4. fejezet-Egyesség

Sziasztok, hát meghoztam az új fejit és nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek! Komikat kérek! Jó olvasást! Puszi!

Száguldva haladtunk a kocsimmal, ami úgy dorombolt, mint egy kis cica a gazdája karjai közt. Valahol az én elszállt lelkem is dorombol Edward lelki karjai között és nyugodtan lebegnek az örökké valóságban...

Amikor beértünk az iskolába, mindenki minket nézett és nem tudták eldönteni, hogy őrüljenek, hogy Edwardról és rólam is kiderült, az ellenkező nem érdekel mindkettőnket, vagy sírjanak, mert elvesztettek egy két lehetőséget, amit mi adhattunk volna. Azért néhány kedvesebb diák őrült, de ők talán csak azért, mert így az is kiderült, hogy Brian nem a párom, hanem csak a testvérem lehet, vagyis mi jól tudjuk, hogy csak barátok, de az iskola úgy tudja, az öcsém és Clio a húgom. Amikor kiszálltunk a kocsiból Edward ajtót nyitott nekem és, amikor kiléptem az autómból megfogta kezem és úgy haladtunk tovább az iskola felé. Minden szem végig kísért minket az udvaron, majd a bent lévők is meglepetten vették tudomásul, hogy mi ketten egy párt alkotunk. Briant is csodálva nézték, amit azért nem csodálok, hiszen ha az én szívemet nem lopta volna el valaki más, akkor még képes is lettem volna beleszeretni, de így nem. Egész jó képű fickó volt, szóval nem látom akadályát annak, hogy legyen valakije. Előkaptam az órarendemet és Edward is így tett. Összehasonlítottuk, majd szerelmem a titkárság felé kezdett húzni, aztán kivette a kezemből az órarendemet és odaadta a titkárnőnek, aki szinte elolvadt kedvesem láttán.
-Jó napot! Elnézést, szeretném felvenni ezeket az órákat, ha lehetséges! -mondta kedvesen és a titkárnő, majdnem elájult, amikor bevetette azt a szívdöglesztő féloldalas mosolyát, amit személy szerint imádtam.
-Pe...persze! Azonnal...-nyelt egy nagyot itt, mert már alig tudott beszélni.-intézkedem...-fejezte be, amit az előbb a torkában lévő gombóc nem engedett.
-Köszönöm! Akkor várok! -mondta kedvesem, aztán rám pillantott. Biztosan félt, hogy nem jól tette, amit az imént tett, de én igenis őrültem, mert ez azt jelenti, ő is szeret engem. Különben miért akarna minél több időt tölteni a társaságomban?
-Remélem nem zavar, ha egész nap melletted szeretnék lenni...-kezdte, de én ebben a pillanatban nem tudtam volna válaszolni, így csak lágyan és szerelmesen megcsókoltam jéghideg ajkait.-Akkor jó. -mondta, mivel jól tudta a csók volta válaszom...
Aztán a titkárnő törte meg ezt a tökéletes pillanatot, de talán nem is volt baj, hiszen a végén még itt leteperem és annak nem lenne jó vége...
-Khm...-játszott meg egy köhögés a titkárnő.
-Igen? El tudta intézni? -kérdezte Edward türelmetlenül.
-Természetesen most még van hely, de később már ne is jöjjön, ha meggondolta magát. -mondta ezt úgy, mintha kettőnkre is szólt volna. szerelmem azonnal megnyugtatta a hölgyet.
-Ne aggódjon nem lesz rá alkalom, hogy meggondoljam magam. -mondta ezt egy mosoly kíséretében, amikor rám tekintett gyönyörű olvadt arany szemeivel.

Szóval ma kedd van, így az első órám spanyol lesz, amit imádok, szóval kezdődik a tanár meg fog őrülni, ha neki állok vele spanyolul vitatkozni.
-A kettes terem lesz az. -mondtam szerelmemnek, majd hátra fordultam a még mindig mögöttünk kullogó Brianhez.
-Figyelj, ha bármilyen segítség kellene, akkor bátran szólj nekem, vagy Edwardnak. Rendben? -mondtam neki, amire ő csak bólintott egyet és már ott sem volt. Mi pedig szépen lassan besétáltunk a terembe, ahol a spanyol óra lesz megtartva. Amint beértünk becsengettek az órára és mi a leghátsó padba ültünk, ami az ablaknál volt. A tanár pár perces késéssel ért be és azonnal beszélni kezdett. Persze spanyolul. Mindenkit végig kérdezgetett még mindig spanyolul és nekünk is spanyolul kellett válaszolni, amikor Edwardhoz ért, meglepően  vettem tudomásul, hogy ő is elég jól beszél spanyolul, aminek én rendkívül őrültem.
