem és úgy mentem ki a szobámba. Az ágyamhoz léptem, ahova a ruháimat terítettem. Ma egy kicsit szolidabb ruhára gondoltam. Egy topot és a hozzávaló nadrágot húztam fel. Majd egy fekete magassarkú bokacsizmát vettem fel hozzá. A hajamat csak egyszerűen kivasaltam és a vállamra engedtem. Kihúztam a szemem egy fekete szemceruzával és tettem egy kis árnyékolót a szemhéjamra aztán egy kis szempillaspirált, egy kis szájfényt és már készen is voltam. Betettem egy nagy ezüst karika fülbevalót a fülembe, egy nyakláncot a nyakamba, amin egy pici kereszt volt. Gyorsan betettem a táskámba a könyveket, a telefonomat,amit tegnap vettem az mp4 lejátszómat és a kocsi kulcsot, aztán már a szobámban sem voltam.
Meleg nap a mai, pedig nem süt a nap sehol sem. A gázra tapostam és így hamar beértem az iskolába. Szerencsémre még volt 20 percem az órámig. Megint a szürke Volvo mellett találtam helyet, de most a tulajdonosa is ott volt. Amint kiszálltam a kocsiból rám emeltem a tekintetét és mintha még sohasem látott volna embert, úgy nézett engem. Szinte folyt a nyála utánam, ami azért jól esett. Amit azonban nem értettem, hogy miért érzem rajta, hogy vámpír, amikor a szemei egyáltalán nem hasonlítanak egy vámpíréhoz. A vámpír szeme vérvörös az embervértől, az övé viszont olyan, mint a folyékony arany. Szinte elolvadok a látványától. Olyan jól néz ki ez a pasi. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Elképesztő, hogy 400 év után megtalálom azt a férfit, aki ezt tudja kihozni belőlem. Aztán meghallottam a hangját, ami úgy csilingelt, mint egy kis madár. Szinte hívogató volt a hangja. Mint egy dallam, ami egyszerre kelti fel benne a szunnyadó tüzet és egyszerre nyugtatja le azt.
-Helló azt hiszem, mi még nem találkoztunk. -mondta és én majdnem elolvadtam a hangtól és a tulajdonosától is.
-Én...öööö....azt hiszem, hogy még nem...nem találkoztunk. -mondtam, vagyis inkább dadogtam, mert még mindig a hatása alatt voltam. Egy félisten ez a pasi. Egy álom. Nem igaz, ehhez képest az álom is egy nagy semmi.
-A nevem Edward Anthony Masen. -mondta egy féloldalas mosoly kíséretében, amit azt hiszem már most imádok. Istenem, hogy lehet valaki ennyire édes?
-Aham.- csak ennyit tudtam kinyögni és éreztem, hogy ha valóban ember lennék, akkor most elpirulnék. Talán megtaláltam az első előnyömet a vadász énemből.
-És..megtudhatom a te nevedet? -kérdezte. Istenem, hát tudni akarja a nevemet?
-Persze. Isabella Marie Swan, de a barátaimnak csak Bella. -mondtam neki ugyanazt, amit Angelanak is.
Aztán hirtelen a nevem hallatán, mintha a megszokottnál is fehérebb lett volna. Ezt ugyan nem értettem, ahogy azt sem, amit elkezdett mondani.
-Te...te vagy a...-kezdte, de ekkor megszólalt a csengő és én nem tudtam meg, hogy kire gondolt az imént. Talán elég türelmes leszek és a nap során még meg fogom tudni. Gyorsan az iskola felé vettem az irányt és már bent is voltam az órán, ami biológia volt. Aminek nagyon őrültem, hogy Edward is felvette a biosz órát és mellettem foglalat helyet, vagyis inkább azért, mivel csak mellettem volt már hely. Furcsa érzésem volt. Miért érzem, hogy vámpír, ha egyszer nem látszik rajta. Na jó azért ez egy kis hazugság, mert a szemén kívül minden stimmel. És persze ő kedves és nem olyan rideg, érzéketlen és szívtelen, mint a vámpírok. A kontaktlencse meg a méreg miatt nem tartani sokáig. Milliomosnak meg nem tartom, bár elég ízléses ruhája van, de ki tudja... Az órán nem szólt hozzám, pedig én már nagyon szerettem volna tudni hogy kire gondolt, amikor rólam beszélt? Vajon ismerjük egymást valahonnan? És ha ő vámpír, csak olyan képessége van, amitől nem lehet rajta érzékelni, bár ilyennel még nem találkoztam.
A nap gyorsan telt ahhoz képest, hogy iskolában voltam. Párszor még összefutottam Edwarddal, de olyankor mindig velem volt Angela, aki segített beiratkozni. Rendes lány. Nagyon megkedveltem, pedig azért nem szoktam ilyen hamar senkit sem magamhoz engedni, de ő valamiért más a számomra. Olyan, mintha a húgom lenne. Bár húgom sohasem volt, de mégis olyan. Nem is tudom még a nevét, vagyis a családja nevét. Majd megkérdezem, ha adódik rá alkalom...
