8. fejezet:Vallomás

Sziasztok! Meghoztam a 8. fejezet.  Nagy hírem van, már nem kell sokat várni a Cullen családra...Remélem annak ellenére, hogy egy kicsit rövidebbre sikerült, mint az eddigiek, azért tetszeni fog nektek! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Reggel nagy nehezen, de sikerült kiszállnunk az ágyból, ahol tegnap a legcsodálatosabb éjszakát töltöttem szerelmemmel. Végre én is megvallottam érzéseimet és azt hiszem ezzel tettem a lehető legboldogabbá Edwardot.
-Szerelmem? -szólítottam meg kedvesem, aki szinte azonnal előttem termett.
-Szóltál életem. -mondta ő is, ami igazán jól esett a szívemnek. -Szóval szerelmednek neveztél. Istenem, ennél boldogabb már nem is lehetnék. -tette hozzá.
-Igen a szerelmem vagy, az egyetlen nagy, igaz szerelmem. Az utolsó percemig te leszel az életem. -vallottam meg, és szerelemem közelebb lépett hozzám, szenvedélyes csókban részesített.
Amikor elváltunk, zavartan a dolgunkra indultunk. Komolyan olyanok voltunk, mint a kamaszok, akik most élik át életük első szerelmét. Végül is számunkra is az első szerelem volt, de már nem vagyunk kamaszok, sőt...
-Arra gondoltam, hogy mi lenne ha elköltöznénk. -vetette fel az ötletet ismét. -Nem őrülök, hogy Clio közelében kell élnünk. -folytatta indokait Edward.
-Jól van drágám, ha te így nyugodtabb vagy, akkor menjünk el innen. De hova? -kérdeztem.
-Nem tudom, akárhova, csak jó messze innen. -válaszolt feltett kérdésemre.
-Rendben van, tudod, hogy azt akarom, hogy boldog légy. Ha ehhez a költözés kell, akkor legyen. -mondtam és gyengéd puszit leheltem az arcára.
-Éd mikor kezdjünk pakolni? -kérdezte izgatottan.
-Akár most is, és estére elkészülünk, aztán mehetünk is. -mondtam, amire kedvesem boldog mosollyal ajándékozott meg.
-Szeretlek! -vallottam be ismét, amit az éjszaka után már vagy ezerszer elmondtam, de egész nap ismételném, ha ez boldoggá tenné őt.
-Nagyon! -fejezte be a vallomásomat Edward.
-Akkor jó, boldog vagyok melletted. -szaladt ki a másik titkom.Persze nem bánom, hogy kimondtam, most már nem...
-Én is melletted. Sosem gondoltam volna, hogy lesz nő, akit mindennél jobban szeretek.
-Valóban mindennél jobban szeretsz? -játszottam a hitetlent.
-Hát persze kis butus. Gondoltad volna? -kérdezte, amit én nem értettem.
-Mit?
-Hát, hogy az oroszlán beleszeret a bárányba.
-Micsoda buta bárány.
-Micsoda beteg mazochista oroszlán. -fejezte szerelmem és lágy csókban forrtunk össze.
Amikor elváltunk fülig érő mosollyal folytattuk a munkát. Még nagyon sok mindent össze kellett pakolnunk és az idő pergett, méghozzá villám sebességgel.
Este felé indultunk a nagy útnak. A kocsimba pakoltam minden holminkat és rátapostam a gázra.
-De nem gondolod, hogy egész nap úton leszünk, ugye? -kérdeztem ellentmondást nem tűrve.
-Nos, ami azt illeti, lenne ötletem mivel töltenénk a pihenő időt. - mondta Edward huncut csillogással a szemében.
-Hát egy dologban biztos vagyok. -mondtam.
-Még pedig? -kérdezte Edward.
-Még pedig abban, hogy nem pihenéssel. -fejeztem be, amire szerelmem fejében máris egy gonosz terv fogalmazódott meg. Ezt onnan tudom, hogy amikor úgy néz mint most, akkor készül valamire és az általában nagyon gonosz ötlet tőle.
-Mi lenne, ha megállnánk, mondjuk... -gondolkodott. -Mondjuk, Phoenix-ben: -kérdezte Edward.
-Rendben van, az úgyis csak pár órányira van. -egyeztem bele, hiszen már nagyon szeretnék szerelmem karjaiban lenni és szerelmeskedni, ahogy az elmúlt éjszaka.