Aztán én következtem és a tanár az óra hátra levő részében, ami több, mint 20 perc volt, velem beszélgetett és próbált kimászni abból, amit magának ásott azzal, hogy belém kötött, amikor kijavítottam a nyelvtant, amit ő használt, de nem sikerült neki. Így én győztem. Persze azt mondta, hogy csak kíváncsi volt, hogy tényleg tudok-e mindent, de ez nagy hazugság volt, amit szerelmem biztosított is, hiszen ő hallotta a tanárnő gondolatait. Mindegy is, kaptam egy szép nagy ötöst is és  2 padsor meg is úszta  a beszélgetést egy időre...De nem sokáig, hiszen a következő óra is spanyol lesz és akkor eljön a  többiek ideje is...
A további óráim elég lassan teltek még a harmadik órámat élvezte, mivel az biológia volt, amin Edwarddal szépen helyt álltunk a tanár szerint, ezért itt is egy ötöst kaptunk.  Az utána következő angol óra már nem volt ilyen jó, mert azt utáltam és a kémia sem volt a kedvencem, ami az angol óra után volt soros.
Aztán két felvett tantárgyam jött, ami a rajz volt, ez volt az utolsó két órámban. Holnap pedig megismerkedek a fotózással is...Utálom, ha 7 órám van, mert ilyenkor rohannom kell dolgozni, amit nem szeretek, főleg most, hogy itt van már nekem Edward is. De valamiből meg kell élni, így muszáj dolgoznom is, hiszen nem repül a kezembe csak úgy a pénz.
-Istenem! Még dolgoznom is kell! Úgyhogy most rohanok szívem! -mondtam, miközben egy forró csókot nyomtam egyetlenem ajkaira.
-Hát igen sajnos! -mondta nekem kedvesem, aminek azért őrültem.
-Sietek haza és este ismét a tied vagyok. -mondtam neki, maikor kiszálltam a kocsiból és egy puszit adtam a szája sarkába, hogy nem legyen olyan nehéz a hiányom. Aztán már ott sem voltam. A főnököm azonnal köszöntött és tudta, hogy iskola mellett sajnos negyed órát késnem kell, mert a munka miatt nem engednek el 5 perccel előbb, főleg nem rajzról.
-Na hát végre megjöttél! -üdvözölt kicsit sem kedvesen, majd elhallgatott, amit nagyon nem értettem, de követtem a pillantását, ami a fejem fölé vezetett. Valaki a hátam mögött állt, és az a valaki Edward volt. Vajon minek jött ide be?
-Szia drágám! -köszöntött és ekkor rájöttem, hogy csak vizsgálódott, hogy milyen helyen dolgozom, vagy csak a tulajdonát jötte megjelölni, ami én lennék.
-Szia! Mit felejtettél el? -kérdeztem tőle, amire csak egy féloldalas mosolyt kaptam, amitől a jelen lévő hölgyeknek is elállt a lélegzetük.
-Csak ezért. -mondta és magához rántott, olyan forrón ölelt, majd szenvedélyes vad csókba ringatott, amitől egy kicsit meg is szédültem, amikor elengedte az ajkamat. Ezután visszapillantott a főnökömre és már ott sem volt. Aztán még az ajtóban hallottam, hogy azt mondta este jön értem, de ment is tovább.
Az egyik pincérlány folyton a nyakamon lógott, amit nagyon nem értettem. Talán a szerelmem érdekli és csak így akar közel kerülni hozzá, rajtam keresztül. Hát abból nem eszik az biztos. Este, amikor jött Edward a csaj már mellettem is termett, mint valami őrszem, vagy nem is tudom.
-Szia! Már nagyon hiányoztál!-jött be kedvesem eme lelkemet simogató vallomás kíséretében, amitől a mellettem álló csaj fújtatott egyet, amit rögtön meg is értettem. Edward kellett neki, ahogy sejtettem, de ezt el is felejtheti.
-Szia! Te is nekem! Mondd ennyi nő közül kit választanál helyettem? -kérdeztem, amire elég kielégítő választ kaptam.
