8. fejezet-Tik-tak-tik-tak

Sziasztok! Meghoztam a 8. fejit. Remélem őrültök és kapok érte komit, és nem csak egyet :)

Jó olvasást! Puszi!

"Életem nagy eszméje - ő maga. Ha minden egyéb elpusztul, és ő megmarad, én is tovább élek; ha minden egyéb megmarad, és ő megsemmisül, hatalmas idegenné változik a világegyetem: nem érezném, hogy a része vagyok."


Bella szemszöge:

A szívem egy hatalmas dobbanással vetett végett őrült ritmusának és éreztem, a döntés megszületett. Hirtelen kipattantak szemeim és mintha minden kis részecskét másképp látnék, mint ezelőtt.
Aztán Edward aggódó arca került szemem elé. Olyan gyönyörű volt, mint még soha. Pedig aztán én mondom, eddig sem panaszkodhatott, mert nagyon-nagyon jó képű fiatal vámpír volt, de most mintha minden legalább az ezerszeresére nőtt volna.
-Bella jól vagy?-kérdezte szerelmem aggódva. Lassan, semmi hirtelen mozdulattal nem akartam elijeszteni őt, megérintettem arca bal oldalát a jobb kezem segítségével. Mintha már nem lett volna olyan hideg, mint ezelőtt és egy kicsit puhább lett számomra. Bőre bársonyos és sokkal drágább gyémántokkal volt bevonva. Valóban, mintha az addigi gyémántszerű ragyogása a mostanihoz képest csak fakó csillogás lett volna.
Kezem nyomán kisimult homlokán azok a bizonyos gondolkodó ráncok, majd elmosolyogta magát.
-Szeretlek! És mellettetek bárhogy is legyek, jól vagyok.-feleltem percekkel később. Hirtelen még négy kar tekeredett testemre, épp úgy, ahogy egy kígyó tenné.
-Nos, ha már ilyen nagyon szerettek, akkor elmesélhetnétek együtt, hogy mi történt velem, illetve mi volt abban az időben, amíg én eszméletlen voltam ,vagy mi.-parancsoltam kis családomra és éreztem, hogy kissé zavartan beszélek, amit az új icipicit csilingelő hangom okozott. Hirtelen felálltam az ágyról, de ezt olyan sebességgel tettem, hogy azt még egy vámpír is megirigyelné.
Családom is egy kis meglepettséget mutatott arcán, kivéve Carliset. Kérdőn néztem rá, amire ő helyet kért magának az ágyon.
-Figyelj Bella! Ez az egész Jane harapása miatt volt, amikor megszülte az ikreket és ő, hogy megmentsen megharapott. Már eleve az is meglepő volt, hogy túlélted a harapását, de az, ami most vagy még annál is meglepőbb csoda, akár hiszed akár nem. Szóval ezt a harapást nem lett volna szabad túlélned, mind azt hittük, hogy ha akkor nem is, ezzel a napokig tartó eszméletlen állapotoddal meghalsz. Úgy értem, mindenki felkészült erre, bár senki sem akarta elfogadni.-hajtotta le magyarázata közben a fejét. Én bátorítólag vállára helyeztem kezem, amire ő rám nézett, majd mosolygott egyet. -És most itt vagy, méghozzá egy új eddig ismeretlen lényként. Sokkal erősebb vagy, mint egy vámpír és mint egy vadász. Mivel te mindegyik vagy egyszerre. A véredben lévő vadász gén és a nem rég belekerült vámpír gén harcot vívtak egymással, ennek következtében viselkedtél olyan furcsán és olyan dolgokat tettél, amiket alapból nem tennél meg, sőt...-állt meg egy pillanatra, és itt Heloisera nézett. Azonnal vettem a lapot. Nem rég, amikor magam is meglepődtem, hogy voltam képes hagyni, hogy a lányom egyáltalán könyörögjön a bocsánatomért, de ennek tetejében még nem is bocsátottam meg neki és elküldtem őt. Igen jól emlékszem erre a napra.-De véleményem szerint magában képtelenség az, hogy valamelyik részed is győzzön ebben a harcban, sőt már eleve az, hogy túl éled a küzdelmet. És lám, valami csoda folytán mindkét gén 100 százalékosan a véredben van, ne kérd, hogy ezt megmagyarázzam, mert még magam sem tudom, hogy történhetett, de ha engeded, erre minél hamarabb választ találok néhány kísérlettel.-fejezte be végül a mondhatni véleményét az általam létrejött új "fajról".
-Addig is jó lenne, ha tesztelnénk az esetleges új képességeidet.-célozgatott Emmett egy párbajra. Gonoszan elmosolyogtam magam, amitől mintha Emmett bátorsága egy pillanatra inába szállt volna. Majd hatalmas nevetésben törtem ki, amit persze Emmett nem díjazott.
-Egyenlőre jobb lenne, ha még pihennél egy kicsit, ugye Emmett?!-atyáskodott Edward. Annyira jól állt neki, amikor így féltett engem. Erre a kijelentésére egy hatalmas szenvedélyes csókot nyomtam ajkára és ő meglepetten nézett vissza rám.