-Szeretlek! -mondta Edward pár perc múlva.
-Szeretlek! -mondtam én is és az egyik kezemmel elengedtem a kormányt, hogy megszoríthassam kedvesem kezét.
-Remélem, hogy nem bánod, ha el akartam menni Forksból. Tudom, hogy nagyon megkedvelted és csak miattam hagytad el.
-Ugyan. Meg kell valljam, hogy valóban megszerettem ezt a helyet, de sokkal fontosabb, hogy veled lehessek, és a többi már mindegy.
-Biztos? -kérdezte aggódva szerelmem. Olyan édes volt, amikor aggódott, vagy ideges volt valami miatt.
-Teljesen.
Ezután nem szóltunk egymáshoz, csak csendben élveztük egymás társaságát. Minden olyan hamar történt. Egész évszázadokig azt hittem, hogy sosem leszek boldog. Sosem találok olyan embert, akivel leélhetem az örökké valóságot. Persze erre embert nem is találtam volna, ha akartam volna sem. De, hogy pont egy vámpír, aki az ellenségem. Talán mégis igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Persze nem bántam meg, hogy találkoztam Edwarddal, ha visszaforgatnám az időt, újra megtenném. Szeretem Edward Anthony Masen-t és utolsó éltemig szeretni fogom.
-Min gondolkodsz? -kérdezte hirtelen.
-Csak az idő gyorsaságán. -mondtam el, amire valóban sokat gondoltam az elmúlt pár órában. Jézusom! Valóban már órák óta csak ezen gondolkodtam?
-Értem, de már elhagytuk Phoenix-et. Lassan Los Angelesbe érünk, nem is szóltam, mert láttam, hogy egy kicsit elgondolkoztál, nem akartalak megzavarni. -mondta szerelmem és megsimogatta az arcomat.
-Szólhattál volna, te sosem zavarnál. -mondtam.
-Tudom, de akkor is olyan jó volt nézni téged, hogy még nekem sem tűnt fel, hogy már reggel van és messze vagyunk már Phoenix-től. -vallotta be Edward.
- Értem, akkor megbocsátok, ha csak miattam védekeztél. -viccelődtem kedvesemmel.
-Köszönöm, hogy te mindig is megbocsátottál nekem. -ment bele a játékba.
Aztán ismét a csend lett úrrá. Talán csak 20-30 perce mehettünk, amikor beértünk a kitűzött városba.
-Azt hiszem már csak pár percet kell kibírnod a társaságomban. -mondtam szerelmemnek egy csibészes mosoly kíséretében.
-Olyan sokat, azt már nem bírom ki. -játszadozott ő is.
-Valóban, akkor majd kiengesztellek.
-Hát lesz is miért. -mondta nevetve, hiszen, ha valaki most látna minket, akkor biztosan komolyan venné a párbeszédünket.
-Most meg mi olyan vicces? -kérdezte Edward.
-Semmi, csak, olyanok vagyunk, mit a kisgyerekek, akik valami rosszat tettek és most azon rettegnek, hogy mikor buknak le a szüleik előtt. -feleltem nevetve.
-Valóban, de ilyen a boldogság. Újra kamasszá és gyermekivé tesz. -mondta a nagy bölcs...
-Értettem mester. A nagy bölcs mester. -viccelődtem, amire Edward megállította a kocsit, amit mellesleg én vezettem, aztán magához rántott.
-Hé uram, remélem, tudja, hogy ez már testi sértés? -kérdeztem színészkedve.
- Én meg azt remélem hölgyem, hogy nem ellenkezik, mert akkor nagy büntetésben részesül.
-De hát mit képzel? Én nem vagyok olyan lány. -mondtam megjátszott felháborodással.
-Ugyan jó móka lesz, ne ellenkezzen.
-Hát ha ilyen szépen kéri az uraság, akkor legyen. -mondtam és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk.
amikor elváltunk egymástól., ismét beindítottam a kocsit és az új otthonunkig meg sem álltunk. Vagyis ez volt a terv, de az erőn elhaladva, úgy döntöttünk, hogy megvizsgáljuk közelebbről is az erdőt, így bementünk, ahol aztán nem is gondoltuk volna, hogy egy új életet lelünk...