Előszó

Sziasztok meghoztam az első fejezetet, ill. prológust. Remélem tetszeni fog! Komikat kérek légyszi! Puszi mindenkinek! Jó olvasást! Kellemes Ünnepeket!

/300 évvel ezelőtt/

1610. március 7-e van ma. Itt sétálok Oxford szűk utcáin, ahol a legtöbb vámpír támadás történik, de engem nem kell félteni, mert én elég erős vagyok ahhoz, hogy legyőzzek egy vámpírt, vagy akár kettőt is. Nos hol is kezdjem az én történetemet? Körülbelül 100 éve vagyok egy úgynevezett vadász. 100 éve egyetlen vámpírnak sem sikerült legyőznie engem, mert én gyorsabb és erősebb voltam néhányuknál. Én már 1 esztendeje meghaltam, de jellemem lévén az Istenek úgy döntöttek én leszek a következő vadász, akinek a kezébe adják a világ sorsát. Hogy mit kell tudni egy vadászról? Először is, hogy rettegjen minden olyan lény, akinek csak a mesében kéne léteznie, főleg a vámpírok! Másodszor pedig mindazonáltal, hogy olyan erősek vagyunk, mint egy vámpír, van egy igen erős fegyverünk, ami tulajdonképpen a vámpírok megölésének egyetlen fegyvere, a tűz. Valamilyen csoda folytán minden vadásznak van egy képessége, de csak néhány kiváltságosnak adatik meg, hogy az igazi fegyvert ők kapják meg...A kezünkkel tűzgömböt tudunk kilőni, vagy egyszerűen a gondolatunkkal fel tudjuk gyújtani az ellenséget, bár ez utóbbi csak igen időseknek sikerülhet. Talán egyszer majd nekem is, ha elérem úgy a 3-400 éves koromat, legalábbis az Istenek ezt mondták nekem, hogy pár száz év múlva nagy harcos válik belőlem. Az emberek nem szoktak látni, mivel engem már rég halottnak hisznek, bár nem azért nem vagyok emberek között, mert esetleg 100 évvel később is valaki rám mutathat, hogy "Hé,neked már rég halottnak kellene lenned!", hanem azért, mert én már csak azért vagyok, hogy az embereket megvédjem a vámpíroktól és ők csak éjszaka bátrak előjönni, legalábbis ebben a városban nincs sok választásuk. Ha nappal előjönnek, amikor süt a nap lebuknak, mert bőrük úgy csillog mintha ezernyi gyémánt játszana bőrükön. Mivel ember véren élnek, ezért veszélyesek az emberekre, de én nem hagyom, hogy ezen a helyen bárkinek baja essen, legfeljebb a vámpíroknak, de nekik az már úgy sem számít, hiszen már halottak. És van még egy dolog, amit valaki átoknak, valaki ajándéknak tart. Egy dolog, aminek én őrülök, mert hát ki ne őrülne annak, hogy 100 év múlva is ugyanolyan, mint 100 évvel ezelőtt. Hát igen én 17 évesen lettem vadász, így 1 esztendő elteltével is csak 17 éves vagyok, legalábbis külsőleg. Volt egy nővérem és egy öcsém, persze még emberként, bár ha azt nézzük attól, hogy természetfeletti erőm van én még ember vagyok. Bár azt nem tudom mennyire lehetek emberi, úgy értem, hogy -ha félre tesszük azt az apró kis tényt, hogy a családom veszélyben lenne mellettem-tudnék-e családot alapítani? Nem tudom, bár ez a kérdés nem azért foglalkoztat, mert szeretnék normális életet, hiszen még arra sem gondolok, hogy egyetlen fiú is szóba jöhetne...Soha nem láttam meg egy fiúban sem azt, ami egy örök életre összekötne vele, vagy ami a legfontosabb, hogy a titkom rábízhassam. Nem voltam még szerelmes sem, s azt hiszem soha nem is leszek az. Soha nem akarok senkit sem, aki fontos lesz számomra, mert egyetlen egy kis hiba és elveszíthetem őt és abba biztosan belehalnék! És már csak egy kérdés van, ami felmerülhetett benned: Ki is vagyok én valójában, azon kívül, hogy rajtam a világ szeme és sorsa? Nos először is a nevem Isabella Swan, de inkább csak Bella. A szüleim mindig így neveztek és már csak ez maradt belőlük egy aprócska becenév, amit azóta is megtartottam. Mint mondtam volt egy nővérem és egy öcsém. Az apám háborúban halt meg, az édesanyám pedig egy szülésbe, ami az öcsém után lett volna, de mint kiderült a húgom is halott volt már. Későn jött baba volt már és az orvosok az elejétől fogva nem tartottak neki sok esélyt az életre, de még ők sem gondolták volna, hogy anya is odaveszik majd a szülés miatt. Miután mindketten meghaltak a nővérem nevelt minket és eladó sorba került így a férje hozományából éltünk meg. Aztán a nővérem is gyerekeket szült, két lányt és egy fiút, ahogy anya. Elhagyott minket a férjével és én egyedül neveltem tovább az öcsém, aki akkor még alig múlt 5 éves. Éheztünk, de legfőképp én, mert minden falatot megvontam magamtól csakhogy az öcsém ne vesszen kárt semmiben. Később iskolába járt és jó tanuló volt. Aztán 5 évvel a nővérem eltűnése után megtudtuk, hogy meghalt a férjével együtt, persze a gyerekek életben maradtak, mivel akkor nem tartózkodtak a szülőkkel, szerencséjükre. Azóta megtudtam, hogy a nővérem és a férje egy vámpír és egy vérfarkas harcába keveredett és így haltak meg...Gyerekeik felnőttek és családot alapítottak. Távolból, de figyelem őket. Ahogy az öcsém gyerekeinek gyerekeit is. Nem sokkal nővérem halála után én is meghaltam, öcsém akkor már kész úriember volt, de 10 évesen még ő sem tudott volna megélni így sajnos nevelő otthonba került...Halálomkor felkerültem a Mennyországba és az Istenek rám bíztak egy fontos feladatot, de innentől már tudjátok, mi lettem. Egyetlen célom volt jelenlegi helyemen: Minden vámpírt és veszélyforrást elpusztítok, ha addig élek is! Oxford természetfeletti lényektől mentes lesz! Ezt megígérem!