Emmett szemszöge:

Máris tervezgetni kezdtem a különféle bunyóinkat Bellaval. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy elméletben mindig én voltam a hős győztes. Ezen elmosolyogtam magam és éppen ekkor mordult fel Edward. Most éppen a nappaliban ültünk és vártuk az eredményeket, mert Carlise az emeleti egyik szobában berendezett vizsgálóban fedezte fel Bella molekuláinak új szerkezetét.
-Emmett befejeznéd Bellaról való képzelgéseidet!-förmedt rám Eddy fiú, amire mindenki elnevette magát. Ez a feszült helyzetben nagyon jól jött.
-Ed mi lenne, ha máskor kevésbé két értelműen fogalmaznád meg abban a parányira zsugorodott agyadban a fellelhető mondataidat. Nem csodálom, hogy te lettél a gondolat olvasó, elvégre a saját gondolataid elég parányiak, már ami a minőséget illeti...-kötekedtem fivéremmel, amire kivételesen most ő is csak nevetett válaszul. A következő pillanatban pedig kinyílott a vizsgáló ajtaja és egy szinte nekem is alig kivehető fénygömb tartott felém, majd a nappali ablakon át, megjegyzem velem együtt távozott. A következő pillanatban pedig már pár száz fa kidöntésével foglalkoztam, mivel éppen repültem a gömb általi lendület következtében.
Pár másodpercbe beletellett, mire feltudtam állni. Ez kissé fájt nekem, de még mindig tudtam harcolni. Felálltam és megláttam a felbőszült Bellat, ahogy a Cullen villa előtti erdő kezdeténél állt és csak rám várt. Hangosan felkacagtam.
-Na mi az Bella erőre kaptál?-viccelődtem, amire ő vicsorogni kezdett, mint valami pincsi, majd már csak arra lettem figyelmes, hogy a talajtól egyre messze kerülök, mert Bella általi fénygömb éppen ki akar repülni a Földként ismert bolygóról.
-Bella állj le hallod!?-kiáltottak a lentiek, bár rémesen halk suttogásként hatott hangjuk, mivel már olyan messze kerültünk a talajtól.


Carlise szemszöge:

Éppen az utolsó vizsgálatokat végeztem, amikor odalentről meghallottam Emmett elég csúnya csipkelődését. Bella kedély állapota olyan hirtelen változott meg, hogy még csak figyelmeztetni sem volt időm Emmettet, sőt még Edwardot sem gondolatban persze.
Bella egy ezred másodperc alatt tűnt el és rontott ki az üvegen át Emmettel a markában. Mindenki meglepve és megszeppenve figyelte az eseményeket.
Elképesztő volt, hogy milyen erő hatalmába került a két gén segítségével. Arra már rájöttem, hogy emberi gén már nincs benne. Úgy értem külsőleg persze ember, de nincs semmire sem szüksége abból, amire egy embernek van. Még csak látszatot sem képes teremteni. És ez még számomra is rémisztő volt.