Gyorsan bepattantam a kocsimba és száguldottam hazafelé. Útközben még eszembe jutott, hogy Clionak kellene valami étel, ezért beugrottam egy hipermarketbe.Jól megpakolt szatyrokkal tértem haza. Amint kipakoltam, neki láttam Clio vacsorájának. Csináltam egy kis spagettit, mivel késésben voltam és ez gyorsan elkészül. Aztán betettem a mikróba, hogy kéznél legyen, másrészt megtartja a meleget. Felszaladtam a szobámba és megcsináltam a leckéket. Aztán átöltöztem a vadász szerkómba és már ott sem voltam.
Az erdőben sétáltam, amikor megint rám jött az az érzés, ami akkor, amikor Edwardot megláttam. Aztán hirtelen egy árny suhant át előttem és egy kicsit meg is ijedtem. Persze azt soha nem mutatom ki, mert akkor milyen vadász lennék, ha félnék, amikor én sokkal erősebb vagyok, mint azt hinnék...
Majd hirtelen valaki a fának csapott és én felkiáltottam. De amilyen gyorsan odarepültem olyan gyorsan fel is pattantam, hogy támadómnak visszaadjam, amit tőle kaptam. Amikor megpillantottam, hogy ki az a nem létező vérem is megfagyott. Az a vámpír volt, aki annak idején megölt és aki miatt az lettem, ami vagyok.
-Te? -kérdeztem gúnyos hang kíséretében. Erre csak egy pimasz mosolyt kaptam, majd már nem is tétlenkedtem, hanem neki futottam és a fának csaptam, aminek következtében az a nagy fa kidőlt. Hirtelen jött a semmiből egy árny és megint az Edward féle  érzés kerített hatalmába. Aztán megláttam őt, amint a támadómmal szemben állt és...mit csinál..morog? Morog, ahogy a vámpírok szoktak.
-Edward ne ő erősebb, mint te!- kiáltottam rá, bár ekkor pillantottam meg, hogy Edward szeme már nem az az arany színű csoda, hanem éjfeketévé változott. Most már biztos voltam benne, hogy ő is vámpír. Ekkor egy nagy reccsenés adtam tudtomra, hogy az ellenfél meghalt. Edward rezzenéstelen arccal közeledett felém és én nem hagyhattam magam, még akkor sem, ha összezavart a sulis jelenet miatt. Villám sebességgel álltam fel és kaptam el a torkát, majd a fának csaptam, aminek következtében nem, hogy egy fa, hanem mindjárt 3 is kidőlt. Aztán felém szaladt, és ő is neki dobott egy fának, bár mintha finoman tette volna. Ezt persze nem is értettem, de én már annál kevésbé voltam vele finom. Miért, amikor végre megtaláltam azt, aki megindított bennem valamit, amit még soha senki. Pedig egy jó pár éve már élek...
Aztán szorosan magához ölelt, de nem fogott eléggé ahhoz, hogy a kezemet ne tudjam kiszabadítani, így kirántottam onnan kezem és lekevertem neki egy pofont, amitől oldalra fordult a feje és csak szépen lassan tudta csak visszafordítani. Ami ezután következett, az még számomra is megdöbbentő volt.
Ajkait az enyémekre tapasztotta, de annak ellenére, hogy bár csak először, de erőszakos csók volt tőle. Aztán lágy, de mégis szenvedélyes táncba kezdett nyelvünk, amikor utat engedtem nyelvének. Percekig álltunk egymást ölelve és csókolva, amikor végre a rózsaszín köd eltűnt a fejem felett és én tisztán láttam, amit éppen csinálok. Már éppen a ruhámat kezdte kibontani, amikor ellöktem magamtól és futni kezdtem a házam felé. szerencsére nem éreztem, hogy követ, de azért minden esetre nem álltam le és futottam, ahogy csak bírtam...
Haza érve aztán felmentem a szobámba és leheveredtem az ágyamra, ahol aztán heves gondolkozásba kezdtem. A fejem folyton csak a mai nap emlékeit mutatta nekem.
-Kezdek megőrülni. -mondtam ki pár perc múlva hangosan is, amit éppen éreztem. Majd gyorsan fürdőszobámba mentem és engedtem egy kád forró vizet. Nem ültem sokáig ott, inkább gyorsan megtörölköztem és felvettem egy kék kissé átlátszó hálóinget, ami elég kihívó volt, de én szerettem már akkor, amikor megvettem azt. Az alja egy kicsit fodros volt és a dekoltázsát is fodrok tették díszesebbé. Az ágyba kuporodva kinyitottam egy könyvet és olvasni kezdtem, amitől aztán elfelejtettem gondolkodni és megnyugodtam egy kicsit. Talán nem is olyan sokáig, mert hamar jött a reggel, ami miatt a könyvet le kellett tennem a kezemből, hogy elkészüljek Clio reggelijével és az iskolába is készülnöm kellett...