-Téged. -mondta majd ismét egy szenvedélyes csókkal jutalmazott. A lány, aki mellettem állt, talán már nem is bírta tovább, mert ekkor inkább köhögni kezdett. Fulladt volna meg! Gondoltam magamban.
-Khm! Elnézést, hogy ha akaratomon kívül megzavartam ezt a csodálatos pillanatot, de szeretnék kérni egy szívességet, ha lehet. -kezdte és én már most tudtam, mit akar, ahogy szerelmem is.
-Nos, azt hiszem, hogy nekünk fontos dolgunk van szívem, ahogy megbeszéltük reggel. -kezdte szerelemem a nem is annyira hazugságot, hiszen valóban megbeszéltük, hogy együtt akarunk lenni, és ha ez a lány ránk száll, ki tudja mikor lehet elhajtani.
-Kérlek, csak annyit szeretnék, hogy vigyetek haza, mert sajnos nem tudnak értem jönni. -hazudta, hiszen én jól hallottam, amikor a barátjával vitatkozott, hogy ma ne kel érte jönnie, mert buli lesz, vagy mit hazudott.
-Nos, ha útba esik akkor lehet róla szó-mondtam végül én,mert tudtam, úgysem hagy minket békén. -majd a nyakamba ugrott, mint valami kis ribanc és Edwardon láttam, hogy nem tetszik neki az ötlet. Biztosan látta, mit akar kieszelni ez a ribanc.
A kocsihoz érve elállt a szava is, amikor meglátta az autóm, amire szintén azt hitte, hogy Edward kocsija és akkor majd luxusban élhet, de erről le kellett mondania.
-Váoooo- mondta. -Gyönyörű kocsid van...Várjunk csak még nem is tudom a neved. Hogy is hívnak? -kérdezte Edwardtól, aki rám pillantott segély kérésért.
-Köszönöm szépen. őrülök, hogy tetszik az autóm. -mondtam neki, aminek következtében egy lenéző pillantást kaptam, aztán csalódottan járta körbe a Porshemat.
-Klassz. -mondta azért végül, ami látszott, hogy nem jött szívből.ű
-Nos, ha mindent megcsodáltál, akkor esetleg mehetnénk is. -mondta Edward kis gúnnyal a hangjában, amit a lány szinte meg sem hallott.
-Persze menjünk. -mondta, aztán odajött Edward mellé, ami nekem nagyon nem tetszett. Szerintem ez a lány ma még kihúzza a gyufát nálam, az biztos.

Edward beült előre a volán mögé, mert szerinte, biztos fáradt vagyok, de ami ezután jött az már kiakasztotta az áramot nálam.
-Figyelj, akkor mi lenne, ha te hátra ülnél, hogy nyugodtan pihenni tudj, én meg előre ülök Edward mellé. -mondta ez a ribanc, de ez már túl ment minden határon. Úgy rebegtette a pilláit, hogy szinte tornádót kevert vele. Megölöm!
-Nos annyira nem vagyok fáradt, hogy hátra üljek, szóval ne őrülj, nem hagyom, hogy ki kezdj a barátommal. Remélem érthető voltam. Ha nem tud kielégíteni a barátod, akkor jobb, ha más fiú felé kacsingatsz, mert Edward foglalt. Most pedig ha nem haragszol, inkább hívj egy taxit. Vagy hívd fel újra barátod és mond meg neki, hogy elmarad a buli, amit hazudtál neki. -mondtam egy gúnyos vigyor kíséretében, és Edward a kocsinak támaszkodva nevetett a féltékenységem láttán. Valóban viccesnek hatott, de jelen pillanatban nem tudtam nevetni, hiszen éppen az előbb készültek elvenni az életemet. Beugrottam a kocsiba és Edward abban a pillanatban indította a kocsit és már ott sem voltunk...
Amikor hazaértünk gyorsan felmentem a szobámba és átvetettem a ruhámat, amiben vadászni szoktam. Edward, addig a nappaliban megvárt engem.
Amikor lementem már nem volt egyedül. Ott volt mellette Brian és a húga, Clio. Elég elmélyülten beszélgettek, mert azt sem vették észre, hogy a lépcsőnél támazkodva várom, hogy befejezzék.
-Mit akarsz te Bellatól? Meg akarod ölni? -visította a kérdéseket Brian.
-Ugyan bátyus, hiszen szereti Bellat láttad, nem. -próbálta jobb belátásra bírni Clio a bátyját.
-Nem tudhatod, hogy mit láttál! Lehet, hogy csapda,  csak megjátsza magát. Nem szeret az ilyen senkit sem.- mondtam, vagyis inkább ordította.
-Te sem tudhatod Brian, hiszen még nem is voltál szerelmes. -kiabált most már Clio is.
-Azt te nem tudhatod! Mert szerelmes vagyok! Most pedig te dög, takarodj a házamból!- kiabált Brian Edwardra és nekem itt kellett közbe avatkoznom, ha már senki sem látja, hogy ott állok ás várok a csendre.
-Na ebből most már elég legyen! Brian ebből a házból te senkit nem fogsz kidobni, mert ez a ház az én házam és nem a tied. Jobban teszed, ha hallgatsz a húgodra, mert Edward nem játsza meg magát. Ő valóban szeret, és ha te is szerelmes lenenél, akkor nem tennél olyat, mint az imént egy szerelmes vámpírral! És még hozzá tenném, hogy ha nem tetszik, akkor tudod, hol az ajtó! -kiabáltam, mert már nem bírtam tovább. hogylehet valaki ennyire főnökösködő, mint Brian? Kinek képzeli magát? Azt hiszem túlságosan el lettek kényesztetve.
-Micsoda? Szóval választás elé állítasz minket? -kérdezte Brian sértődötten.
-Nem Brian nem titeket, hanem csak téged, mert te akarsz mindenáron beleszólni az életembe, amit nem hagyok! -mondtam és ekkor kivágtatott az ajtón, amit úgy bevágott, hogy a szegélye körül felrepedezett a fal és néhol még le is pattogott onnan.

A vadászat csendesen telt, és Edward a szíve mélyén boldog volt, mert ezzel a tettemmel kimutattam, hogy nagyon is szeretem, bár soha nem várta volna, hogy mellé álljak, de hát én mindig az igazság mellé állok. És most nem Briannek volt igaza.
Ma kicsit későn értem haza, nem volt sietős, hiszen semmi jó nem várt otthon. Hajnali 5 helyett 6 lett belőle.
Amikor beléptem az ajtón, ami az előző csapkolódás következtében nyikorgott is, a nappaliban egy síró Clioval találkoztam. Bizonyára Brian rajta töltötte lea haragját, amit miattam érzett.
-Clio? Mi a baj? Miért sírsz? -kérdeztem aggódva, hiszen mindig is ő nevelte a bátyját és nme fordítva.
-Brian bevallotta, hogy szerelmes..-kezdte és én nem értettem, mi ezen a sírni való.
-Na jó ezért miért kell sírni? -kérdeztem értetlenül.
-Hát az, akibe szerelmes. -mondta és az hiszem valami olyat fogok hallani, ami nem fog tetszeni nekem. Ekkor meghallottam, hogy Edward felmorgott a hátam mögött, ami már alapjában nem tetszett, de még mindig nem értettem.
-Miért? Kiről van szó? -kérdeztem miközben a még mindig morgó Edwardra néztem, majd a lépcsőről Brian válaszolt az előbbi kérdésemre.
-Rólad. -jelentette ki kissé szomorúan és hallottam, hogy hangja szomorú és beltörödő volt.
-Rólam? De hát..Én nem értem...Miért? Mióta? -áradtak belőlem a kérdések, amire most tudni akartam a választ.
-Hogy miért azt még magam sem tudom, mióta, talán amióta megmentetted az életem és befogadtál a húgommal együtt. De ne aggódj, nem szólók bele többet az életedbe. És tudok úgy élni, hogy téged ezzel a...Edwarddal látlak. -fejezte be végül normális megnevezéssel. -De ha ezek után látni sem akarsz, akkor azt is megértem és elmegyek. A húgom nagyon meg kedvelt, szóval ha nem baj ő maradna veletek. -mondta végül, bár én még mindig lefagyva álltam az előbbi helyemen.
-Szerintem, ha mindenki meg tud férni a másik mellett, akkor nem lesz itt semmi gond és nem kell elmenned. -válaszolt helyettem Edward, aminek most nagyon őrültem, hiszen én is így láttam, csak éppen elfelejtettem, hogy kell beszélni...
Remélem idővel megtalálja azt, akit igazán megérdemel, mert én érzem, hogy Edwardon kívül senkit sem tudnék szeretni. Soha!